NYITÓLAP ARCHÍVUM ROVATOK ELŐFIZETÉS HÓCIPŐ ANNÓ NAPI DOKU HÓCIPŐ CSALÁD RSS
 
INNEN OLVASSÁTOK
A HÓCIPŐ.HU-T


ITT LAKUNK

dátum: 2010-08-05
Matolcsy György azonnali hatállyal felmentette hat regionális munkaügyi központ főigazgatóját, valamint az Állami Foglalkoztatási Szolgálat főigazgatóját. A kormány azt várja a megújuló ÁFSz-től, hogy váljon olyan szervezetté, amely érdemben segíthet a jelenlegi tragikus foglalkoztatási helyzet javításán – áll a közleményben, amely követendő példaként említi a kormányt, ami már eddig is ezerszám teremtett munkahelyeket a kirúgások révén.
Európa-bajnok a magyar U18-as férfi teniszválogatott. Szijjártó Péter sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Gyurcsány-Bajnai-kormány elnyomása alól felszabadult ifjak Orbán Viktor nevével az ajkukon verték tönkre Európát, és most az IMF-et hívták ki egy mindent eldöntő meccsre.
dátum: 2010-08-04
800 milliárd forinttal emelkedtek május óta a devizahitelesek terhei – áll a Magyar Nemzeti Bank jelentésében. Szijjártó Péter szerint ha sikerült volna már eltávolítaniuk Simor Andrást az MNB éléről, akkor az ő elnökük a hitelek csökkenéséről számolt volna be.
Az új Széchenyi-terv vitairata szerint újragondolná a kormány a gyógyfürdői kezelések állami támogatását. A fürdők jó eséllyel több pénzt kapnak majd, mint az elmúlt években. A gyógyfürdők vezetői arról számoltak be, hogy a látogatók között sokan drágállják a kezeléseket, és sokszor kaptak rajta főleg idős embereket, hogy illegálisan isszák a medencék vizét.
dátum: 2010-08-03
Budapesten is lesznek közkerékpárok. Ezer biciklit ígér egy cég, a rendszerhez 900 millió forintot ad az EU. A Hócipő megtudta: a rendszer bevezetése előtt a Fidesz az általa kijelölt kedvezményezettekhez irányít több száz millió uniós támogatást, hogy megtanuljanak biciklizni.
Augusztus 5-étől nem szabad a budapesti aluljárókban rágyújtani. Egy szál cigaretta akár 30 ezer forintba is kerülhet. A közterület-felügyelők ruhájukra felszerelt kamerával fognak „vadászni" a szabálysértőkre. Budapesten 72 aluljáró van, ruhára csiptethető kamera azonban csak 10. A Hócipő javaslata, hogy ez az arány ne okozzon gondot: nem a kamerákat kell felcsiptetni, hanem az aluljárókat.
dátum: 2010-08-02
A korábban beharangozottakkal szemben nem lett augusztus 1-jétől illetékmentes az öröklés és ajándékozás egyenesági rokonok között, nem csökkent a társasági adó, és nem vált szabaddá a pálinkafőzés ötven literig, mert a jogszabályokat még se a házelnök, se a köztársasági elnök nem írta. Augusztus 2-án Orbán Viktor napiparancsban hirdette ki, hogy semmi gond, ő azonnali hatállyal életbe léptette a törvényeket.
A versenyszférában tavaly 131 ezer munkavállalót – a vállalkozások által foglalkoztatottak 6,7 százalékát – bocsátották el, a csökkenés csaknem 90 százaléka a fizikai munkakörben dolgozókat érintette – adja hírül a Központi Statisztikai Hivatal, amely a kormányváltás utáni számokat ezentúl az egyetlen hiteles forrásból, a kormánytól kapja.
dátum: 2010-07-31
Ötvennyolc polgármester és négy alpolgármester végezte el a polgármesteri akadémia tízhónapos képzését. Az ezt tanúsító okleveleket pénteken adták át a Budapesti Corvinus Egyetemen. Azoknak, akik esetleg újrázni tudnak ősszel, kötelező további tízhónapos posztgraduális képzésen részt venniük, forradalom szakon.
Kiraboltak egy pénzintézetet a fővárosban, a XXII. kerületi Kossuth Lajos utcában pénteken délután. A rabló – feltehetően fegyverrel – megfenyegette az alkalmazottakat, majd a bankadó átadására szólította fel őket.
dátum: 2010-07-30
Szeptember elején formális ülést tartanak az unió pénzügyminiszterei a soros elnöki tisztet betöltő Belgium felvetésére. Mivel Magyarországnak nincs pénzügyminisztere, Orbán Viktor a legutóbbit, Oszkó Pétert küldi ki, azzal az utasítással, hogy meg ne szólaljon.
Kalifornia „pénzügyi vészhelyzetben” van Arnold Schwarzenegger szerint. A kormányzó vészköltségvetést kíván elfogadtatni, ami nélkül októberre fizetésképtelenné válna az állam. A Hócipő úgy tudja, Orbán Viktor megbízta Kósa Lajost és Szijjártó Pétert, hogy hozzák el Magyarországra Schwarzeneggert, akit bátor kiállásáért kitüntet a Nagy Orbán Renddel.
dátum: 2010-07-29
A Hócipő megtudta: a most bemutatott Új Széchenyi Terv mellett már zajlik a Fidesznek egy másik Széchenyi Terve, ezt a nagy vadászról, Széchenyi Zsigmondról nevezték el, és a levadászás programját tartalmazza.
Távozik posztjáról Antal Erzsébet, a Tesco pénzügyi igazgatója, aki a Hócipőnek cáfolta, hogy azért döntött így, mert kifogásai lettek volna munka- és pihenőideje nyilvántartása, valamint a szabadsága kiadása kapcsán.
dátum: 2010-07-28
Egy órán át hallgatták ki a rendőrök Demszky Gábort a városházán. A Hócipő megtudta: nem csupán a Főkert Zrt.-vel kapcsolatban kérdezték – amint ezt a rendőrség és Demszky is állítja –, hanem bizonyos szamizdatokkal és illegális nyomdával is összefüggésbe hozták a személyét.
Elkészült a világ legnagyobb felbontású, 71,3 milliárd pixeles körpanorámás fotója, amely Budapestet mutatja be. A Hócipő értesülése szerint Kubatov Gábort, a Fidesz pártigazgatóját bízta meg Orbán Viktor a körpanorámás fotó szakszerű tanulmányozásával.
dátum: 2010-07-27
Tegnap rosszul lett Kenézné Aranka, a Hócipő takarítónője. A kiérkező orvos megnyugtatta: a fellépő hányás, hidegrázás, pokoli fejfájás tipikus, és sokan szenvednek tőle ezekben a napokban. Elvonási tüneteik vannak, amelyeket az okoz, hogy egyik napról a másikra megszűnt a törvényhozási dömping a parlamentben. Gyógyírt a szeptember hoz majd.
Vasárnaptól – bizonyos feltételek mellett – szabad az otthoni pálinkafőzés. A legfontosabb kritérium: az első kört ezentúl mindig Orbán Viktor egészségére kell inni.
dátum: 2010-07-26
Európa legérdekesebb borvidékei közé tartozik a tokaji régió – olvasható a The New York Times hétvégi utazási mellékletének terjedelmes riportjában. Kovács Zoltán államtitkár és Jeszenszky Géza közös olvasói levélben hívta fel a The Washington Post figyelmét arra, hogy lám, így is lehet Magyarországgal foglalkozni.
A múlt hétvége celebhíre: Kovács Lázárnak két és féléves kisfia született.
További oldalak: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81
Több karikatúra >>
Mentőautók szakítják félbe a riporternőt

Egy mondatot nem tud elmondani >>
- Bikicsunáj!
Több dokumentum >>
Orbán Viktor napokon belül levelet küld a nyugdíjasoknak, amelyben kérdésekre vár választ. A levelezés költségeit a Fidesz állja – jelentették be. Kormányközeli források szerint azok a nyugdíjasok, akik jól válaszolnak, Karácsonyra már nem levelet, hanem csomagot kapnak.
„Biztos vagyok benne, hogy kisebb lesz a 2011-es hiánycél, mint az idénre tervezett 3, 8 százalékos. És nagyon remélem, hogy a következő évi hiány a 3 százalékhoz lesz közel, ebbe még az is belefér, hogy 3 százalék alá kerüljön" – mondta Varga Mihály. A Hócipő által megkérdezett hiánycélok nem voltak hajlandók nyilatkozni, mondván, nem szeretnének ők is összevissza beszélni.
További híreink >>
Éljen augusztus 20!

Tovább >>
Lellei gyors
Ülünk a balatonlellei gyorson, óránként negyven kilométeres sebességgel repülünk Budapest-Déli pu. felé, és furdal a lelkiismeret. Augusztus huszadika van, Szent István ünnepe, ezekben az órákban már az új, forradalom utáni Magyarország tisztjeit avatják az új köztársasági elnök jelenlétében, a szokásos légiparádé helyett különféle gyorsnaszádok csorognak lefelé a Dunán...
Tovább >>
Eszék

A szétlőtt város >>
A dunai Hajós

- Yehudi Menuhin is gyakorolt reggel!
Tovább >>
Hajtóvadász
Már működik a felelősségrevonásügyileg illetékes elszámoltatási kormánybiztos. A kormánypártok vezetői pedig nem egyszer és nem kétszer jelezték, hogy az előző kabinetnek – s különösen a szocialistáknak – felelniük kellene tetteikért. És nemrég azt is levideózták, hogy Gyurcsány és kísérete jegy nélkül utazott a földalattin.
Mi kell az elszámoltatáshoz? >>
IMPRESSZUM KAPCSOLAT MÉDIA AJÁNLAT LINKTÁR SZERZŐI JOGOK ADATKEZELÉS RSS