|
| | |
| |
INNEN OLVASSÁTOK A HÓCIPŐ.HU-T 
|
| |
| | |
|
|
|
| | |
| |
ITT LAKUNK 
|
| |
| | |
|
|
|
 |
 |
|
|
|
| A lebukottak |
|
A Fővárosi Bíróság pénteken kihirdetett másodfokú, jogerős ítélete szerint a vecsési számlagyár ügyében a több mint félszáz vádlott közül hárman letöltendő szabadságvesztést kaptak. A három elítélt az internetről akarta letölteni a büntetést, de az internetjük olyan lassú, hogy jobbnak látták önként bevonulni a börtönbe.
I shot the sheriff Január elsején áll munkába hazánk első seriffje Polgáron. A hajdú-bihari település képviselő-testülete csütörtökön döntött a seriff személyéről. A főszerepben: John Wayne. Ezzel egyidejűleg munkába lépnek az első magyar vadnyugati rablóbandák is.
Jó az anyag, mi? Bencsik András nevén fehér port tartalmazó borítékot küldtek Kovács Péternek, a XVI. kerület fideszes polgármesterének. A rendőrség lezárta az irodákat, a dolgozók egy ideig nem hagyhatták el a helyszínt. Sokan bosszankodtak, többen azonban örültek, hisz végre extra cukorral ihatták meg a kávét.
Súlytalanság Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője Andor László szociális és munkaügyi uniós posztjáról úgy nyilatkozott: Magyarország az európai bizottságban súlytalan tárcát kapott. Andor László azonban örül a kinevezésnek, hisz így végre az ő tárcája súlyosabb lehet.
Kto éta? Éta Viktor. Diplomáciai források szerint Orbán Viktor alaposan túlkommunikálta múltheti, oroszországi látogatását. A Fidesz elnöke azt állítja: tárgyalt Putyinnal, míg bizonyos források ezt határozottan cáfolják. Navrasics Tibor állítja: Putyin mögött is Lendvai Ildikó és az MSZP áll, így akarják lejáratni a magyar jobboldalt. Orbán Viktor szerint Putyin maga kérte fel az egykori Szovjetunió újraegyesítésére és vezetésére.
Gondold meg és igyál Gráf József agrárminiszter a pálinkát éltette egy miskolci pálinkafőzde bővítésének átadásán. A miniszter szerint a szeszipar hazánk sikerágazata és a kormány ígértéhez híven a magyar pálinkatermelők a jövőben komoly támogatásra számíthatnak. Az eseményen néhány kupica után inkább a vendégek szorultak támogatásra.
Rossz a levegő! Mind az USA, mindpedig Kína jelezte: csökkentené károsanyag-kibocsátását a globális felmelegedés elleni védekezésként, bár két héttel a koppenhágai klímacsúcs előtt ezek csak szimbolikus gesztusok, mintsem komoly tettek. Több környezetvédő máris javaslatot tett a károsanyag-kibocsátás csökkentésre: szerintük minden politikus maradjon otthon!
Hal a tortán Egy férfi főzni tört be az Egyesült Államokban egy lakásba. A tulajdonos hölgy hazaérve meglepődve látta, hogy egy idegen sürgölődik a konyhájában. A kérdésre, hogy mit keres ott, férfi azt a magyarázatot adta, hogy a nagynénje lakásában van, csak a nagynéni épp nincs otthon. Magyarországon közben két tréningruhás, mátészalkai lakos olvasni tört be egy lakásba, de aztán úgy döntöttek, hogy inkább rendet raknak a szobákban. A nénikéjüket!
Lerágott csont Őseink többnyire nagyvadra vadásztak, ám egy spanyolországi barlangban lerágott madárcsontokat találtak, ami azt bizonyítja, hogy a szárnyast sem vetették meg. Olyannyira nem, hogy megtalálták az első, 18 ezer éves madárinfluenza vírus ásványba fagyott maradványát is.
Lapos (2D ultraslim) kisbaba született Vakbélgyulladásnak hitte gyermekét egy kismama. A 37 éves nő panaszai alapján az orvosok is vakbélgyulladásra gyanakodtak, ám egy órával később egészséges fiúgyermeket segítettek a világra. Az orvosok szerint a terhességnek semmi látható jele nem volt. Elég girhes lehet a kismama! Amúgy még jó hogy nem náthának nézte a gyereket, mert akkor egy orrcseppel meg egy "pézsével" meg lett volna az abortusz.
Nem áll a zászló Ismét egyre több a válás azok között az amerikai katonák között, akik számára a kilenc éve tartó folyamatos hadviselés komoly stresszt okoz. Házaséletük kudarcának oka: unják, hogy mindig, mindenhol lőni kell! |
|
| Varga Ferenc József |
|
 |
 |
|
| Orbán Viktor napokon belül levelet küld a nyugdíjasoknak, amelyben kérdésekre vár választ. A levelezés költségeit a Fidesz állja – jelentették be. Kormányközeli források szerint azok a nyugdíjasok, akik jól válaszolnak, Karácsonyra már nem levelet, hanem csomagot kapnak. | | | „Biztos vagyok benne, hogy kisebb lesz a 2011-es hiánycél, mint az idénre tervezett 3, 8 százalékos. És nagyon remélem, hogy a következő évi hiány a 3 százalékhoz lesz közel, ebbe még az is belefér, hogy 3 százalék alá kerüljön" – mondta Varga Mihály. A Hócipő által megkérdezett hiánycélok nem voltak hajlandók nyilatkozni, mondván, nem szeretnének ők is összevissza beszélni. | |  |
További híreink >> |
|
|
 |
|
 |
|
| Lellei gyors |
|
| Ülünk a balatonlellei gyorson, óránként negyven kilométeres
sebességgel repülünk Budapest-Déli pu. felé, és furdal a lelkiismeret. Augusztus
huszadika van, Szent István ünnepe, ezekben az órákban már az új, forradalom
utáni Magyarország tisztjeit avatják az új köztársasági elnök jelenlétében, a
szokásos légiparádé helyett különféle gyorsnaszádok csorognak lefelé a Dunán... |
|
 |
Tovább >> |
|
 |
|
| Hajtóvadász |
|
Már működik a felelősségrevonásügyileg
illetékes elszámoltatási kormánybiztos. A kormánypártok vezetői pedig
nem egyszer és nem kétszer jelezték, hogy az előző kabinetnek – s
különösen a szocialistáknak – felelniük kellene tetteikért. És nemrég
azt is levideózták, hogy Gyurcsány és kísérete jegy nélkül utazott a
földalattin. |
|
 |
Mi kell az elszámoltatáshoz? >> |
|
|