Vedd fel, dobd el

Farkasházy Tivadar mélyintejúja Gáspár Győzikével

Farkasházy Tivadar
2006. 06. 21. · Hócipő 2006/13
Ma induló sorozatunkban munkatársaink egymást váltva egy pohár sör, bor vagy szikvíz mellett megpróbálják bemutatni az ország kedvenceit, akiket a bulvárlapok szűk rovatai régóta gúzsba kötnek, de nagyobb terjedelmet kapva talán mód lesz egész munkásságuk számbavételére, teljes palettájuk megismerésére. Sors, nyiss nekik tért!

Fáradtnak tűnsz, mintha nem a régi volnál, hol van a tűz, hova lett a mindig sóvár régi láz, az a régi láz, amivel beléptél, s megszerettelek.

Nem csodálkoznék, ha nem így lenne. Az első széria 302, a második 156 napos volt, ha összeadjuk, majd ötszáz. Körbe voltunk véve kamerával, nem volt magánélet. Fáradtnak nem látszok, csak csalódottnak. Mert a sajátomból kizártak, kiraktak, elűztek, és harcolok érte. Volt egy zenekarom, de sajnos kiraktak a lányok, úgy gondolták, hogy nem lehet velem tovább dolgozni.

A Romanticot milyen zenei irányzathoz sorolnád?

Roma-dance zene, roma kultúra, a roma populitást belevittük a dance zenébe. Mind a hárman roma tagok voltunk. Mást nem akartunk, mi ebben éltünk, ezt a világot tudtuk képviselni és szerintem eléggé jól bejött. De hát szépen kiraktak.

Milyen zenéket szerettél?

Hallgatni nem nagyon tudtam zenét, mert csórók voltunk és nem volt min hallgatni, meg mit hallgatni, örültünk, ha kaja volt. Viszont a rádióban volt hétfőn a Kettőtől ötig kívánságműsor, soha nem felejtem el, Modern Talking, Neoton Família, Zoltán Erika, Kovács Kati, ezeken nőttünk fel.

Keményebb zene?

A keményebb zenét sosem kedveltem, mert én nem abból a világból, nem abból a fajtából jöttem. Mi ezt a visszafogott zenét kedveltük, mert mi visszafogottan is vagyunk nevelve, azt, amit a néző lát, az nem mindig igaz, meg nem mindig hihető.

Azt mondod, csóró voltál. A gyereknapon ételt osztottál. Emlékszel az éhségre, leszámítva, hogy most fogytál 29 kilót.

Már 31. Igen, gyereknapkor ételt osztottunk, mert ha az ember megteheti, miért ne tegye meg. Én voltam az első olyan magyar előadó, aki kettő darab lélegeztető gépet vásárolt egy hónapja, az egyik Gyöngyösön van, a másik Salgótarjánban, és körülbelül tíz gyereket mentettünk meg.

Volt, amikor éheztél?

Hogyne lett volna.

Akkor hány éves voltál?

Olyan 4-5 éves. Az unokatestvéreimnek a fenyőfa fel volt díszítve, meg ki volt találva, meg volt alatta ajándék, mi meg úgy karácsonyoztunk, hogy volt a fenyőfa és csókolom. De nem az a lényeg. Hanem az, hogy túléltük, kibírtuk, a jó Isten szeretete, a jó Isten hozzáállása, a jó Isten kapcsolatai által.

A Művész Kávéházban adtál találkozót az Operával szemben, ám alig hogy beviharzottál, azt mondtad, menjünk át a cégedhez, így most az Excalibur kaszinóban vagyunk az Operett mellett...

Majd adunk 4-5 fotót és kimásolunk neked egy cd-t, hogy mi ez.

Sejtem, pár hete Macaóban voltam egy hasonlóban, úgy ötezred magammal. De nem véletlenül említettem az Excaliburt, mert azt olvastam, hogy itt nemrég másfélmilliót vesztettél.

Kellenek a reklámok.

Reklámból vesztettél?

Nem vesztettem, mivel én ide tartozom. Tudom, másfél millióval. De nem az lett volna a reklám, hogy másfélmilliót nyertél? Azt nem írja meg az újság.

Tudod, mi volt az Excalibur?

Nem.

Arthur király kardja, mitikus erőt tulajdonítottak neki, egyik oldalára az volt írva, hogy vedd fel, a másikra az, hogy dobd el. De amikor Arthur meghalt, az új tulaj nem fogadott szót az intelemnek, és az Excalibur behúzta egy tóba. Csak azért említem, mert olvastam, attól tartasz, hogy John Lennon sorsára jutsz, mivel májusban téged is megfenyegetett egy őrült, azóta riasztópisztollyal jársz.

Tulajdonképpen nem járok. Egy cég megkeresett és adott nekem egy pisztolyt, én meg elfogadtam.

Zámbó Jimmy óta nem jó jel.

Géppisztolyt is kaptam, de már vissza is adtam, nem használom, mert minek, akkora sztár nem vagyok, nem kell ez nekem.

Különben is hogyan védenéd meg magadat egy riasztópisztollyal, meghúzod a ravaszt és jönnek a rendőrök? Az igaz, hogy a ti esküvői ruhátokat adták Liptai Claudiára és Gesztesi Károlyra?

Igen. Ezen elájultunk.

Kinyitottad a Színes Bulvárt...

Reggel felébredtem, Bea, nézd már, a Claudia felvette a te ruhádat? Nézem tovább, Úristen, ez az én ujjam, az én karikagyűrűm. Persze rájöttem, hogy csak a mi testünkre retusálták a fejüket, tulajdonképpen az esküvői szalon háborodott fel, hogy az ő ruháját így megmocskolták, de ez nekünk megtiszteltetés.

Azt is olvastam, hogy Bea fürdőruhamodell lesz, Thaiföldön.

Igen, szeptemberben indulnak.

De le kell adni neki is egy pár kilót.

Le, a fogyókúra most nagyon bejött a Gáspároknál, én 31-et adtam le, öreg Gáspár Győző és az öcsém hat kilónál tart, Gáspár Lacika tíznél.

Ha már az Operánál találkoztunk, hogyan éreztétek magatokat az operabálon?

Csodálatos volt, zseniális volt, életem legnagyobb megalázása volt. Pedig készültünk rá, protokolliskolába jártunk, ne mondják, hogy egy roma gyerek odamegy, aztán... Olyan volt, mint egy horrorfilmet megnézni. Egyetlen jó dolog volt, hogy Dávid Ibolya odajött és köszönt nekünk. Nekem ő egy kedvencem, nem politikailag, hanem emberileg. Szeretem, ahogy beszél, ahogy öltözik, ő jött oda és mondta, hogy művész úr, Bea asszony, ez nekem olyan jó érzés volt. Az operabálra felkészültünk, kinéztek minket, testőrt kaptunk, nehogy valami botrányt csináljunk, de hát ez van.

Voltál már előtte is az Operában?

Voltam, kétszer. Harmadszorra pedig nem jött össze.

Mit láttál?

Harmadszorra?

Nem, amikor kétszer voltál.

Mi nem színdarabot láttunk, hanem iskolával, elhoztuk a gyerekeim osztályát, a harmadik az egy színdarab volt, maga az operabál. Kinéztek, és ők se tagadták. A legnagyobb plusz az volt, hogy a csávó elvette a pénzt.

Ki?

A csávó, aki beengedett minket. Mert nekünk volt jegyünk, csak otthon hagytuk, és hát az operabált nem lehet lefizetni, az operabálban nem lehet elfogadni pénzt, és a security elvette a pénzt. Érted? A romáknak a pénze jó volt, és akkor kinéznek. Megjelentünk, tisztességesen viselkedtünk, normális kosztümben, és kinéztek minket. Nekem ez nem kell. Nekem ez nem volt fontos. Túléltük, soha többet operabál.

Én is úgy vagyok vele, egyszer elég volt. Most, e percekben nyílik a Könyvhét, kimész rá?

Mindenképpen! Azért is ki kell mennünk a Könyvhétre, mivel kettő darab könyvünk jelenik meg. Az egyik a Győzike, mint jelenség, a másik pedig 20 étel 20 életcél, Bea asszony legfinomabb kajái.

Idézz belőle valamit!

Cigányboda, lefordítva egyenlő cigánykenyérrel, cigány nokedli. Amit csak a romák tudnak megenni.

A cigánykenyér milyen?

A cigánykenyér olyan, mint a fehér ember kenyere, csak mi sütjük.

Ennyi?

Platnin sütjük és kelesszük. Ha akarod, felhozom Bea asszonyt, nekünk megtisztelő, ha vele is csináltok egy riportot, akkor természetesen kaptok dedikálva, benne van a romák ízvilága, kultúrája.

Kik voltak gyerekkorod kedvenc hősei?

Imádtam a Vukot, a Pál utcai fiúkat...

Melyiküket?

Én a csóróságot, azt, hogy megalázták a Nemecseket, azokat a könyveket szerettem, amiben mindig lehetett sajnálni valakit, aminek a végén meghalnak, elvesznek, nem találják.

Csak tévében láttam a lakásotokat. Ti rendeztétek be, vagy van lakberendezőtök?

Inkább a szponzorok, mi egy forintot nem költöttünk erre a házra, ez a ház volt, ahogy volt, mi semmibe nem szóltunk bele, ez egy show-műsor, aminek kell egy színpad, kell egy díszítés.

Elég piros ott minden.

Minden, jaj!

De ugye nem politikai értelemben?

Nem, nem. Én nem szeretnék a politikába belemenni. Én mind a kettő pártot tisztelem, imádom, mind a kettőnek voltunk fellépni, mind a kettőnek voltunk kampányolni. Itt nem lehet egy művésznek elmondani, hogy melyik pártot szeretem. Kérem szépen, ahova hívnak, azoknak az embereknek éneklek. Nekünk ez a hivatásunk, kész. Szponzorok rendezték be, kaptunk jakuzzit, szoláriumot, szaunát, rengeteg bútort, tetszik, nem tetszik...

Zebrátok van?

Van bizony, Abonyban, most voltunk neki énekelni.

Énekeltetek a zebrának?

Igen, mert csináltunk egy jótékonysági roma Győzike koncertet, és a bevételt élelemre ajánlottuk fel a zebrának, a jövő héten is kell, hogy menjek, mert az oltásokat még el kell intézni neki. Úgy hogy igen, van és nagy öröm, hogy rengetegen látogatják Abonyban a zebrát.

Az egyik legutóbbi adásban azt láttam, hogy szomorúan ülsz négy monitor előtt és sóhajtozol, hogy megaláztak az állatok.

Igen, ezt a szlogent kérték le legtöbben két hét alatt, hogy megaláztak az állatok, ezt rengetegen kérték telefonon, csengőhangon...

Vakondtúrásokról van szó, mi is szenvedünk tőle Szárszón. S a négy monitoron nézted, hogy melyikben dugja ki a fejét a vakond?

Igen.

Valami rokonod állt lesben egy lapáttal, hogy agyonüsse, mint Pelikán az ürgét.

Így van, a testvérem. Tulajdonképpen szórakoztatni akartunk ezzel a műsorral, el is nyertük, hála Istennek, 2 millió 700 ember leült és megnézte, és elértük azt, amit akartam, nem akartam politizálni, verekedni, veszekedni, lopni, csalni, hanem szórakoztatni akartam. Hát ez sikerült.

Nemrég Indiában jártatok, és díszmagyarba öltözve találkoztatok a jaipuri maharadzsával, akire két napot vártatok.

Igen, első nap is beöltöztünk, 40 fokban, nem tudott fogadni, mert jöttek hozzá, második nap sem tudott...

Díszmagyarban, 40 fokban?

Megmondom, miért mentünk díszmagyarban. Magyarországról mentünk, senkit soha nem fogadott, még egyetlen egy tévécsatornát se.

Úgy hívják, hogy Prithvisingh Singh Kanota. Nem nehéz megjegyezni, mert a Singh az ott olyan, mint nálunk a Kovács vagy a Lakatos, azt hiszem, urat is jelent.

Senkit nem fogadott, minket meg fogadott és azt mondtam, hogy a kutya betyárját, képviseljük már rendesen Magyarországot, meg is tettük, vittünk neki Budapest térképet, Budapest zászlót, hortobágyi kulacsot...

Azt mondtad neki, hogy fektessen a falutokba, Nógrádmegyerbe, ezt hogyan képzelted?

Úgy, hogy ha megválasztanak polgármesternek, márpedig hiszek benne, akkor szeretnék befektetőket szerezni a faluhoz.

Kicsit távoli befektető lenne Jaipurból.

De ezt is el tudom képzelni, és el is hiszem, hogy Jaipurból a maharadzsa eljön a kampányomra. Már dolgoznak az ügyön, nálam nincsenek lehetetlenek.

Azt mondtad, folytatod a showt akkor is, ha polgármester leszel, de hogyan, bekamerázzák az önkormányzatot?

Az önkormányzatot nem, de a falunak a növekedését. Tulajdonképpen itt láthatja a néző azt, hogy jó polgármester leszek, vagy nem leszek jó polgármester.

Mik a programod tartócölöpjei?

Most dolgozunk a politológusokkal ezen. Szeretnénk, hogy a faluban ne legyen munkanélküliség, mert ha ezt meg tudjuk oldani, akkor eleve otthon boldogságban tudnak ébredni, kelni, feküdni, és a gyerekeket szeretnénk taníttatni, felszerelni számítógépekkel.

Sokan azt mondják, az alsó tagozatok a kis falvakban gyengék, ezért buszon vigyék be a nagyobb falvak jobb iskoláiba a gyerekeket. Így viszont elsorvadhat a helyi iskola. Felétek mi a helyzet?

Rengetegen járnak Salgótarjánba és Szécsénybe, ahogy mondtad. Szeretnék ezen változtatni, hogy szegény kisgyerek ne keljen korán, 6 óra 30-kor, és buszozzon, menjen be télen-nyáron.

Hányan élnek Nógrádmegyeren?

1960-an, abból 960 roma és ezer magyar.

Régi vita, hogy ártasz, vagy használsz a cigányságnak?

A cigányok szerint ártok. Rengeteg cigány szervezet támad...

A cigányok, vagy a cigányszervezetek szerint?

Nem tudom. Nekem nincs a mellemre írva, hogy Gáspár Győzike roma, én az ország kedvence lettem. Ebből a romák csináltak mindig háborút. Nekik az én műsorom nem felelt meg, hogy hamis képet adok a romákról. Egy roma nem így él, egy roma verekedik...

Egy roma verekedik? Te nem verekszel?

Én nem verekedek az asszonnyal... Én szerintem használtam vele.

Mit gondolsz, ki ért meg jobban, egy másik ország cigánya, vagy ennek az országnak a nem cigánya?

A másik ország cigánya sokkal jobban megért. Itthon az irigység az nagyon nagy baj. És most egy romagyerek felfejlődött, egy romagyerek lett, aki lett, miért nem a Gáspár Lacikát kamerázták be, miért nem a Bódi Gusztit, ő sokkal jobb lett volna.

Gáspár Laci rokonod?

A hétvégén lesz a születésnapja, jóban vagyunk, unokatestvérek vagyunk, és a vért nem lehet kicserélni. Mindig azt mondom, én az itteni romáktól soha semmit nem kaptam, nem is akarok kapni. Én csinálom a kis gondjaimat, én nem ártottam a romáknak, én magamnak vétkezek, Győzike vétkezik, nem egy roma.

Nem kizárt, hogy Vágó műsora megszűnik, amit megkönnyeznék, de úgy tudom, a tiéd folytatódik. De a másik csatorna is tervez Annácskával egy hasonlót, nem félsz az intellektusától?

Nekünk letelt a szerződésünk, még nem hallottam arról, hogy megkeresett volna minket a Kolosi Péter, nem hívott be, nem tudok róla, hogy indulna. Mi most ott tartunk, hogy egyelőre nincs.

Elég sok országban jártál.

13 országba vitt el a csatorna.

Nem akarlak elüldözni, de ha hosszabb időre bármilyen okból el kéne menned, hol tudnád a legjobban elképzelni az életedet?

Törökország. Antalya.

Az egy üdülőhely.

Imádom, a legjobb.

De élni hol tudnál, nem napozol egész nap. Hol tudnál dolgozgatni, lemezezni...

Egyértelmű, Amszterdam, Hollandia. Az nagyon tetszett.

A csatornák, a grachtok?

Igen, Amszterdamba mennék, de ha élnem kéne, ha Salgótarjánt el kéne hagynom, akkor egy helyre mennék az országban, Szoboszlóra.

Ott mi tetszett? Csak nem a Fásy Ádám színpada?

Nem. Hajdúszoboszlón tetszik az emberek hozzáállása, a szeretete. A polgármester előre köszön, a polgármester szeret. Hajdúszoboszlón az emberek előre művész uraznak, meg imádnak, Salgótarjánban egyszer nem kaptam még meg ezt. Hajdúszoboszlóra lemegyek, tisztelnek, imádnak az emberek, nagymamám ott lakik.

Ha polgármester leszel, akkor neked is előre kell köszönnöd!

Én előre is köszönök. Csak Hajdúszoboszlónak soha semmit nem adtam, Salgótarjánnak pedig adtam az arany, platina, gyémánt lemezemet, az összes díjamat. Nekem Hajdúszoboszló a szívügyem. Két dolog miatt is. Az egyik, hogy meggyógyították a gerincsérvemet, a másik pedig, hogy ha lemegyek Hajdúszoboszlóra, akkor olyan szeretettel fogadnak az emberek. Én rengeteget járok az országban, de Hajdúszoboszló a szerelmem. Imádom.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/7  •  III. 27. – IV. 9.
Zsidólakást, zsidóbútort másnapra a filoszemitának: kilenc oldalon foglalkozunk több, mint kéttucat dokumentumot bemutatva azzal, hogyan igényelt zsidólakást és zsidóbútorokat Sulyok Tamás államelnök, általa filoszemitának nevezett apja, a Magyar Nemzeti Szocialista Párt akkori megyevezetője. Para-Kovács Imre gondolkodóba esett, megnyomja-e az Enter-gombot a 100 Millió dolláros jacht, Megrendelem felirat alatt Váncsa István a Brüsszel elfoglalását követő diadalmenet terveiről Smuzewitz Ilona: a Petőfit megölő Ukránokról és a magyar szuterenitást veszélyeztető kiskereskedelemről Farkasházy Tivadar: szerint inkább a köztársaság tartozik ma már a családi legendáriumba Havas Henrik megtudta, hogyan nevezték a budoárt Felcsúton a miniszterelnök úr gyermekkorában Dési János: kétféle diktatúra létezik: az egyikben Jancsó csinál filmeket, meg Makk Károly, meg Sándor Pál, a másikban meg Philip Verebes István újabb Örkényiádái Nagy Bandó András: Diktakrácia a demokratúrában A Heti Kamu megtudta: a Temuról rendelte a kormány azt az ázsiai huszárlegényt, aki a Nemzeti Múzeum lépcsőjén énekelt
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.