Ha úgy veszem, akkor Bene László országos rendőrfőkapitánynak és beosztottjának, Lapid Lajosnak tulajdonképpen semmi oka nincsen a magyarázkodásra, meg pláne nem a bocsánatkérésre az Újpest–Fehérvár futballmérkőzés utáni fotósverésért, amelynek keretében a rendőrök kétszer is megütötték a Magyar Nemzet fotósát, majd a segítségére siető blikkes kollegát is lefújták szprével.

A világ már régen nem itt tart. Most jelentették a hírügynökségek, hogy Oroszországban egy egész, mezbe öltözött rögbicsapatot, sőt mindjárt kettőt vertek szét és bilincseltek meg a rendfenntartó erők. „A hatóságoknak feltűnt – mondja a hír –, hogy egy elhagyatott mezőn autók tucatjai gyűltek össze, és a karhatalmisták úgy vélték, rivális gengszterbandák közti leszámolás van készülőben. Amikor a játékosok egymásnak estek, hirtelen hetven egyenruhás csapott le rájuk, és csakhamar bilincsbe verve vitték be őket az őrszobára.” Szerencsére még az emberi életút végső határán inneni terminusban tisztázódott a helyzet, a rögbisek azóta szabadlábon vannak, és megy tovább az élet a megszokott kerékvágásában.

Azért ezt képzeljük el. Nem a bilincselést, az ütlegelést, hanem a rendfenntartó erők végtelen türelmét. Ahogy hetven karhatalmista az árokparton megbújva, bokrok mögül figyeli a bemelegítést, s még csodálkozik is kissé, hogy a gengsztereknek milyen furcsa válltömésük van, s hogy a hátukra különféle számok vannak festve, mintha sejtenék előre, hogy estére már börtönben lesznek. A parancsnok a távcsöve segítségével még dekódolja annak a kissé ideges, bézbólsapkás, őszes úrnak az utolsó utasításait a mágneses táblán, hogy aztán, midőn az egymásnak feszülő testek között eltűnik az a leginkább egy túlméretezett tojásgránátra emlékeztető bőrmicsoda, meginduljon a totális attak, s százyardos futás után bilincsben legyen az egész alvilág a quarterbackkel az élen.

Ha úgy veszem, akkor az ominózus bajnoki mérkőzésen Lapid Lajos tulajdonképpen az egész Újpesti Torna Egylet és az FC Fehérvár teljes csapatát letartóztathatta volna, a cserékkel és az amúgy is túl sokat méltatlankodó kiszolgáló személyzettel együtt.

De hol vagyunk mi még ettől? A magyar rendőrség egyelőre ott tart, hogy legutóbb egy kerekasztalfórumon Garamvölgyi László kommunikációs igazgató szíves közreműködésével egy XXXL-es méretű sárga mellényt ajánlott a fotósoknak, eme mellény viselete volna hivatott jelezni a rendfenntartó erők számára, hogy alatta egy munkáját végző fényképész rejtezik, tehát nem célirányos őt azonnal likvidálni vagy bármiféle vegzatúrának kitenni.

Na most, a rendőrség jóindulatában és megújuló képességében nincs okunk kételkedni, ez a sárga mellényes ötlet azonban már súlyos filozófiai kérdéseket rejt magában. Először is: a rendőrök nem azért verték meg a fotósokat, mert nem ismerték fel őket, épp ellenkezőleg: pont azért, mert fotóapparát lógott a nyakukban, a rendfenntartó erő ugyanis úgy érzi, hogy csak akkor van rend széles e világban, ha még ideiglenesen sem tartózkodik benne fotós. Ám higgyük el, hogy ezután minden rendőr megsüvegeli a sárga mellényes fotóst, sőt, kérésre még pózba is áll neki. A fotós lehet, hogy megússza, ám aztán ott van a nap többi órája, amikor sárga mellényében a nagyközönség színe előtt kell megjelennie, mondjuk, utcai verekedés közben, mert akkor a szemben álló felek hirtelen megjuhászodnak egymás irányában, és a fotóst kezdik el ütlegelni, tudniillik a nagyközönség még a rendfenntartó erőnél is jobban rühelli, ha fotós van a láthatáron.

De nem is ez. Hanem hogy épp a Magyar Fotóriporterek Társaságának tagja jelentette ki, hogy „nem az a lényeg, hogy fényképészt, hanem hogy egy ártatlan magyar állampolgárt vertek a rendőrök”. Igaza van. Következésképp, ha a rendőrség a tisztánlátás és a helyes helyzetértékelés érdekében sárga mellénybe bújtatja a fotósokat, akkor ugyanígy minden közönséges civil halandóra, mondhatni, az egész lakosságra sárga mellényt kell húzatni, hogy meg ne üssék őket, kivéve azokat, akik az utcán majd verekedni fognak. Problémás meccsek előtt tehát Garamvölgyi kommunikációs igazgatónak már eleve sárga mellényeket kellene osztogatnia a jegypénztárak előtt, és aki nem veszi át, az nyilván azért nem veszi át, mert a meccs napján garázdálkodni fog, akkor viszont eleve be se szabad őt engedni a stadionba, le lehet azonnal csukni; egy életre megszűnik a huligánkodás.

Ez nem okoskodás, a világ tudniillik már itt tart. A németországi vébén százával vitték el bilincsben a lengyel szurkolókat, de nem verekedés közben, hanem már jóval előtte, éspedig egyszerűen azért, mert verekedéshez nélkülözhetetlen eszközöket, így a többi között fogvédőt találtak náluk. Márpedig ha az embernél fogvédő van, akkor már szinte azonnal üt is; ámbár ilyen alapon egy várható magyarországi adaptációnál minden fogorvosi rendelő elől tucatjával lehetne elvinni a delikvenseket, csiszolás után mindenképpen, mert ilyenkor ideiglenes fogvédőt ad a páciensnek az orvos, eléggé meggondolatlanul.

Ami viszont a lényeget illeti: Bene főkapitány meg Lapid Lajos is joggal kérdezhetné: mi a garancia arra nézvést, hogy a Magyar Nemzet meg a Blikk fotósa, miután a napi munkájukkal végeztek, nem kezdtek volna el randalírozni, tán még gyújtogatni is.

Kinek is kell itt bocsánatot kérnie?