NYITÓLAP ARCHÍVUM ROVATOK ELŐFIZETÉS HÓCIPŐ ANNÓ NAPI DOKU HÓCIPŐ CSALÁD RSS
HÓCIPŐ SZAVAZÁS
Ön mit tenne a kormány helyében az ellenzéki tüntetőkkel?


ITT LAKUNK

Dátum: 1998-12-30 Lapszám: 1998/26
Clodóra várva
Tudom, közben elkopott a címben jelzett poén, sőt, közben az is kiderült, lehet, hogy két Clodo van, így Pintér Sándor nem is egy, hanem két Clodóval nem találkozott.

*

„Dieter, azaz Dietmar Clodóval nem találkoztam, legalábbis tudatosan nem. Békásmegyer térségében haladottam, ahol egy családi ház szuterénjében üzleti jellegű tárgyaláson vettem részt, luxus körülmények között. Ott egy hölgynek látszó titkárnő kólát, kávét szolgált fel. Később a videofelvétel tanulmányozása során észleltem, hogy nevezett maga Frau Dietmar Clodo.

Ő javasolta, hogy legközelebb a Köztársaság téri pártszékház alagsorában találkozzunk, amelyet a Bizományi Áruház bérel. Ott mutatta be nekem Csintalan Sándor Szinisztert és Dextert, akik átadták az Űrgammák ürgebőrbe kötött forgatóköny-vét.

Utána társasgépkocsin együtt haladottunk Paks irányába, ahol egy csőszkunyhóban Tribuszer Zoltánné ismertetett meg Galván Tivadarral, illetve Rajk Lászlóval. Nem tudtam, hogy László még él. Átvették az ürgebőrbe kötött forgatókönyveket, majd egy ólombélleletű ládában egy békaember felszerelést, ill. a Deloitte and Touche Postabankra vonatkozó jelentését adta át.

Budapestre érkezvén, a Babrak Karmal multikulturális étterembe mentünk, melyet egy Ibrahim nevű német vendégmunkás üzemeltet, aki a helyiségben kólát, kávét, titkárnőnek látszó hölgyeket, illetve kaját forgalmaz. Ott került a látóterembe a bárpultnál kólát, illetve kávét fogyasztó Gansperger és Simicska. Előbbi Simicska, utóbbi Gansperger néven mutatkozott be, nyilván hogy összekuszálják a szálakat. Előbb egymástól vettek meg 11, azaz tizenegy darab céget, Ibrahim Kaya közreműködésével.

Mivel a jelzett éttermet nem kizárólag török származású NSZK-vendégmunkások, hanem egyéb kisebbségiek is látogatják, egyáltalában nem lepett meg, amikor a helyiségbe belépett a magyar származású, szlovéniai Josip Tot, talpig halina nadrágban. Ő a 11, azaz tizenegy cég ellentételezéseképpen 2, azaz kettő bödön liptai jellegű juhtúrót ajánlott.

Nevezettek Ibrahim Kayával a göngyölegraktárba vonultak, tanakodás végett. Láttam, hogy társaságukban van Schmuck Andor, illetve Tocsik Márta is. Nevezettek rövid tanakodás után visszatértek a göngyölegraktárból, és Tot Josip ajánlatát elfogadták.

Ennyit tudok mondani.”
Fábry Sándor
KORÁBBAN A ROVATBAN:
Politikai hirdetés
Szabadságszobrok árnyékában
Ceauşescu viccek
Piknik
Oroszkóp
A rovat összes cikke
Tálalva van
Ha a 90 kilós nagymama egy órán át porszívózik otthon, akkor 200 kcal energiát éget el, ennek fejében leghelyesebb, ha 1 db korpás zsemlyét fogyaszt uzsonnára másfél deci 1,5 százalékos tejjel. Ha ugyanez a nagymama 45 percen át keringőzik az Idősek Klubjában, akkor 1,2 dkg gyümölcsös pite jár neki, míg ha másfél órán át sétálgat az utcán és kirakatokat néz, 6,5 dkg földimogyoróval lepheti meg magát.
Édesanya 50 percen át sífut >>
A végén nagy lehet a tűzkár

Fenekovács rajza >>
Tervbe ment füst
Lassan nyílnak, nyílogatnak a nemzeti dohányboltok, már kihirdették a győzteseket, rövidesen kulturált, európai... izé, akarom mondani: magyarhoz méltó körülmények között, értékközpontúan, szuverén vásárolhat magának cigarettát minden magyar (nemzeti) ember a hozzá legközelebb eső helyi (nemzeti) Fidesz-középvezető valamely magyar rokonánál.
Tovább >>
Szilágyi Kolbász
Lehel Csarnok 1134 Budapest, Váci út 9–15. >>
Ha nem vagyunk elég hülyék
Aki nem tudja, mi a HDMI, az nem tudja kompenzálni az egyre improduktívabbá váló létének ökonómiai perifériákra szorító erőit, azok neufrózisait, s ennek következtében apró huppancsok gugyorognak ki multiradiáns eszkuderében némi zseltoksz után. Eztán már csak az lehet probléma, ha a közönséges faliszettyű nem alhat a HUB-ban, mert alulszublimálták. Nem értik?
Paulbirds - Digital Monitoring News >>
IMPRESSZUM KAPCSOLAT MÉDIA AJÁNLAT LINKTÁR SZERZŐI JOGOK ADATKEZELÉS RSS