NYITÓLAP ARCHÍVUM ROVATOK ELŐFIZETÉS HÓCIPŐ ANNÓ NAPI DOKU HÓCIPŐ CSALÁD RSS
HÓCIPŐ SZAVAZÁS
Ön mit tenne a kormány helyében az ellenzéki tüntetőkkel?


ITT LAKUNK

Dátum: 2011-11-03 Lapszám: 2011/22
Többet is kereshetnek a pedagógusok!
Közleményben tiltakozik a köztársasági elnök kabinetje amiatt, hogy az államfőt nem engedték be Szlovákiába. A Kaposvárra látogató Schmitt Pál a helyszínen kifejezte óhaját, hogy a hídon átgyalogoljon Szlovákiába. Miután a vendéglátói közölték vele, hogy se folyó, se híd, de még Szlovákia sincsen a közelben, a köztársasági elnök megszakította látogatását. „Reméljük, azután közösen a Sándor-palotába tértünk vissza. Ha mégsem, akkor valaki jöjjön értünk” – olvasható a közleményben.

*

Amióta Gyurcsány Ferenc és még kilenc képviselő kivált a szocialista frakcióból, Mesterházy Attila minden délután sajtótájékoztatón számol be a Gyurcsány-féle platformmal való tárgyalások állásáról. A kiválás óta több ízben is arra panaszkodott, hogy Gyurcsányék nem mentek el az egyeztetésre. Az MSZP elnöke szerint ha a Gyurcsány-platform továbbra is semmibe veszi a pártelnökség, a választmány és a frakcióvezetés döntését, akkor elképzelhetőnek tartja, hogy figyelmeztetésben részesülnek, vagy akár a platformjuk működését is felfüggesztik. Mesterházy szerint ugyanakkor még elkerülhető a pártszakadás, és lehetséges a megállapodás a két tábor között. A pártelnök kijelentette: ő már kétszer is aláírta a nyilatkozatot, hogy a jövőben is kész a szocialista pártban politizálni.

*

Hoffmann Rózsa szerint a magyar diákok húsz éve intenzíven tanulnak idegen nyelveket, minden kézzelfogható eredmény nélkül. Az oktatási államtitkárság ezért azt javasolja, hogy a magyarok néhány évig pihenjenek, a világ meg, ha fontos közlendője lenne, tanuljon meg magyarul.

*

Hivatalosan is cáfolta a brazíliai Indián Ügyek Minisztériuma, hogy Kövér László látogatása alatt három, eddig ismeretlen, magukat magyarnak valló indián törzset talált volna, akik azonnal beléptek a Fideszbe.

*

Szerda délután olyan drámai mértékben gyengült a forint, hogy Kósa Lajos rövid közleményt adott ki, melyben ez áll: „Nem én voltam!”

*

Néhány metrókocsi füstölése után fejlesztené a közösségi közlekedést Tarlós István. A főpolgármester ezért felszólította az autósokat, hogy vigyék el munkába a szomszédokat is. A lakóközösségeknek pedig azt javasolta, vegyenek biciklit, és használják közösen.

*

Nem került be Magyarország az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állandó tagjai közé. A magyar kormány szerint ez nem baj, mert ezt úgyis a kommunista kormány akarta. A nemzeti együttműködés kormánya továbbra is sajátos magyar megoldásokat keres Magyarország számára, és nem fél a radikális megoldásoktól sem. Bár jelenleg nincs napirenden az ENSZ elhagyása, a kabinet megvalósíthatónak tartja a célt, hogy Magyarország állandó tag legyen a bizonytalansági tanácsban. A kormányszóvivő szerint az elmúlt másfél év ennek főpróbájaként is fölfogható.

*

Szijjártó Péter szerint Orbán Viktor előrelátó politikájával Magyarország játszva kilábalhatna a válságból, és talán még az Unió szekerét is kirángathatná a kátyúból, de most éppen nincs kedve hozzá.

*

Módosították a januártól hatályos alaptörvényt az Országgyűlés szerdai ülésén, és a döntéssel röghöz kötötték Matolcsy György minisztert. Az alkotmánymódosítás értelmében a nemzetgazdasági miniszter vállalja, hogy a következő időszakban csak Magyarországon lesz miniszter.

A röghöz kötött Matolcsy ugyanakkor váratlanul felbukkanhat bárhol Magyarország területén, és szabadon használhat lila nyakkendőt is. Bár egyes konzervatív közgazdászok felvetették, hogy visszaadhatná a diplomáját, ezt a kormánytöbbség végül nem támogatta.

A kormányszóvivő határozottan cáfolta azt is, hogy a miniszter röghöz kötéséhez az EU ragaszkodott volna azért, hogy Matolcsy György még véletlenül se fordulhasson elő huzamosabb ideig – vagy akár tartósan – valamelyik uniós intézményben.

*

Az éhségsztrájkoló szegedi diákoknak Hoffmann Rózsa azt üzente, hogy ha nincs kenyerük, egyenek kalácsot.

*

Ausztráliába utazott Semjén Zsolt, de úgyis visszajön.

*

Arra készül Tarlós István, hogy elolvassa az általa kinevezett Dörner György színházigazgatói pályázatát, mert úgy hallotta, érdekes, de hetek óta sehol sem találja.

*

A nemzeti-konzervatív meteorológusok szerint október közepén nem a hidegfront miatt volt alacsony a hőmérséklet, hanem a kommunisták nyitva hagyták a frizsiderajtót. Balsai István alkotmánybíró a meteorológusok jelentését azonnal továbbította az ügyészségnek, ahol jelenleg is tanulmányozzák, történt-e bűncselekmény. Ügyészségi források elképzelhetőnek tartják, hogy néhány kommunista frizsiderét a helyszínen vizsgálják meg, pontosan mi történt az ajtókkal. Nem zárható ki az sem, hogy gondatlanságból elkövetett, közveszélyt okozó nyitva tartás miatt indul nyomozás. Mivel számítások szerint a nyitva hagyott frizsiderajtók miatt jelentős kár érte a büdzsét és azt, amit Matolcsy György előszeretettel nemzetgazdaságnak nevez, a minisztérium jövőre 20 milliárd forint hidegadó beszedését tervezi.

*

A nemzetközi tudományos közvélemény érdeklődéssel fogadta Tóbiás József kijelentését, hogy Gyurcsány Ferenccel a gyurcsányizmus is távozott a szocialista pártból. Azóta a tudósok a genfi részecskegyorsítóban túlórázva próbálják megfejteni a tóbiásizmus mibenlétét. Lapzártáig nem jutottak semmire.

*

Hoffmann Rózsa szerint jövőre jelentősen többet keresnek majd a pedagógusok. Ausztriában. Takarítóként.
Smuzewitz Ilona
KORÁBBAN A SZERZŐTŐL:
Orbán lehet a varsói kormányfő?
Hűséges kezelés
Végtörleszkedés
Terülj, terülj, asztalkám...
Ki kicsoda?
A szerző összes cikke
Nózi

- Sikeres gazdasági fordulatot hajtottunk végre!
Orrban az igazság >>
Késsel, villával
Ekkora pechvogelek is csak mi, magyarok lehetünk! Az Európa Tanács kínzás elleni bizottsága (CPT) pont akkor vizsgálta a magyarországi fogvatartási körülményeket, amikor Fóliás Jani tavaly ellopott láncfűrésze ügyében a rendőrök már éppen nyomon voltak. A CPT egyébként nem az izsáki ügy miatt özönlött hazánkba, hanem állampolgári bejelentésre, ami a Kossuth rádió 180 perc című adásában hangzott el a miniszterelnök szájából...
Tovább >>
Elkészült a disznóstratégia
Magyarország jobban teljesít, mondta Lázár János, és példának a trafiktörvényt említette. Lázár szerint más nemzetek csak mérgezik magukat a dohányzással, de a magyar emberek nemzeti dohányboltban vehetik meg a cigarettájukat. Kiemelte, hogy sok orvos is trafikot nyithat, amit azért tart jónak, mert így a szenvedélyük rabjai már a helyszínen szakszerű segítséget vehetnek igénybe.
Döbbenetes adatok Magyarország teljesítményérõl! >>
A Puskás stadionban épülhet meg az új Fradi-aréna!
Tovább >>
Tálalva van
Ha a 90 kilós nagymama egy órán át porszívózik otthon, akkor 200 kcal energiát éget el, ennek fejében leghelyesebb, ha 1 db korpás zsemlyét fogyaszt uzsonnára másfél deci 1,5 százalékos tejjel. Ha ugyanez a nagymama 45 percen át keringőzik az Idősek Klubjában, akkor 1,2 dkg gyümölcsös pite jár neki, míg ha másfél órán át sétálgat az utcán és kirakatokat néz, 6,5 dkg földimogyoróval lepheti meg magát.
Édesanya 50 percen át sífut >>
IMPRESSZUM KAPCSOLAT MÉDIA AJÁNLAT LINKTÁR SZERZŐI JOGOK ADATKEZELÉS RSS