Elment CZKI

(Elhunyt Lehoczki Károly)

Hócipő szerkesztőség
2012. 11. 19.
Több mint 20 éve volt lapunk állandó munkatársa, számunkra a hiánya még felfoghatatlan, aztán majd szomorúan beleszokunk, mint Brennerébe, vagy LEHO-éba. Most csak annyira futotta az erőnkből, hogy egy kis egyveleget készítsünk a Hócipőben megjelent rajzaiból mindazoknak, akik vidáman emlékeznének rá. A többit majd az újságban...
FB




- Esküszöm neked Killer, ha fizetnék adót,
nekik adnám az egy százalékot!



- Rosszul tudja asszonyom, a sztrájk miatt majd holnap fognak
hiába várni a vonatra, ma még csak simán a menetrend miatt.



- Képzeld nyuszikám, idén én kaptam a cég "Ezüstgolyó" díját!



- Látják, kedves kollegák; nem kell ahhoz súlyos milliókat invesztálni, hogy jobban érezzük magunkat a munkahelyünkön, néha elég egy kis jóakarat és kreativitás a dologhoz.






- Te is elmehetnél apáddal a munkaközvetítő irodába, Misike,
egy kicsit beleszagolni az ottani légkörbe.






- Egy kis ebédet hoztam szegény képviselőknek, aranyoskám,
mert úgy láttam a vagyonbevallásukon, hogy sokuknak nem telik rá.



- Biztos, hogy kér számlát, hölgyem? Mert azt tudnia kell,
hogy az ilyen számlák miatt fák tízezreit vágják ki évente.



- Ebben az albumban pedig azoknak a veszteséges, nagy állami vállalatok felső vezetőinek a képei vannak, akik annyiba kerülnek nekünk, hogy szinte már családtagnak számítanak.



- Koncentrálj Orsi, meg tudod csinálni! Most képzeld magad elé
azt a bahamai tengerpartot, amit kinéztél magadnak
a prospektusból, és utazzál, önfeledten utazzál!



- Figyelj Jocó, most nem kamuzok! A bátyjámnak van egy haverja, akinek a cimborája már majdnem látott egyszer egy húszezrest!



- Úgy néz ki, hogy idén is csak a reklámtáblák hoznak majd
valami kis hasznot a földemen!



- Odafönt annyit marakodnak, meg vacakolnak, hogy most már
teljesen elment a kedvem a megszorításoktól, komolyan!



- Te Anci, nekem ez az erobikdévédé egyáltalán nem jön be.
Ma is megnéztem vagy ötször, de még egy dekát
nem adtam le a súlyomból!



- Nagyon úgy tűnik, hogy a kapitalizmust sem nekünk, magyaroknak találták ki. Már csak a rabszolgatartó társadalom maradt, amivel még nem próbálkoztunk.



- Kész ráfizetés már ez a csirkenevelés, komám.
Nem elég, hogy folyamatosan emelkedik a takarmány ára,
a tetjébe' még itt van ez az "állatjóléti" EU-előírás,
amire a gatyám is ráment!



- Ne haragudjon uram, de iszonyúan unom már, hogy órák óta másról sem beszél itt nekem, mint a megszorítások elkerülhetetlenségről!



- Hálásan köszönöm uram, hogy felébresztett,
ha tudná milyen rettenetes rémálom volt!



- Nem érdekel, öregem! Engem mostanság már
csak egy kormányváltás tudna kielégíteni!



- Én nem erre gondoltam, kisunokám, amikor arról meséltem neked, hogy egykor tengerek mosták Magyarország határait.



- Tudja, Aranka, 25 év intenzív megfigyelői munka után
az ember már nehezen áll le.



- Ide halgasson Magdika! Egy meghívás elfogadásánál
nem az a szempont, hogy hány milliós a beruházás,
vagy, hogy tíz, esetleg ezer új munkahely létesül,
maga csak arra figyeljen, hogy lesz vacsora,
vagy nem lesz vacsora!



- Hú öregem, alig várom már,
hogy megkapjam az első csúszópénzemet!



- Remélem jól döntöttünk, amikor egy külföldi szakemberre bíztuk
a kampánystratégia kidolgozását!



- Rendkívül nagy megtiszteltetés számomra, hogy az én jelmezem választották ma este a legeredetibbnek, de még egyszer hangsúlyoznám, hogy én tényleg az APEH-tól jöttem, és tényleg a vagyonosodást ellenőrző osztályról!



- Végül a pártvezetőség nagy többséggel úgy döntött, hogy a megüresedett elnöki posztra Kovács Medzsik Eduárdó, parafenomént jelöli, aki halottnak gondolt kisállatok és egyéb élő organizmusok feltámasztásával vált ismert és népszerű emberré.



- Hagyjál már azzal a Talpra magyarral, fater, ez nem a hetvenes-nyolcvanas évek! Most a "köcsög buzik" meg a "hazaáruló, büdös komcsik" mennek az ilyen ünnepeken!



- Ne dohogj már annyit, Andor, hiszen akkor sem buktál le
a gyerekek előtt, amikor Mikulásnak öltöztél!



- Tudja-e hölgyem, hogy mi a különbség
a karácsonyfaégő és egy égő karácsonyfa között?






- Szia Tina, örülök, hogy a sok web-kamerás dumcsizás után
végre élőben is találkozunk!



- Nagy becsben tartjuk mi itt Józsikát,
tudja, ő az egyetlen iskolás korú gyerek a faluban.



- Szerintem tök uncsi már ez a játék a régi szabályokkal.
Mit szólnátok hozzá, skacok, ha mindenki egyszerre lenne
rabló is meg pandúr is?



- Ha szerencsénk van, talán észre sem veszi,
hogy elhoztuk kirándulni!



- Kussojálmár hüjebunkó! Nem látod,
hogy a kedvenc valóságsónk megy a tévében?



- Figyelj, Jani, te egyszer már majdnem szerepeltél az aktivitisóban, mutogasd már el Tamagocsi úrnak, hogy a túlórapénzek kifizetése körül szerintünk valami nem stimmel!



- Nincs igazad, Feri! Szerintem ez lett mostanra a legkirályabb hely Európában. Gondolj csak bele! Ki sem kell mozdulnod az országból, mégis itt van az egész világ: albán fizetések, svéd adók, bangladesi munkaidők, dél-amerikai méretű deficit, törzsi külzdelmek a politikában, mi kell még?



- Neked is feltűnt, Gizike, hogy utoljára az ötvenes években volt ennyi sztár Magyarországon? Csak akkor sztahanovistáknak hívták őket.



- Maradjál már Lali, szerinted az is valami? Nekem jelenleg
öt bété és három káefté van a nevemen,
ezenkívül négy menő cégben vagyok igazgatósági tag.



- Ébredj Lajos! Lalika hazajött végre a Szigetről!



- Szerintem tök fölösleges kiadnunk majd' félmillió forintot Egyiptomra, amikor ugyanazt megkapjuk itthon is. Itt is pont olyan elviselhetetlen meleg van, a táj is ugyanolyan kopár, csak az a pár, bazinagy gúla hiányzik a háttérből.



- Ilyen bizonytalan lelkiállapotban hogy induljak majd neki locsolkodni, komám? Azt se tudom, lesz-e ügyelet a detoxikálóban, vagy ne adj isten talán már meg is szüntették!



- Nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni, Dezső!
Lehet ez egy szimpla figyelmeztetés is!



- Most nagyon figyelj, nagypapa, mert harmadszor már nem fogom elmondani! Az az ábra, hogy nem a hajdan volt kommunista utódpárt akar államosítani, hanem az egykori liberálisból konzervatívvá átvedlett jobboldali párt. Az előbbi épp ellenkezőleg, privatizálni szeretne! Érted már?



- Ennél kedvezőbb konstrukciót ma Magyarországon, garantáltan egy bank sem kínál többet önnek, asszonyom. Tehát: Elhelyezi nálunk a pénzét, mi azonnal elköltjük, így mentesítjük önt a 20%-os banki kamatadótól, s mindezért csupán 5%-os kezelési költséget számolunk fel!



- A porondon Kovács József, önkormányzati alkalmazott, aki a fizika - és a Magyar Köztársaság törvényeit meghazudtolva, az önök szeme láttára fog eltüntetni egy nagy értékű, belvárosi luxusingatlant.



- Felháborító! Nincs ebben a k.b.sz..tt városban
egy négyzetméternyi tiszta felület, ahová fújni lehet?



- Mit gondolsz, Lajos, nem fogunk mi elkárhozni amiatt, hogy egyik nap a keresztényeknél eszünk, másik nap meg a krisnásoknál?



- Orbán viktortól szeretnénk hallani,
a Gyurcsány Ferenc mondjon le című számot!



- A vízöntő leány eredetileg egy klasszikus stílusú mű volt, de a fémtolvajok lassan egy hamisítatlan kubista szoborrá alakították át.



- Először is: nem vagyok köteles felelni, ha az vélhetőleg hátrányos helyzetbe hozna engem. Másodszor pedig: ajánlom a rajzolónak, hogy kockázza ki az arcomat, különben olyan személyiségjogi-pert akasztok a nyakába, hogy arról koldul!
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/7  •  III. 27. – IV. 9.
Zsidólakást, zsidóbútort másnapra a filoszemitának: kilenc oldalon foglalkozunk több, mint kéttucat dokumentumot bemutatva azzal, hogyan igényelt zsidólakást és zsidóbútorokat Sulyok Tamás államelnök, általa filoszemitának nevezett apja, a Magyar Nemzeti Szocialista Párt akkori megyevezetője. Para-Kovács Imre gondolkodóba esett, megnyomja-e az Enter-gombot a 100 Millió dolláros jacht, Megrendelem felirat alatt Váncsa István a Brüsszel elfoglalását követő diadalmenet terveiről Smuzewitz Ilona: a Petőfit megölő Ukránokról és a magyar szuterenitást veszélyeztető kiskereskedelemről Farkasházy Tivadar: szerint inkább a köztársaság tartozik ma már a családi legendáriumba Havas Henrik megtudta, hogyan nevezték a budoárt Felcsúton a miniszterelnök úr gyermekkorában Dési János: kétféle diktatúra létezik: az egyikben Jancsó csinál filmeket, meg Makk Károly, meg Sándor Pál, a másikban meg Philip Verebes István újabb Örkényiádái Nagy Bandó András: Diktakrácia a demokratúrában A Heti Kamu megtudta: a Temuról rendelte a kormány azt az ázsiai huszárlegényt, aki a Nemzeti Múzeum lépcsőjén énekelt
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.