NYITÓLAP ARCHÍVUM ROVATOK ELŐFIZETÉS HÓCIPŐ ANNÓ NAPI DOKU HÓCIPŐ CSALÁD RSS
HÓCIPŐ SZAVAZÁS
Ön mit tenne a kormány helyében az ellenzéki tüntetőkkel?


ITT LAKUNK

Dátum: 2010-12-18
Legyőztek
A Megasztár és az X-Faktor mellett futó harmadik közönségszavazós verseny győztese Orbán Viktor. Nem sokkal mögötte lemaradva két magyar hangja: Szijjártó Péter és Kósa Lajos.

Balatoni tél...
Magas vízállásnál fagyott be a Balaton. A jegesedés miatt a vízügyi szakemberek pénteken arról egyeztettek, miként törjék fel a tó vastagodó jegét, hogy megóvják a parti védműveket és létesítményeket. Addig is az előző kormány idejéből ittfelejtett Balatoni Intéző Bizottságot letartóztatták.

Valló világ
Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. hűtlen kezelés gyanújával előzetes letartóztatásba helyezett volt vezérigazgatója tanúvallomásában azt mondta, hogy a tervezett, sukorói King's City-beruházáshoz kötődő ingatlancsere-szerződés kapcsán Gyurcsány Ferenc megkérdezte, van-e jogi lehetőség az ingatlancserére, de utasítást nem adott rá. Budai Gyula eskü alatt vallotta, hogy Tátrainak egy szavát se hiszi el.

Bátorságpróba
A Transparency International Magyarország az Eötvös Károly Közpolitikai Intézettel, a K-Monitor Közpénzfigyelő Irodával, a Magyar Helsinki Bizottsággal és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) civil szervezettel közösen az Alkotmánybíróság jogkörét érintő alkotmánymódosítással kapcsolatban levélben fordult az Európa Tanács főtitkárához, és aVelencei Bizottság állásfoglalását kérte. Thorbjřrn Jagland, az Európa Tanács főtitkára erre reagálva tájékoztatást kért a kormánytól az alkotmányozási folyamattal kapcsolatban. Martonyi Jánoshoz írt levelében arra bátorította a kormányt, hogy az új alkotmány megalkotásakor támaszkodjon a Velencei Bizottság szakértelmére. A magyar kormány válaszában köszöni szépen a bátorítást, de nincs rá szüksége, mondván, így is maximálisan bátor.

Helyben vannak
Kár ide szaladgálni Brüsszelbe – reagált Orbán arra, hogy egy 15 céget magába foglaló csoport közös levelet intézett az Európai Bizottsághoz, amelyben kifejezte aggodalmát Magyarország bizonyos válságkezelési lépései miatt. A levél szerint – amelyet olyan cégek vezetői írták alá, mint az Aegon, az Allianz, az ING, az RWE, az EnBW, az E.ON, a Deutsche Telekom és az OMV – a magyar kormányban hajlandóság mutatkozik bizonyos szektorok, és különösképpen külföldi társaságok felhasználására a költségvetés kiegyensúlyozása érdekében. Orbán reagálására megszületett a 15-ök újabb levele, amelyben ez áll: „Mi nem szaladgálunk Brüsszelbe. Mi itt vagyunk.”

Mennyi hány
Hányásos, hasmenéses tünetekkel 19 idős embert vittek kórházba Budapesten péntek éjjel egy XI. kerületi idősek otthonából – közölte az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese. A közlés szerint 14 beteget a Szent László Kórházba, 5-öt a Szent Imre Kórházba szállítottak, egyikük állapota sem súlyos. A hányást és hasmenést kiváltó okok közül nem zárható ki, hogy az idős emberek így reagáltak a tervezett nyugdíjpénztár-törvényre.

Tiszta udvar, rendes ház
Rendben kell tartania a lakókörnyezetét annak, aki munkanélküliként állami támogatást szeretne kapni, azt pedig az önkormányzat dönti majd el, hogy mi számít rendben tartott lakókörnyezetnek – jelentette be Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár. A tervek szerint nemcsak a lakókörnyezetet ellenőrzik, hanem azt is, hogy odabent, az emberek fejében is rend van-e.

Kossuth Lajos azt üzente
Polt Péter beiktatásán Kövér László úgy fogalmazott, hogy a jogállamiság helyreállításához mindenkire szükség van. Emlékeztetett azokra a riogató hangokra, amelyek az ügyészség pártatlanságának és függetlenségének feladásáról szóltak. Kövér szerint ezekre rácáfolnak az ősszel elfogadott alkotmány- és törvénymódosítások. Kövér kijelentésére Kossuth Lajos bejelentette, hogy a legközelebbi Országgyűlési Tudósításokat üres címlappal jelenteti meg.

Függő játszma
Az egyre nagyobb mértékű hatalmi központosítást emeli ki a magyar kormány politikáját értékelve az Economist. A vezető brit gazdasági-politikai hetilap azt írja: a magyar kabinet egymás után hajtja ellenőrzése alá Magyarország független intézményeit, mostanra a jegybank az egyetlen olyan intézmény, amely távol tudta tartani magától Orbán Viktort. Ennek is vége lehet azonban: a kormány most a kamatokat megállapító Monetáris Tanács átalakítására készül. Simor András jegybankelnöktől elvonják azt a jogot, amelynek alapján a hét tanácstagból kettőt ő nevezhetett ki, és egy olyan új parlamenti bizottság nevez ki négy testületi tagot, amelyet a Fidesz tart ellenőrzése alatt. Simornak viszont – egyelőre – megmarad az a joga, hogy olvasgassa az Economistot.
Szabados Gábor
KORÁBBAN A ROVATBAN:
Magyarlecke a francia elnöknek
OV Bizottság
Farkasokkal táncolók
Nagyon nulla
Homály
A rovat összes cikke
A zsűri nehéz helyzetben
Igaza van Schiffer Andrásnak: nem azért kell megszabadulni a Simicska-közeli kormánytól, hogy aztán egy Puch László-közeli kormány hozza el a régen várt szabadságot, de néhány tételt pontosítanék, mielőtt szomorúan saját vállamra hajlanék zokogva, mert nincs remény. A Fidesz modern párt, nem közvélemény-kutatást akart nyerni, nem értelmiségelkápráztató intézkedéseket akart hozni, nem a liberális közvéleménynek akart megfelelni, hanem egyből torokra ment.
Tovább >>
Nózi

- Sikeres gazdasági fordulatot hajtottunk végre!
Orrban az igazság >>
Késsel, villával
Ekkora pechvogelek is csak mi, magyarok lehetünk! Az Európa Tanács kínzás elleni bizottsága (CPT) pont akkor vizsgálta a magyarországi fogvatartási körülményeket, amikor Fóliás Jani tavaly ellopott láncfűrésze ügyében a rendőrök már éppen nyomon voltak. A CPT egyébként nem az izsáki ügy miatt özönlött hazánkba, hanem állampolgári bejelentésre, ami a Kossuth rádió 180 perc című adásában hangzott el a miniszterelnök szájából...
Tovább >>
Elkészült a disznóstratégia
Magyarország jobban teljesít, mondta Lázár János, és példának a trafiktörvényt említette. Lázár szerint más nemzetek csak mérgezik magukat a dohányzással, de a magyar emberek nemzeti dohányboltban vehetik meg a cigarettájukat. Kiemelte, hogy sok orvos is trafikot nyithat, amit azért tart jónak, mert így a szenvedélyük rabjai már a helyszínen szakszerű segítséget vehetnek igénybe.
Döbbenetes adatok Magyarország teljesítményérõl! >>
A Puskás stadionban épülhet meg az új Fradi-aréna!
Tovább >>
IMPRESSZUM KAPCSOLAT MÉDIA AJÁNLAT LINKTÁR SZERZŐI JOGOK ADATKEZELÉS RSS