Olyan arcot vághattam, mint Maud, amikor visszatért a szobájába, s azt konstatálta, hogy pizsamában, valamint zöld lámpaernyővel a fején kilép egy úr a szekrényből, majd azt mondja: „Bocsánat, a nevem Van der Gullen Félix...” A különbség csak az volt, hogy az urat így mutatták be: „Lamine Diack, az IAAF elnöke.” A szenegáli sportvezető  az évezred elején tradicionális ruhában – elrontott, hosszú szőttesre emlékeztető viseletben – lépett az edmontoni elitszálloda nagytermébe, hogy elmondja vb-értékelő beszédét. Szűk két éve töltötte be az atléták nemzetközi szövetségének elnöki tisztét (1999. november 8-án, Primo Nebiolo halála után ért a csúcsra), így a legkomolyabb fórumon még senki sem látta; azt tudtuk róla, hogy van tizenöt gyermeke, ellenben azzal csak a helyszínen szembesültünk, hogy mondatait időnként franciául kezdi, s angolul fejezi be. Esetleg fordítva. Az összhatás legalábbis furcsa volt; egészen pontosan olyan, akárha – maradva Rejtőnél – „egy edzés közben megőrült atlétát” látnánk. Hogy ez vezet egy több mint 200 tagállamot tömörítő szervezetet? Mindenesetre az afrikaiak jól jártak vele; ezt onnan tudom, hogy Oszakában, a mostani vb utolsó napján megkérdezte tőlünk, a háromtagú magyar különítménytől a szálloda recepciósa, melyikünk az a kolléga, akit – az IAAF vendégeként – másnap taxival, ingyen szállítanak ki a repülőtérre. A papíron körülbelül ötvennégy név volt; egy magyar és ötvenhárom afrikai.

Szegnélküli Thomas

Stefan Holm és Jaroszlav Ribakov 2001 óta összesen tizenöt érmet szerzett világversenyen; technikájuk briliáns, cipőjük pazar. Ehhez képest a lapok a „kalimpálva” ugró Donald Thomasszal voltak tele, hogy ugyanis ez a huszonhárom éves bahamai gyerek szépen elhalászta az aranyat riválisai elől. Pedig az egyesült államok-beli Lindenwood Egyetem hallgatója mindössze másfél éve döntött úgy, hogy szöges cipőt húz... Pardon, ez nem igaz, mert szöges cipőt alig vesz fel (friss beceneve emiatt: Szegnélküli Thomas): sokkal jobban érzi magát kosaras-csukában, mivel a legtöbbször eddig ilyesmi volt rajta. S minthogy az új sztár inkább a palánk alatt szorgoskodott, feltehetőleg még ma is „no name” egyetemista, ha barátja poénból nem beszéli rá a léc átugrására. Elsőre 212 centit repült, majd szólt az iskolai kosárlabdacsapat edzőjének, hogy a továbbiakban ne várja tréningre. De mondott mást is: „Ha ez így megy ennyi idő alatt, akkor hamarosan a csúcsra jutok.” És közben élvezte is, hogy pályafutásukat serdülőkorukban kezdő versenyzőtársai mind idegesebben vizslatják. Amikor például az idén júliusban Salamancában 235 centivel a világranglista élére állt, és hősünket a fotósok megkérték, álljon már oda az eredményjelző mellé, akkor Thomas nem csak odaállt, hanem jobb mutatóujját a szája elé helyezte, egyezményesen jelezve, „csend”, esélyetek sincsen. Mármost képzeljék el az olimpiai bajnok Holmot, aki azt látja, hogy ez a „nyikhaj” elveri, mint jég a határt; a svéd el is bőgte magát az oszakai publikum előtt... És hát Thomas nem lett volna Thomas, ha a kérdésre, miszerint milyen útmutatások alapján készül majd a jövőben, nem ezt válaszolja: „Hát, kérek néhány tanácsot Holmtól!” Állítólag a hűvös skandináv ekkor akarta megütni, de ez tényleg csak kósza, öltözői pletyka...

Beugrás

Hello, David! Hogy vagy?
– Kösz, jól!
– Mit csinálsz éppen?
– Ülök a teraszon, és sörözöm.
– Nagyszerű. Nincs kedved kimozdulni kicsit?
– A boltig szívesen elmegyek, úgyis elfogyott a kenyér.
– Ennél azért nagyobb túrára gondoltam.
– Mennyire nagyobbra?
– Át kéne ugrani ide, Japánba.
– Talán megártott a szaké?
– Színjózan vagyok, ám Arnold megsérült, és kéne egy beugró a 110 gátra.
– Értem. És mikor kellene indulnom?
– Várj csak... Ahhoz, hogy elérd az előfutamokat, úgy tíz perc múlva.
– Neked teljesen elmentek otthonról?
Ezzel együtt David Payne – a sérült Dominique Arnold helyére – borostásan, kialvatlanul megérkezett Oszakába, majd nekiállt a 110 gátnak, s bronzérmet szerzett.

Az arany a világrekorder, olimpiai címvédő kínai Xiang Liué, az ezüst az állandóan – például Sydneyben és Athénban is – második Terence Trammellé lett. Bő hetes akklimatizálódással, komoly rákészülés után.

Kiugrás

Andrew Howe amerikai születésű, Európa-bajnok olasz versenyző hatodikra 847 centire repült a távolugrás döntőjében, majd úgy megörült az első helyet érő produkciónak, hogy legott őrjöngeni kezdett: sikított, mezt tépett, szökkent, közönséget hergelt és mellet vert, mielőtt vérben forgó szemeit a kamerának megmutatta volna. Közben a párját is lehetett látni a lelátón; a hölgy csak rángatózott, mint aki éppen ötre várja az aktuális drogadagot, és most telefonáltak neki, hogy a szállítmány negyven percet késik. Kollégám meg minden átmenet nélkül ideges lett, s azt mondta, hogy „Ez egyértelmű, ilyenkor hol vannak a doppingellenőrök?” És tényleg, e szituáció kísértetiesen emlékeztetett arra az 1994-es eseménysorra, amikor Maradona bombagólt rúgott a görögöknek a labdarúgó-vb-n, majd állat módjára üvöltözött a kamerába, hogy aztán a jeleket látva az ellenőrök kapásból vizsgálódni kezdjenek, néhány nap múlva pedig jöjjön a gyorshír: a dél-amerikai zseni belőve lőtte be; utazhatott is haza. Ehhez képest Howe pillanatnyilag tisztának tekinthető. De ha nem az, akkor is „kevés” van benne: tudniillik utána még következett a panamai Irving Saladino, aki fakszni nélkül 857-et ugrott, s nyert.

Annus nélkül

A sírás kerülgette Betty Heidlert, amikor Yipsi Moreno – utolsó próbálkozásként – elhajította a kalapácsot, és az kísértetiesen ott csapódott le, ahol korábban az ő legjobb kísérlete. Ez nem lehet igaz... Végre nincs itt a vb-ről dopping miatt lemaradó Tatyjana Liszenko orosz világcsúcstartó, végre dob egy nagyot, erre... A huszonnégy éves frankfurti tanuló rögvest hozzá is látott sportszerei elpakolásához, miközben azt mondta magában: „Ez van megírva ott, fönt, egy kétszeres világbajnoktól, vb-másodiktól, olimpiai ezüst- meg bronzérmestől nem szégyen kikapni...” S már indult is volna el, amikor versenyzőtársainak egyike megbökte:
– Nézd már!
– Mit?
– Az eredményt: két centi!
– Ennyivel kikapni a legrosszabb...
– De te nyertél!

Heidler kisasszony elsőre nem hitte el, nekem meg beugrott, amit Pars Krisztián mondott korábban: akár fél méter is múlhat azon, hogy pontosan mikor dobja el az ember a szert. Ezek szerint meglehet, hogy Moreno leheletnyivel előbb/később dobta el a kalapácsot, s így maradt le Heidler mögött is. Mindazonáltal nem kap szerepet ez az érvelés, ha az év közben telenyomott, a kontrollokat egy kivételével ügyesen „megoldó” Liszenko nem bukik le a vb előtt: 76 méterrel győz, mi pedig hosszú, tömött sorokban áradozunk róla...