Azt még a focit nem kedvelő Hócipő-olvasók is nyilván tudják, hogy Budapesten járt Sir Alex Ferguson, a világ jelenlegi legeredményesebb futballmenedzsere, aki több mint húsz éve áll a Manchester United csapatának élén, és az MU-val mindent megnyert, amit egy klub megnyerhet ezen a világon.

Már napokkal ezelőtt igazi, magyaros felhajtás kezdődött körülötte, tucatjával áradoztak róla a magyar edzők és futballvezetők, és sorra lediktálták az újságoknak, hogy mit kérdeznének ők a Mestertől, mert hiszen ilyen alkalmat kihagyni a kérdezősködésre több volna, mint bűn: hiba.

Ehhez képest láttuk, mi történt. A világ legjobb és legtapasztaltabb edzője több mint egyórás előadást tartott a szakma titkairól, majd várta a kérdéseket. Ám Bicskei Bertalan kivételével egyetlen magyar edző se akadt a zsúfolt teremben, akinek bármilyen kérdés eszébe jutott volna, vagy ha igen, a Mester láttán azon nyomban inába szállt a bátorsága. És nem volt ebben semmi meglepő. Már a Ferguson előadásáról készült híradós felvételeken feltűnt, hogy minden második magyar edző fején fülhallgató van, nyilván, mert noha az állításuk szerint minden szabad percükben a nemzetközi szakirodalmat bújják, egy kukkot se tudnak angolul. Vagy Ferguson töri túlságosan az anyanyelvét, feltehetően kihagyta a Rigó utcát, amikor angolul tanult.

Mindegy, ez a borjúszerű hallgatás és rácsodálkozás a Mesterre, mármint, hogy ő is ugyanúgy néz ki, mint az Úr többi teremtménye, felkeltette a magyar sajtó érdeklődését is, s a magyar edzők különféle magyarázatokat adtak a hallgatásukra. Bicskei szerint, aki maga is elhűlve nézte a totális közönyt, nem arról van szó, hogy a kollegák nincsenek teli csupa fontos szakmai kérdéssel, csak éppen beszartak a nagy ember láttán, lebénította őket a nagy tisztelet. Ebben lehet is valami, a magyar futballedzők, akik két meccs között meg tévékommentátorként nagy hévvel és magabiztossággal csupa okosságot tudnak mondani, ha nemzetközi meccs van, éppúgy összecsinálják magukat, mint a játékosaik. Ettől függetlenül, azt hiszem Bozsik Péter foglalta össze legpregnánsabban a magyar futballedzők ars poeticáját, amennyiben azt nyilatkozta: „Teljesen más a két közeg (az angol és a magyar), minek itt bármit is kérdezni. Vajon mi hasznosat tudott volna mondani Ferguson nekünk, magyar edzőknek?”

Bozsiknak teljesen igaza van, emellett minden szava pontosan fedi a nagy magyar reformvalóságot, mert ha a kedves olvasó nem vette volna észre, a magyar foci is reform alatt áll. Mert tényleg mit kezdett volna Sir Alex Ferguson például az olyan kérdésekkel, hogy Sir, ön mit tenne, ha Ködöböcz és Ordobéna teljesen formán kívül van? Vagy Sir, önök hogyan utaznak el Sheffieldbe, ha ellopják az autóbuszukat? Vagy Sir, Ön a csapata felkészítésében miért nem veszi igénybe az anglikán egyház segítségét? Vagy Sir, mi újság az angol cigányválogatott háza táján?

Ezek per pillanat mind-mind a magyar futballvalóság igen aktuális és sarkalatos kérdései. Ködöböcz és Ordobéna csakugyan formán kívül van, mint nemrég Saha és Rooney is, a Tatabánya autóbuszát pedig megint ellopták. Ami viszont a klérusnak a magyar futball teljes megújulásában betöltött szerepét illeti, épp a múlt héten tett szenzációs bejelentést a szövetség elnöke. Ezek szerint a sportág hazai történetében először (de nem utoljára) a magyar püspöki kar tagja, a Puskás gyászszertartását is celebráló Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök saját kezűleg áldotta meg az új utakra lépett magyar válogatottat, egyszersmind el is utazik a csapat ciprusi túrájára.

A cigányválogatott pedig úgy jön ide, hogy a Mezei István vezette, tizenkilenc évesekből álló csapat a magyar labdarúgás egyetlen sikeres formációja: eddigi 91 meccséből 89-et nyert meg, sorra viszi haza a nemzetközi tornagyőzelmeket, legutóbb pedig Brazíliában vert tönkre mindenkit, s annyira elkápráztatta a helyieket, hogy jövőre újra meghívást kapott. Ami viszont némi kiadással jár. A Magyar Labdarúgó Szövetség évi ötmillióval támogatja a cigányválogatottat, legutóbb azonban egy vállalkozó a győzelmeken fellelkesülve félmillió forintot utalt át a csapatnak, mire a szövetség még abban a minutában éppen ugyanennyivel csökkentette a támogatást. Ha tehát a Hócipő olvasója úgy dönt, hogy mondjuk, ötmillió forinttal ő is finanszírozni kívánja ezt a szimpatikus csapatot, a magyar futball egyetlen komoly reprezentánsát, akkor jobb, ha tudja, hogy a pénz gyakorlatilag a magyar futballreform atyjának, a rendet, becsületességet és átláthatóságot meghirdető Kisteleki mesternek, illetve az apparátusának a kasszájába kerül.

Cserébe a megyéspüspök nyilván a cigányválogatottat is megáldja, a kedves olvasóval mint támogatóval egyetemben.

Sir Alex Ferguson tehát csak nézett volna nagy, buta borjúszemekkel ily kérdések hallatán, legfeljebb annyit mondhatott volna ő is, mint magyar kollegái, hogy MÚ. Sőt, MÚÚÚÚ. Fél perc alatt beletört volna a bicskája a magyar futballba, ami aztán nyilván az MU további szezonbeli szereplésén is nyomot hagyott volna.

Amint egyébként a Mester hazautazott, az összes magyar edző újra életre kapott, s fennen dicsérte Sir Alex zsenialitását, nem megfeledkezve ama tény megállapításáról sem, hogy voltaképpen amit Ferguson, az élő legenda mondott, az éppen az ő szellemiségét is tükrözi. Vagy ahogyan Pintér Attila tréner öntötte szavakba: „Nagyképűség nélkül állíthatom, hogy ugyanazt a filozófiát vallom, ugyanazokat az elveket követem, mint az MU menedzsere.”

Meg lehet áldani őt is.