|
| | |
| |
ITT LAKUNK 
|
| |
| | |
|
|
|
 |
 |
|
| Dátum: 2012-06-27 |
Lapszám: 2012/13 |
|
|
| Matolcsy vitte el a lottó ötöst! |
|
Kormánykörökből kiszivárgott hírek szerint nem várt bevételhez jutott a költségvetés. Az ötös lottón már hónapok óta gyűlő, több mint négymilliárd forintos főnyereményt érő nyertes szelvényt ugyanis a Matolcsy György vezette Nemzetgazdasági Minisztérium lelkes Lottó kollektívája töltötte ki. A miniszter és csapata Orbán Viktor kérésére kezdett el lottózni, amikor kiderült, hogy ilyen hatalmasra duzzadt a megnyerhető összeg. Matolcsy elmondása szerint fix számokkal játszottak, melynek egyik felét Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos álmodta meg egy parlamenti ülés alatt, másik felét pedig Orbán Viktor felcsúti mezszámából és a költségvetés sarokszámaiból állították össze.
|
|
| Ürmös Zsolt |
|
 |
 |
|
| Késsel, villával |
|
| Ekkora pechvogelek is csak mi, magyarok
lehetünk! Az Európa Tanács kínzás elleni bizottsága (CPT) pont akkor
vizsgálta a magyarországi fogvatartási körülményeket, amikor Fóliás Jani
tavaly ellopott láncfűrésze ügyében a rendőrök már éppen nyomon voltak. A
CPT egyébként nem az izsáki ügy miatt özönlött hazánkba, hanem
állampolgári bejelentésre, ami a Kossuth rádió 180 perc című adásában
hangzott el a miniszterelnök szájából... |
|
 |
Tovább >> |
|
 |
|
| Elkészült a disznóstratégia |
|
| Magyarország jobban teljesít, mondta Lázár
János, és példának a trafiktörvényt említette. Lázár szerint más
nemzetek csak mérgezik magukat a dohányzással, de a magyar emberek
nemzeti dohányboltban vehetik meg a cigarettájukat. Kiemelte, hogy sok
orvos is trafikot nyithat, amit azért tart jónak, mert így a
szenvedélyük rabjai már a helyszínen szakszerű segítséget vehetnek
igénybe. |
|
 |
Döbbenetes adatok Magyarország teljesítményérõl! >> |
|
 |
|
| Tálalva van |
|
Ha a 90 kilós nagymama egy órán át
porszívózik otthon, akkor 200 kcal energiát éget el, ennek fejében
leghelyesebb, ha 1 db korpás zsemlyét fogyaszt uzsonnára másfél deci 1,5
százalékos tejjel. Ha ugyanez a nagymama 45 percen át keringőzik az
Idősek Klubjában, akkor 1,2 dkg gyümölcsös pite jár neki, míg ha másfél
órán át sétálgat az utcán és kirakatokat néz, 6,5 dkg földimogyoróval
lepheti meg magát.
|
|
 |
Édesanya 50 percen át sífut >> |
|
|