NYITÓLAP ARCHÍVUM ROVATOK ELŐFIZETÉS HÓCIPŐ ANNÓ NAPI DOKU HÓCIPŐ CSALÁD RSS
HÓCIPŐ SZAVAZÁS
Ön mit tenne a kormány helyében az ellenzéki tüntetőkkel?


ITT LAKUNK

Dátum: 2008-11-27
Itt a Ragnarök! (Heidenfest)
Vannak népek, akiknek hideg és a sötétség jutott. Ők bőrgatya helyett szarvakkal a fejükön járnak, és amíg mi Európa nyugati felét ijesztgettük nyilainkkal, ők felfedezték Amerikát, bár erről elfelejtették értesíteni a világot. Ingrid Bergmann és Zlatan Ibrahimovic ősei egykoron vikingek voltak, akikből mára néhány vicces nevű IKEA-bútor és az ABBA maradt. Nomeg jónéhány vikingekre hajazó metálzenekar, akik persze arról énekelnek, hogy itt a Ragnarök, és, hogy Fenrír a farkas megette a napot. A svédek meg rájöttek, hogy ez legalább olyan jó exportcikk, mint a húsgolyó vagy a Volvo, és összetrombitáltak néhány kelta-viking metálzenekart, akik most a svéd népzenei hagyományok ápolása jegyében Heidenfest néven hörgik végig Európát. Nemrég Budapesten jártak, ritkaságszámba menő előadásukat pedig Lelkó Attila örökítette meg.





















Ha zenei aláfestésre is vágyik, vigye ki számítógépét a fürdőszobába, mosson fogat, és nézegesse a képeket gurgulázás közben.
Lelkó Attila
KORÁBBAN A ROVATBAN:
Panelkapcsolatok - telepi srácok
Őszi órák - átállításra várva
II. Bélás
Overdose nyert, azaz mégse, pedig mégis
Vesszen Gyurcsány - felirat a rekettyésben
A rovat összes cikke
Nózi

- Sikeres gazdasági fordulatot hajtottunk végre!
Orrban az igazság >>
Késsel, villával
Ekkora pechvogelek is csak mi, magyarok lehetünk! Az Európa Tanács kínzás elleni bizottsága (CPT) pont akkor vizsgálta a magyarországi fogvatartási körülményeket, amikor Fóliás Jani tavaly ellopott láncfűrésze ügyében a rendőrök már éppen nyomon voltak. A CPT egyébként nem az izsáki ügy miatt özönlött hazánkba, hanem állampolgári bejelentésre, ami a Kossuth rádió 180 perc című adásában hangzott el a miniszterelnök szájából...
Tovább >>
Elkészült a disznóstratégia
Magyarország jobban teljesít, mondta Lázár János, és példának a trafiktörvényt említette. Lázár szerint más nemzetek csak mérgezik magukat a dohányzással, de a magyar emberek nemzeti dohányboltban vehetik meg a cigarettájukat. Kiemelte, hogy sok orvos is trafikot nyithat, amit azért tart jónak, mert így a szenvedélyük rabjai már a helyszínen szakszerű segítséget vehetnek igénybe.
Döbbenetes adatok Magyarország teljesítményérõl! >>
A Puskás stadionban épülhet meg az új Fradi-aréna!
Tovább >>
Tálalva van
Ha a 90 kilós nagymama egy órán át porszívózik otthon, akkor 200 kcal energiát éget el, ennek fejében leghelyesebb, ha 1 db korpás zsemlyét fogyaszt uzsonnára másfél deci 1,5 százalékos tejjel. Ha ugyanez a nagymama 45 percen át keringőzik az Idősek Klubjában, akkor 1,2 dkg gyümölcsös pite jár neki, míg ha másfél órán át sétálgat az utcán és kirakatokat néz, 6,5 dkg földimogyoróval lepheti meg magát.
Édesanya 50 percen át sífut >>
IMPRESSZUM KAPCSOLAT MÉDIA AJÁNLAT LINKTÁR SZERZŐI JOGOK ADATKEZELÉS RSS