|
| | |
| |
ITT LAKUNK 
|
| |
| | |
|
|
|
 |
 |
|
| Dátum: 2012-03-21 |
Lapszám: 2012/06 |
|
|
| Egyre kisebb |
|
Egy, az utóbbi hetekben készült internetes videoriportból megtudhattuk, hogy a kormánypárti képviselők jelentős többsége elhiszi, miszerint az adóbevallás – Orbán Viktor ígéretéhez híven – söralátét méretű lehet, és ennek köszönhetően a kitöltése is minimálisra egyszerűsödött. Egy nevét nem vállaló politikustól azt is megtudtuk, hogy a jövő évi adóbevallások már magyarkártya-méretűek lesznek, a rákövetkező esztendőben pedig jön a bélyegméretű adóbevallás, melynek kitöltése még a legegyszerűbb szellemi képességekkel élők számára is gyerekjáték lesz. Egy idő után pedig már nem is lesz adóbevallás, a NAV maga fogja kiszámolni és beinkasszózni a közterheket.
|
|
| Varga Ferenc József |
|
 |
 |
|
 |
|
| - A szakértői jelentés szerint még további 22 százaléknyival lehet hülyének nézni az embereket. |
|
 |
Több karikatúra >> |
|
 |
|
| Környezetkímélő megoldás |
|
| Környezetvédő szervezetek tiltakozása
miatt kompromisszumos javaslattal állt elő Tarlós István a Római-parton
épülő mobilgát ügyében. A főpolgármester kijelentette, hajlandó rá, hogy
a környezetvédők kedvében járjon, ezért idomított hódokkal vágatná ki a
pusztulásra ítélt 435 darab fát a Római-parton. |
|
 |
Tovább >> |
|
 |
|
| A zsűri nehéz helyzetben |
|
| Igaza van Schiffer Andrásnak: nem azért
kell megszabadulni a Simicska-közeli kormánytól, hogy aztán egy Puch
László-közeli kormány hozza el a régen várt szabadságot, de néhány
tételt pontosítanék, mielőtt szomorúan saját vállamra hajlanék zokogva,
mert nincs remény. A Fidesz modern párt, nem
közvélemény-kutatást akart nyerni, nem értelmiségelkápráztató
intézkedéseket akart hozni, nem a liberális
közvéleménynek akart megfelelni, hanem egyből torokra ment. |
|
 |
Tovább >> |
|
 |
|
| Késsel, villával |
|
| Ekkora pechvogelek is csak mi, magyarok
lehetünk! Az Európa Tanács kínzás elleni bizottsága (CPT) pont akkor
vizsgálta a magyarországi fogvatartási körülményeket, amikor Fóliás Jani
tavaly ellopott láncfűrésze ügyében a rendőrök már éppen nyomon voltak. A
CPT egyébként nem az izsáki ügy miatt özönlött hazánkba, hanem
állampolgári bejelentésre, ami a Kossuth rádió 180 perc című adásában
hangzott el a miniszterelnök szájából... |
|
 |
Tovább >> |
|
 |
|
| Elkészült a disznóstratégia |
|
| Magyarország jobban teljesít, mondta Lázár
János, és példának a trafiktörvényt említette. Lázár szerint más
nemzetek csak mérgezik magukat a dohányzással, de a magyar emberek
nemzeti dohányboltban vehetik meg a cigarettájukat. Kiemelte, hogy sok
orvos is trafikot nyithat, amit azért tart jónak, mert így a
szenvedélyük rabjai már a helyszínen szakszerű segítséget vehetnek
igénybe. |
|
 |
Döbbenetes adatok Magyarország teljesítményérõl! >> |
|
|