NYITÓLAP ARCHÍVUM ROVATOK ELŐFIZETÉS HÓCIPŐ ANNÓ NAPI DOKU HÓCIPŐ CSALÁD RSS
HÓCIPŐ SZAVAZÁS
Ön mit tenne a kormány helyében az ellenzéki tüntetőkkel?


ITT LAKUNK

Dátum: 2011-06-15 Lapszám: 2011/12
Vojna i vojna
Kétfajta ember létezik. Az első csoportban vannak az Ő tántoríthatatlan hívei, a másodikban a többiek. Hogy ez utóbbi halmaz elemei mért születtek erre a világra, az nem igazán világos, legkevésbé az Ő számára, mindenesetre Ő némiképp utálja az ilyeneket, az Ő szempontjából alighanem teljes joggal. Ezek nem szeretik, nem értik és nem is érdemlik meg Őt. Az még csak hagyján, hogy tüntetnek Őellene, noha ennek már a gondolata is szentségtörésszámba megy, de most már oda züllöttek morálisan, hogy a Cinege úton akarnának tüntetni, mintha ez is olyan volna, mint a Szemlőhegy utca. Ettől a pofátlanságtól az Ő esze megáll, viszont mégse húzatja őket karóba, pedig az volna az adekvát eljárás, hanem csak int a császári gárdának, és ettől a Cinege út a pekingi Tiltott Városra, Ő maga pedig a bölcs Yongle császárra kezd hasonlítani.

Yongle tudvalévőleg jó ember volt, Ő azonban még jobb ember. Nyájas olvasóm, lévén cinikus fráter, most azt hiszi, hogy ironizálok, noha eszemben sincs. Kétségtelen, hogy Ő nem egy Teréz anya, de hát jómagam se vagyok az a kimondottan filantróp alkat, és most egyébként is valami többről, általánosabbról és mélyebbről van szó, arról a normális ésszel föl se fogható szívjóságról, ami a szentek között is csak a legkiválóbbakat, de legfőképpen Őt jellemzi. Ez a szívjóság perfekt harmóniában van avval a körülménnyel, hogy Ő szüntelenül harcban áll. Hogy kivel, az nem kérdés, hovatovább mindenkivel, és valószínűleg kora gyermekkorától kezdődően, mert Ő olyan ember, aki a társadalom normális működését, a szokványos emberi viszonylatokat és általában az emberi létezés egészét csakis háborús metaforákban képes fölfogni. Nem Ő az egyetlen. Ismerek urakat, akik számára az asszonyszeméllyel való nyájaskodás is olyan, mint Napóleonnak a népek csatája, úgy mennek az ágyba, mint más a golyózáporba, vagy győznek, vagy meghalnak, és ez így zajlik nap nap után. Ő annyiban különbözik ezektől, hogy neki csakugyan vannak ellenfelei, például a bányászok, a mezőgazdasági, az erdészeti és a vízügyi dolgozók, a köztisztviselők és a közalkalmazottak, a villamosenergiaipari, az élelmiszer-ipari, vegyipari, energiaipari és távközlési dolgozók, a vasutasok, a tűzoltók, a rendőrök, a katonák, az orvosok és az ápolók, a nyugdíjasok, a munkanélküliek és azok, akik a nyugdíjassá, de főleg a munkanélkülivé válás rémképével hadakozva töltik el azt a kevéske időt, ami számukra az árnyékvilágban megadatott.

Természetesen ennyi ellensége Papandreunak vagy Zapaterónak is van, hogy José Sócrates Carvalho Pinto de Sousáról már ne is beszéljünk, viszont ezen urak életében a nép ellenszenve éppoly előrelátható módon következett be, és éppoly kikerülhetetlenül, mint a prosztatamegnagyobbodás.

Nála nem.

Neki ezért is meg kellett harcolnia.

Korábban volt Őneki egy potenciális untermanja, aki maga akarta lezavarni bizonyos „nagy elosztórendszerek” fölöttébb indokoltnak látszó reformjait, amivel a nép minden korábbi elképzelést felülmúló undorát & gyűlöletét érdemelte volna ki, de nemcsak a jelenben, hanem a belátható jövőben is, hogy végül egy Haynauba olvadó Parabokrosként tartsa meg őt a történelmi emlékezet. Nem tehette, mert Ő közbelépett, megakadályozva, hogy az unterman Őhelyette elvégezze a piszkos munkát, és evvel a szavazópolgárok izzó haragját végleg magára vonja. Ennek érdekében – értsd az unterman védelme és saját dolgának a megnehezítése érdekében – Ő példátlan intenzitású személyes energiát mozgósított, világosan tudva, hogy evvel az egésszel a tulajdon politikai jövőjét aknásítja el.

Két magyarázat lehetséges.

Az első szerint Ő egy csakis érzelmi alapon döntő feminin ösztönlény, mint a falu jegyzőjének öregedő és hiszterikus felesége, aki előtt egyetlen cél lebeg, az állatorvosné összes haját szálanként kiszaggatni, ezen kívül semmi se számít, racionális megfontolások nincsenek, a világ is összedőlhet akár. Jómagam ezt a magyarázatot, lévén az Ő tántoríthatatlan híveinek egyike, semmiképp el nem fogadhatom. A második magyarázat pedig az a normális ésszel elgondolhatatlan méretű szívjóság, amiről föntebb már szó volt, és aminek a jegyében Ő csupán egyetlen dolgot akar, magára vállalni a lét összes terheit, de közben kettőzött brutalitással küzdeni tovább. Nehezen föloldható ellentmondás, ráadásul én nem is akarom feloldani. Ez van és passz. „Ezt a változást végig fogjuk csinálni, akkor is, hogy ha egyébként nemcsak tüntetnek a házam előtt, hanem beköltöznek a hálószobámba” – mondta Ő, természetesen nem az egész emberiségre, hanem csak a magyar rendőrökre és tűzoltókra gondolva, és nem mellékesen két nappal azután, hogy a császári gárda az egész környéket lezárta, ekképpen akadályozva meg, hogy a miniszterelnöki hálószobába beköltözni vágyó rendőrök és tűzoltók bútorszállító járművei a célobjektum közelébe eljussanak. A háború tehát folytatódik. Részint talán azért, mert a nálunk intézményesült vircsaftot sokkal gazdagabb országok se engedhetik meg maguknak, ilyen nyugdíjrendszert, ennyire csapnivaló felsőoktatást és egészségügyet, ennyire szétaprózott önkormányzati rendszert nem lehet és nem is érdemes fönntartani, Ő pedig érezhető örömmel amputál, belez és miskárol, de nemcsak avval a céllal, hogy a betegek gyógyuljanak, hanem hogy fájjon nekik. Folytatódik tehát a háború azért is, hogy az Ő tántoríthatatlan híveinek csoportjától különböző másik embercsoport tagjait a guta egyenként üsse meg. Ezt elérni persze nem lehet, viszont törekedni kell rá. Kapjon Lázár másfél milliárdot, mindegy, mire. „Magyarország első Emlékpontja állandó kiállítás keretében, a legkorszerűbb kiállítási technológiákkal és múzeumpedagógiai lehetőségekkel élve teszi tapinthatóvá és mindenki számára is felfoghatóvá azokat a történelmi folyamatokat, amelyek Hódmezővásárhelyt és lakóit érték az elmúlt ötven esztendőben. Emlékpontunk mementó is lesz, hiszen figyelmeztet arra, hogy ez az ötven esztendő nem álom: azzal, hogy távolodunk tőle, nem csökken a tanulságok súlya.” Egy ilyen izére alapesetben jó, ha másfél milliót adnak, nem pedig milliárdot, kivéve, ha pukkasztás a cél.

Valahol már bizonyára készül egy méretesebb olajfestmény az Ő mellalakos portréjával, ünnepélyesen sötét tónusok, egyszerű Brioni öltöny, leereszkedő mosoly. Jobbjának középső ujja keményen mered az ég felé.
Váncsa István
KORÁBBAN A SZERZŐTŐL:
Dementorok és egyéb állatfajták
Eltörött a kocsi kereke
UFÓk Kína fölött
Kormányunk harcban áll
Fülig Niki, a bajtársnő
A szerző összes cikke
Elkészült a disznóstratégia
Magyarország jobban teljesít, mondta Lázár János, és példának a trafiktörvényt említette. Lázár szerint más nemzetek csak mérgezik magukat a dohányzással, de a magyar emberek nemzeti dohányboltban vehetik meg a cigarettájukat. Kiemelte, hogy sok orvos is trafikot nyithat, amit azért tart jónak, mert így a szenvedélyük rabjai már a helyszínen szakszerű segítséget vehetnek igénybe.
Döbbenetes adatok Magyarország teljesítményérõl! >>
A Puskás stadionban épülhet meg az új Fradi-aréna!
Tovább >>
Tálalva van
Ha a 90 kilós nagymama egy órán át porszívózik otthon, akkor 200 kcal energiát éget el, ennek fejében leghelyesebb, ha 1 db korpás zsemlyét fogyaszt uzsonnára másfél deci 1,5 százalékos tejjel. Ha ugyanez a nagymama 45 percen át keringőzik az Idősek Klubjában, akkor 1,2 dkg gyümölcsös pite jár neki, míg ha másfél órán át sétálgat az utcán és kirakatokat néz, 6,5 dkg földimogyoróval lepheti meg magát.
Édesanya 50 percen át sífut >>
A végén nagy lehet a tűzkár

Fenekovács rajza >>
Tervbe ment füst
Lassan nyílnak, nyílogatnak a nemzeti dohányboltok, már kihirdették a győzteseket, rövidesen kulturált, európai... izé, akarom mondani: magyarhoz méltó körülmények között, értékközpontúan, szuverén vásárolhat magának cigarettát minden magyar (nemzeti) ember a hozzá legközelebb eső helyi (nemzeti) Fidesz-középvezető valamely magyar rokonánál.
Tovább >>
IMPRESSZUM KAPCSOLAT MÉDIA AJÁNLAT LINKTÁR SZERZŐI JOGOK ADATKEZELÉS RSS