NYITÓLAP ARCHÍVUM ROVATOK ELŐFIZETÉS HÓCIPŐ ANNÓ NAPI DOKU HÓCIPŐ CSALÁD RSS
HÓCIPŐ SZAVAZÁS
Ön mit tenne a kormány helyében az ellenzéki tüntetőkkel?


ITT LAKUNK

Dátum: 2012-05-17 Lapszám: 2012/10
Matolcsy nagymamája
Az első tíz perc után nem kellene havi telefonadót fizetni, és mértéke személyenként legfeljebb 700 forint lehetne – közölte Matolcsy György. A nemzetgazdasági miniszter azzal indokolta a tízperces kedvezményt, hogy a nagymamája nem telefonál havonta tíz percnél többet, inkább megvárja, míg a gyerekei meg az unokái hívják őt.

☞ W. Frédi vagyok, 72 éves, egykori telefonbetyár. Ezt a Kádár nem merte volna megtenni. Felhívtam az ügyfelet a fülkéből, hogy a Postától érdeklődöm, milyen hosszú a telefonzsinór. Az ügyfél türelmet kért, majd lemérte, én meg azt válaszoltam, hogy pont elég hosszú, hogy felakassza magát. Majd lecsaptam a kagylót. Na most, ha van telefonadó, akkor havonta ezt maximum tíz, jó esetben tizenötször tudtam volna megtenni adómentesen; bizony ha úgy alakul, akár az utcára is kivonultunk volna, attól pedig nagyon félt a rendszer.

☞ Szó sincsen tízperces ingyenességről, önök Matolcsy néni szerepét teljesen félreértelmezik. A kormány a teljesítményelv érvényesülésének a jegyében mozgó mértékű telefonadó bevezetését fontolgatja: az adót minden hónapban a Matolcsy néni által kezdeményezett telefonbeszélgetések időtartamához igazítja. Ennek megfelelően lesz hónap, amikor tényleg az első tíz perc lesz adómentes, de lesz, amikor Matolcsy néni sokat beszél, ekkor akár száz perc is lehet a kedvezmény, sőt olyan is előfordulhat, amikor egyáltalán nem lesz adómentesség, mert Matolcsy néni egyetlen percet sem telefonál, hiszen például együtt nyaral a családdal. Ez így arányos és igazságos.

☞ Igen, Matusek Gyuláné vagyok, százkét éves leszek a nyáron. Szerencsére engem nem érint a probléma, mert én már egy éve Viberen beszélek a gyermekeimmel, az unokáimmal szkájpolni szoktam, a dédunokáimmal Twitteren meg Facebookon társalgok, a fényképeket pedig Instragamon küldjük egymásnak. Ez mind ingyen van, úgyhogy én csak annyit tudok mondani, bízzunk a jövőben.

☞ Úgy hallottam, hogy annak idején a bős–nagymarosi erőmű gondolata is úgy született, hogy az építkezést forszírozó Lázár György miniszterelnök nagymamája rengeteg vizet használt nagymosáskor.

☞ Hogy szociális megfontolásokból havi 700 forintnál nem volna nagyobb a telefonadó? Kérem, biztos értesüléseim vannak, hogy eredetileg még 800 forint volt ez a határ, de a nemzeti burzsoázia testületileg tiltakozott a nagytőke ilyetén való megkopasztása ellen, így a kormány engedni volt kénytelen. De még nincs vége a játszmának. A magyar nagytőke 600 forintra akarja levinni a felső határt, arra hivatkozva, hogy akár havi 30-40 ezer forintot is eltelefonál havonta, ami nagy érvágás neki a mai időkben.

☞ Úgy tudom, a miniszter nagymamája most azt próbálja kilobbizni, hogy az első húsz üveg befőtt adómentes legyen. Mert azt mondani se kell, hogy jövőre már lesz befőttadó is.

☞ Az MTI jelentése szerint a kormány már felkérte a távközlési cégeket, hogy készítsenek listát az előfizetők telefonálási szokásairól. A beszélgetések tartalma nyilván már listázva van.

☞ Hát ha itt a miniszteri nagymamák szokásaihoz igazítják az adót, akkor nincs mese, el kell hagyni az országot, mert semmi jóra nem számíthatunk. Novák Béla vagyok, a menyasszonyommal, Sacival swingerklubot vezetünk.

☞ Társadalmunk alapja a család. Amikor a magánnyugdíjpénztárak pénzét vette el a kormány, Matolcsy a feleségére hivatkozott, hogy õ ért az ilyen tagsági ügyekhez. Most már csak a Matolcsy család többi tagjának a szokásait kellene feltérképezni legalább a másod-unokatestvérekig, s akkor végre nekünk, kisvállalkozóknak is tervezhetővé válna a jövőnk.

☞ Egyáltalán nem baj, ha a nagymamákhoz igazítják az árakat. Akkor előbb-utóbb végre ingyenes lesz a temetés.
Megyesi Gusztáv
KORÁBBAN A SZERZŐTŐL:
Bébibumm
Üsd, vágd, nem apád!
Új Tévémaci
A nép követi elnökét
Bűntény a fürdőben
A szerző összes cikke
A zsűri nehéz helyzetben
Igaza van Schiffer Andrásnak: nem azért kell megszabadulni a Simicska-közeli kormánytól, hogy aztán egy Puch László-közeli kormány hozza el a régen várt szabadságot, de néhány tételt pontosítanék, mielőtt szomorúan saját vállamra hajlanék zokogva, mert nincs remény. A Fidesz modern párt, nem közvélemény-kutatást akart nyerni, nem értelmiségelkápráztató intézkedéseket akart hozni, nem a liberális közvéleménynek akart megfelelni, hanem egyből torokra ment.
Tovább >>
Nózi

- Sikeres gazdasági fordulatot hajtottunk végre!
Orrban az igazság >>
Késsel, villával
Ekkora pechvogelek is csak mi, magyarok lehetünk! Az Európa Tanács kínzás elleni bizottsága (CPT) pont akkor vizsgálta a magyarországi fogvatartási körülményeket, amikor Fóliás Jani tavaly ellopott láncfűrésze ügyében a rendőrök már éppen nyomon voltak. A CPT egyébként nem az izsáki ügy miatt özönlött hazánkba, hanem állampolgári bejelentésre, ami a Kossuth rádió 180 perc című adásában hangzott el a miniszterelnök szájából...
Tovább >>
Elkészült a disznóstratégia
Magyarország jobban teljesít, mondta Lázár János, és példának a trafiktörvényt említette. Lázár szerint más nemzetek csak mérgezik magukat a dohányzással, de a magyar emberek nemzeti dohányboltban vehetik meg a cigarettájukat. Kiemelte, hogy sok orvos is trafikot nyithat, amit azért tart jónak, mert így a szenvedélyük rabjai már a helyszínen szakszerű segítséget vehetnek igénybe.
Döbbenetes adatok Magyarország teljesítményérõl! >>
A Puskás stadionban épülhet meg az új Fradi-aréna!
Tovább >>
IMPRESSZUM KAPCSOLAT MÉDIA AJÁNLAT LINKTÁR SZERZŐI JOGOK ADATKEZELÉS RSS