Minta mókus

Para-Kovács Imre
2009. 10. 23.
Úttörődalt kell betanulnia Ajkán a Borsos Miklós Általános Iskola kórusának a várossá avatás 50. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségre, ugyanis a szocialista polgármester, Schwartz Béla erre utasította az intézmény vezetőségét. - A Mint a mókus fenn a fán című dalt kell az egyhetes őszi szünetben megtanulniuk a gyerekeknek, emiatt nem marad idejük a pihenésre - írja a Magyar Nemzet, és mi azonnal megkerestük a polgármestert, hogy adjon magyarázatot.

Hócipő: Dallammal együtt kell a gyermekeknek megtanulni a dalt, vagy csak a szövegét magolják be egy hét alatt?

Schwartz Béla: Természetesen dallammal együtt.

Hócipő: Félve kérdezünk rá, hogy tisztában van-e azzal, hogy az „ajkáról ki sem fogy a nóta” sor nem a városról szól, hanem az ajakról, ami a szánkat körbeveszi?

Schwartz Béla: Ez is egy értelmezés... de mi itt mindig is ápoltuk a település múltját, emlékeit és felelevenítettük a hagyományokat. Egyebek. Innen jött az ötlet.

Hócipő: Nem kifejezetten népdal... A jobboldali körök esetleg felemlegethetik, hogy egy úttörő induló, ami nem túl fényes emlékeket ébreszt az ország többségében.

Schwartz Béla: Fiatalok voltunk, kérem szépen, egy gyerek még nem politizál, csak táborozik, játszik, örül az életnek és ilyen vidám nótákat énekel. Manapság már nincsenek ilyen vidám nóták...

Hócipő: ...és azok akik a negyvenes években voltak fiatalok, tanítsák meg a Hitler-Jugend indulóit a gyerekeknek?

Schwartz Béla: Na, ez egy tipikus csúsztatás, mert akkoriban fasizmus volt, és nem voltak vidámak a gyerekek, az úttörők viszont vidámak voltak, mert nem volt fasizmus.

Hócipő: Nem lehetséges, hogy maga egy orbitális pöcs, akinek agyára ment a polgármesterség, és annyi arányérzéke sem maradt, mint egy övsömörös fakúszó sülnek?

Schwartz Béla: De.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/8  •  IV. 10. – IV. 23.
Sulyok Papa Doc: Zsidólakás
és zsidóbútor után olvasson
zsidókutya-igénylésekről is!
Para-Kovács Imre: Hamburgerekkel lehet a szemétdombra juttatni a Fidesz nevű állampártot, nem tárkonyszószos pirított pisztránggal! Váncsa István: embercsoport saját magának önszántából ennyire hülye nevet nem találhat ki, mint hogy Talpra Magyarok Közössége Smuzewitz Ilona: az úgynevezett ellenzéki pártok is megmondták, hogy nem Magyar a messiás, de ha olyan nagy a szükség a messiásra, ők vállalják Farkasházy Tivadar szerint a brazil Bolsonarónak Kisvárdára vagy Mezőkövesdre kéne igazolnia, de még mielőtt kiesnek Havas Henrik belecsöppent a Békemenet transzparenskészítőinek mindennapjaiba, és megtudta, azzal fognak vonulni, hogy: Elfoglaljuk Brüsszelt, mert Magyar Péter egy geci! Dési János a miniszterelnök (apjának) hatvanpusztai pálmaházában ugrándozó majmokról Verebes István újabb Örkényiádái A Heti Kamu megtudta: Tiborcz Istvan árufeltöltőnek állt, hogy belülről foglalja el a SPAR-t.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.