NYITÓLAP ARCHÍVUM ROVATOK ELŐFIZETÉS HÓCIPŐ ANNÓ NAPI DOKU HÓCIPŐ CSALÁD RSS
HÓCIPŐ SZAVAZÁS
Ön mit tenne a kormány helyében az ellenzéki tüntetőkkel?


ITT LAKUNK

Dátum: 2010-02-24 Lapszám: 2010/04
Pálinkás jövőt
Ha minden igaz, márpedig igaznak kell lennie, hiszen a leendő miniszterelnök jelentette ki, országjáró korútja során, akkor a kormányváltás után a magyar ember végre újra főzhet otthon magának pálinkát. Nincs ezen mit meglepődni, a leendő miniszterelnök sok mindent meg fog még ígérni az elkövetkező időben vidéki embereknek, Ózdnak világvárosi státuszt, az alföldi rónaságnak égbe szókő hegyeket, de még a hóember se marad boldogtalan, örök fagyot garantálnak neki.

Hanem a fogadtatás megint. Azt én meg nem mondhatom, hogy a szocialisták milyen szellemi állapotban vannak, csakugyan sikerült-e teljesen kiürülnie a tárháznak, mindenesetre a leendő miniszterelnök fölvetésére szokás szerint egészen sajátos választ adtak. „Az MSZP ellenzi az otthoni pálinkafőzést”, jelentették be, az Index pedig idézte Kökény Mihálynak, a parlamenti egészségügyi bizottság szocialista elnökének okfejtését, miszerint Orbán ígérete szembemegy a konszenzussal elfogadott népegészségügyi programmal, az önmagát családbarátnak tartó Fideszt, úgy látszik, hidegen hagyja, hogy „a mértéktelen alkoholfogyasztáshoz több ezer családi tragédia köthető”, illetve, hogy a „fiatal hölgyek körében újra terjed a hétvégi iszákosság”.

Ami úgy, ahogy van, marhaság. E sorok írója látott már hétvégenként fiatal hölgyeket, sőt idősebbeket is, innét tudja, hogy a titokban, illetve legálisan végzett otthoni pálinkafőzésnek az égvilágon semmi köze a hétvégi ivászathoz, sőt hozzáteszem, hogy a hétköznapihoz sem; hogy úgy mondjam, a fiatal hölgyek leittasodása egyáltalán nem rendeletfüggő, arról nem is szólva, hogy a fiatal hölgyek nemhogy pálinkát, de a filteres teán kívül semmit se tudnak főzni.

Hasonlóképpen az esténkénti baltás és késeléses közeledések a család tagjaihoz, illetve a familiáris méretű pofozkodások sem függenek a pálinkafőzés legitimitásától, ha ugyanis a család feje kurucos keserűségtől hajtva néminemű tömény ital elfogyasztása után abrichtolni óhajtja a ház népét, ahhoz nem kell neki saját kezűleg előállítania a pálinkát, bőven elég, ha valahol megveszi.

Ha a szocialista párt azt mondta volna, hogy azért nem szabad megengedni az otthoni pálinkafőzést, mert a magyar lakosság egyszerűen nem ért hozzá, minimum egy generáció felejtette el a ház pálinkafőzés tudományát, veszítve el ezáltal a kultúráját, azaz félő, hogy mérget állít elő saját használatra, illetve hogy haszonlesőként a rézelejét meg a zavaros utópárlatot is rásózná felebarátjára, akkor azt mondanám, igazuk van, tessék előbb újra megtanulni a pálinkafőzést.

Igaz, sokan zokon vennék ezt a minősítést, ám akkor se sértődés miatt nem szavaznának szocialista pártra, mint ahogyan nem a pálinkafőzés teszi az embereket Fidesz-szavazóvá sem, ergo túlérzékenységgel egyáltalán nem kell foglalkozni; a kannás- és tablettás borok hazájában senki fia pancselőállító gazdának nincs joga megsértődni.

Megjegyzem, a Fidesz helyettes szóvivője sem különb, ha magyarázni kell: a szocialisták tiltakozására a pártkészletből rendelkezésre álló ötvenes szókincs mozgósításával kizárólag annyit tudott mondani, hogy az MSZP nyolc év károkozás után csak ostobaságokra képes; ehhez képest még a sajtófőnök, bizonyos Havasi volt a legmeggyőzőbb, amennyiben azt mondta: már csak azért is örül a pálinkafőzés engedélyezésének, mert így legalább nem kell neki a cefrét a főzdébe fuvaroznia, helyben megfőzheti; és ez már nyilvánvalóan közérdek.

Ami viszont a lakosság és a pálinkafőzés viszonyát illeti, az nem kérdéses, hogy a vám- és pénzügyőrség nem örül az ötletnek. Minthogy a pálinka harminc százalékát illegálisan főzik Magyarországon, a pénzügyőrök sokat tudnak mesélni a házilag rosszul összeszerelt, olykor-olykor robbanásszerűen levegőbe emelkedő berendezésekről, a delikvensek totális hozzá nem értéséről, s a pálinka igen magas méregtartalmáról. Most azon túl, hogy házipálinka által elpusztulni nemzethalálnak se csúnya, idéznék egy szakkönyvből: „Kisüsti eljárással jó pálinkát csak nagy szakértelemmel, gondos körültekintéssel, jól felszerelt készülékkel és kiváló alapanyagból lehet készíteni”, nos e négyes követelményből jelenleg egyik sincsen meg az átlagos magyar országlakó háztartásában. Azt, hogy annak idején apámmal afféle vegyészként miféle műgonddal készítettünk pálinkát, békés, polgári otthonunkban, kizárólag azért említem, hogy hozzátegyem: apám mindig a hétvégi telkünkön a fáról lehulló, kukacos, ütődött, vagy épp rothadni induló gyümölcsöt szedte össze cefrének, tehát azt, ami másra már nem volt használható, miként így tettek még sok tízezren az országban, holott a pálinkát hibátlan, jó minőségű gyümölcsből kell készíteni. Már mi se abból készítettük, hát még a maiak. Én magam nem szándékozom a kormányváltás után sem pálinkát főzni, s nem azért, mert nem tetszik a leendő miniszterelnök programja, hanem mert a borhoz hasonlóan sorra jelennek meg egészen kiváló, legálisan készült pálinkák is az országban; mindenki jobban jár, ha az főzi, aki ért hozzá, ezzel tán a nemzethalált is sikerül kissé elodázni.

Az mindenesetre sokat mond, hogy ma már tiltott pálinkafőzéshez megfelelő berendezések híján Romániából kell behozni a komplett lepárlókészülékeket. Az más kérdés, hogy az ez irányú importot aztán kellően élénk exporttal ellentételezzük: most olvasom, hogy egy bűnszervezet tömeges mértékben árult magyar hivatalokból beszerzett gépjármű-vezetői jogosítványokat olyan román vevőknek, akik se írni, se olvasni nem tudnak.

Ami nem feltétlenül baj, mert ettől még egészen kiváló desztillálóberendezéseket építhetnek.
Megyesi Gusztáv
KORÁBBAN A SZERZŐTŐL:
Édenkert
Vadsztrájk
Százéves olvasó
Zakóra bunda
Rakau tapu
A szerző összes cikke
Elkészült a disznóstratégia
Magyarország jobban teljesít, mondta Lázár János, és példának a trafiktörvényt említette. Lázár szerint más nemzetek csak mérgezik magukat a dohányzással, de a magyar emberek nemzeti dohányboltban vehetik meg a cigarettájukat. Kiemelte, hogy sok orvos is trafikot nyithat, amit azért tart jónak, mert így a szenvedélyük rabjai már a helyszínen szakszerű segítséget vehetnek igénybe.
Döbbenetes adatok Magyarország teljesítményérõl! >>
A Puskás stadionban épülhet meg az új Fradi-aréna!
Tovább >>
Tálalva van
Ha a 90 kilós nagymama egy órán át porszívózik otthon, akkor 200 kcal energiát éget el, ennek fejében leghelyesebb, ha 1 db korpás zsemlyét fogyaszt uzsonnára másfél deci 1,5 százalékos tejjel. Ha ugyanez a nagymama 45 percen át keringőzik az Idősek Klubjában, akkor 1,2 dkg gyümölcsös pite jár neki, míg ha másfél órán át sétálgat az utcán és kirakatokat néz, 6,5 dkg földimogyoróval lepheti meg magát.
Édesanya 50 percen át sífut >>
A végén nagy lehet a tűzkár

Fenekovács rajza >>
Tervbe ment füst
Lassan nyílnak, nyílogatnak a nemzeti dohányboltok, már kihirdették a győzteseket, rövidesen kulturált, európai... izé, akarom mondani: magyarhoz méltó körülmények között, értékközpontúan, szuverén vásárolhat magának cigarettát minden magyar (nemzeti) ember a hozzá legközelebb eső helyi (nemzeti) Fidesz-középvezető valamely magyar rokonánál.
Tovább >>
IMPRESSZUM KAPCSOLAT MÉDIA AJÁNLAT LINKTÁR SZERZŐI JOGOK ADATKEZELÉS RSS