|
| | |
| |
ITT LAKUNK 
|
| |
| | |
|
|
|
 |
 |
|
| Dátum: 2009-12-16 |
Lapszám: 2009/25 |
|
|
| A nagy kielégülés |
|
Kövér asszonyokat a repülőgépekre, ezt az eredményt hozta ki egy fölmérés valamikor rég, talán a hetvenes években, arra vonatkozólag, hogy milyen stewardesseket érdemes a légitársaságoknak alkalmazniuk. Kövéreket, kétség nem fér hozzá. Történjen bármi, egy kövér asszonynak a puszta látványa is megnyugtató, mert a kövér asszony az univerzum óvó-védő energiáit testesíti meg, a Magna Matert szimbolizálja, aki köré az emberiség legősibb kultuszai szerveződtek. Megjelenése biztonságot áraszt, oldja a szorongást, megnyugtat, felvidít. Milyen is volt, amikor Los Angelesbe repültem a Broken Wingsszel, kérdezi magától az utas, kurva jó volt, állapítja meg, habár nem tudná definiálni, mért volt az őneki annyira jó. Mert egy kövér asszony osztotta ki a gépen a szendvicseket, azért. Így vagyunk mi 2009 júliusával, visszagondolunk rá, és elzsongító, langymeleg, otthonos érzés vesz rajtunk erőt, bár gőzünk nincs, hogy ez minek köszönhető. Jó, ekkor derült ki, hogy Such rádióelnök idén száztizennégy milliós prémiumot kap (a havi mintegy két és fél milliós fizetésén kívül), ez igen szívderítő információ, ám önmagában mégse villanyozna fel ennyire. Szintén júliusi hír, hogy az Európai Parlament alakuló plenáris ülésén az egyik magyar képviselő gárdistaöltözékben jelent meg, a folyosón szerelőnek nézték, és egy elromlott vécéöblítő megjavítására akarták rábírni. Ennyire – mondjuk így – sokszínű figurát rajtunk kívül egyik tagállam se bírt kiállítani, ez úgyszintén roppant örvendetes, de ragyogó közérzetünket megint csak nem magyarázza. Viszont július volt az a hónap, amikor minden televíziós hírműsorban egy kövér asszony pompálkodott, bárhova kapcsolt a néző, őt látta, az önvégkielégítő földistennőt, a Hegyek Anyját. Akkoriban mifelénk csupa boldog ember mászkált az utcán, egész valónkat valami aranyló derű ragyogta be, s ez mindmáig kitart. Más kérdés, hogy ma már kezdünk elbizonytalanodni, vajon okosan osztja-e be az a szegény asszony azt a százmilliót, kérdezzük önmagunktól, s erőt vesz rajtunk az aggodalom.
|
|
| Váncsa István |
|
 |
 |
|
| Késsel, villával |
|
| Ekkora pechvogelek is csak mi, magyarok
lehetünk! Az Európa Tanács kínzás elleni bizottsága (CPT) pont akkor
vizsgálta a magyarországi fogvatartási körülményeket, amikor Fóliás Jani
tavaly ellopott láncfűrésze ügyében a rendőrök már éppen nyomon voltak. A
CPT egyébként nem az izsáki ügy miatt özönlött hazánkba, hanem
állampolgári bejelentésre, ami a Kossuth rádió 180 perc című adásában
hangzott el a miniszterelnök szájából... |
|
 |
Tovább >> |
|
 |
|
| Elkészült a disznóstratégia |
|
| Magyarország jobban teljesít, mondta Lázár
János, és példának a trafiktörvényt említette. Lázár szerint más
nemzetek csak mérgezik magukat a dohányzással, de a magyar emberek
nemzeti dohányboltban vehetik meg a cigarettájukat. Kiemelte, hogy sok
orvos is trafikot nyithat, amit azért tart jónak, mert így a
szenvedélyük rabjai már a helyszínen szakszerű segítséget vehetnek
igénybe. |
|
 |
Döbbenetes adatok Magyarország teljesítményérõl! >> |
|
 |
|
| Tálalva van |
|
Ha a 90 kilós nagymama egy órán át
porszívózik otthon, akkor 200 kcal energiát éget el, ennek fejében
leghelyesebb, ha 1 db korpás zsemlyét fogyaszt uzsonnára másfél deci 1,5
százalékos tejjel. Ha ugyanez a nagymama 45 percen át keringőzik az
Idősek Klubjában, akkor 1,2 dkg gyümölcsös pite jár neki, míg ha másfél
órán át sétálgat az utcán és kirakatokat néz, 6,5 dkg földimogyoróval
lepheti meg magát.
|
|
 |
Édesanya 50 percen át sífut >> |
|
|