NYITÓLAP ARCHÍVUM ROVATOK ELŐFIZETÉS HÓCIPŐ ANNÓ NAPI DOKU HÓCIPŐ CSALÁD RSS
HÓCIPŐ SZAVAZÁS
Ön mit tenne a kormány helyében az ellenzéki tüntetőkkel?


ITT LAKUNK

dátum: 2012-05-12
A Professzorok Batthyány Köre közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy a Nemzeti Földalap bérbeadási pályázatai révén meghirdetett földterületek zöme nagybirtokosoknak, nem pedig helyben lakó gazdáknak jutott. Orbán Viktor levélben válaszolt a Körnek, elismerve, hogy a földterületek helyben lakó gazdáknak, elsősorban kis- és középbirtokosoknak jutottak.
„Mi nem a következő évekre, hanem a következő évtizedekre konszolidáltuk a magyar államháztartást” – jelentette ki Matolcsy György a Győr-Moson-Sopron megyei Lipóton rendezett fórumon pénteken. Félreértések elkerülése végett: nem a Lipótmezőn.
dátum: 2012-05-11
Míg korábban pénzügyi tranzakciós adó bevezetéséről beszélt a kabinet, Matolcsy György a kormányszóvivői tájékoztatón már illetéket említett. A különbség lényege: az utóbbit nem vizsgálják Brüsszelben, az adót viszont igen. A jövő héten, a további bonyodalmak elkerülése végett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nevét megváltoztatják Nemzeti Illeték- és Vámhivatalra.
Az adó alanyai az érintett cégek, tehát az új adók a vállalatokat terhelik – mondta az ATV-ben Rogán, aki reméli, hogy az adók jelentős részét nem terhelik a fogyasztókra a cégek. Az idő rövidsége vagy saját feledékenysége miatt a remény mellé nem tette oda a hitet és a szeretetet.
dátum: 2012-05-10
Magyarország jelenleg a GDP 0,8 százalékát költi honvédelemre, a tervek szerint 2022-re ez az összeg a GDP 1,4 százaléka lehet – mondta a szaktárca helyettes államtitkára a Parlamentben. Hozzátette: a rossz gazdasági környezetet leszámítva az ország biztonsági helyzete stabil. Belátható időn belül sem minket, sem szövetségeseinket nem fenyegeti hagyományos katonai támadás. Arról nem beszélt, hogy ha tovább erősödünk, esetleg nem indítunk-e mi megelőző támadást.
Jacques Rogge-nak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének a felkérésére Schmitt Pál vezeti a NOB küldöttségét az ENSZ Rio de Janeiróban megrendezendő Környezetvédelmi Világkonferenciáján. Azt egyelőre nem tudni, hogy ehhez Schmitt mekkora villát kér.
dátum: 2012-05-09
Pintér Sándor elismerte, hogy az ő szolgálati autója az, amelyről a Jobbik fényképeket mutatott be, azt bizonyítva, hogy egy kormányzati politikus gépkocsija jogosulatlanul használta a Képviselői Irodaház előtti parkoló egyik, mozgássérültek számára fenntartott helyét. Pintér az MTI-nek úgy nyilatkozott: nem ült az autóban a parkolás idején, és felelősségre fogja vonni a gépjárművezetőt. Úgy tudjuk, nem ússza meg dorgálás nélkül az autó se.
A belügyminiszter indoklás nélkül visszavonta a budapesti rendőrfőkapitány rendészeti helyettesének vezetői megbízatását, az országos főkapitány pedig a közlekedésrendészeti főosztály vezetőjéét – közölte az ORFK szóvivője. Kiszivárgott, hogy a leváltott főrendőröknek vagy az autójuk mentődobozában levő géz szavatossága járt le, vagy a sajátjuk.
dátum: 2012-05-08
Oligarchák a nemzeti együttműködés rendszerében nincsenek és nem is lesznek – mondta a parlamentben a miniszterelnök, aki Karácsony Gergelynek válaszolt. Karácsony azt kérdezte, hogy a kormány miért a Fidesz-közeli oligarchák érdekeit képviseli, miért nem a magyar emberekét. Nem tette hozzá Orbán, hogy ha elvétve akad is néhány száz oligarcha, ők is magyar emberek, tehát részei a nemzeti együttműködésnek, és ezért hálásak lehetünk nekik.
A nyári londoni olimpia után visszavonul Michael Phelps, az amerikaiak 14-szeres olimpiai bajnok úszója. Mint mondta, ha sikerülne még három érmet szereznie, akkor úgy vonulhatna vissza, mint a legtöbb olimpiai medált szerzett sportoló. Úgy hírlik, visszavonulása után ismét hal lesz, mint korábban.
dátum: 2012-05-07
A Francois Hollande-tól vereséget szenvedett Nicolas Sarkozy hívei előtt tartott beszédében utalást tett arra, hogy a jövőben „másfajta feladat” várja, de azt nem mondta ki egyértelműen, hogy visszavonul a politikától. A kampányban viszont többször is megemlítette, hogy ha nem választják újra, akkor abbahagyja a politizálást. Egyes hírek szerint nagydoktorit ír, amihez Schmitt Pálból meríti az erőt.
Az orvosok a többéves angliai várólisták lerövidítésével, a fogorvosok pedig az olcsóbb ellátásokkal profitálhatnak a júniustól induló közvetlen Debrecen-London repülőjáratból... a városban működő magánklinikák össze akarnak fogni és közösen szerveznék Debrecenbe a betegeket – írja az Index. A projekt neve: „Az angol beteg”.
dátum: 2012-05-05
Emberi Erőforrások Minisztériuma lesz a Nemzeti Erőforrás Minisztériumból, a kormány pénteken nyújtotta be az erről szóló törvénymódosítást a parlamentnek. Az átnevezés oka: ahogy Szent László vizet fakasztott a sziklából, úgy fog emberi erőforrásokat fakasztani belőlünk Balog Zoltán.
Nem kért személyi védelmet Schmitt Pál a Köztársasági Őrezredtől lemondása után, s a testület embereinek az exállamfő házának biztosításáról sem kell egyelőre gondoskodniuk – tudta meg a hvg.hu. A volt köztársasági elnök jelenleg egy autóra tart igényt sofőrrel együtt, aki a programjaira viszi őt. Azt már a Hócipő derítette ki, hogy a sofőr egyben kiváló magyarnyelvtanár.
dátum: 2012-05-04
Lemondott posztjáról Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter; a tárca új vezetőjének Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárt kérte fel Orbán Viktor miniszterelnök. A társadalmi felzárkózás úgy nyilatkozott, hogy nem fogja észrevenni Balog Zoltán hiányát.
A korábbi hírekkel szemben megvan a Pécsi Tudományegyetem Földrajzi Intézetében Gyurcsány Ferenc sógorának 1980-ban írt szakdolgozata – írta csütörtökön a Pécsi Újság. A hírportál beszámolója szerint Rozs Szabolcs dolgozatát csütörtök délelőtt találták meg az intézményben. Állítólag még meg se száradt rajta a tinta.
dátum: 2012-05-03
Az, hogy a köztársasági elnök megválasztása után a képviselők túlnyomó része elénekelte a Székely himnuszt is, csak a főpróba volt – tudta meg a Hócipő. A Székely himnuszt hamarosan törvénybe iktatják, és a londoni olimpián már ez is szól a magyarok dicsőségére.
Schmitt Pál az MTI-nek elmondta: az életművét az ország jó híréhez való hozzájárulással, vagy a fiatalok egészségre való nevelésével próbálja folytatni. Cserébe az ország Schmitt Pál jó híréhez való hozzájárulással próbálja folytatni.
dátum: 2012-05-02
Gyurcsány Ferenc pártja majálisán legazemberezte a kormányt, és azt állította, hogy Orbán Viktor nemcsak a kormány, hanem egy olyan bűnszövetkezet élén is áll, amelynek nem a közjó szolgálata, hanem a gazdagodás a célja. Mesterházy Attila a szocialisták majálisán azt mondta:"Ez nem politika, hanem politikai gengszterizmus". Kérdés: ki plagizált kitől.
A rendőrség vörös csillag viselése miatt előállította a Zöld Baloldal szóvivőjét, Nyári Zsoltot. A szervezet a rendőrség Gyorskocsi utcai épületénél tiltakozásul ülősztrájkba kezdett. A rendőrség összesen öt embert álíltott elő „önkényuralmi jelkép használata bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt”. A Zöld Baloldal vezetői elismerik, hogy hibáztak: elfelejtették felvenni a biztos védelmet nyújró, erre az alkalomra készült Legújabb Magyar Gárda jelmezüket.
További oldalak: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 | 132 | 133 | 134 | 135 | 136 | 137 | 138 | 139 | 140 | 141 | 142 | 143 | 144 | 145 | 146 | 147 | 148 | 149 | 150 | 151 | 152 | 153 | 154 | 155 | 156 | 157 | 158 | 159 | 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165
Nózi

- Sikeres gazdasági fordulatot hajtottunk végre!
Orrban az igazság >>
Késsel, villával
Ekkora pechvogelek is csak mi, magyarok lehetünk! Az Európa Tanács kínzás elleni bizottsága (CPT) pont akkor vizsgálta a magyarországi fogvatartási körülményeket, amikor Fóliás Jani tavaly ellopott láncfűrésze ügyében a rendőrök már éppen nyomon voltak. A CPT egyébként nem az izsáki ügy miatt özönlött hazánkba, hanem állampolgári bejelentésre, ami a Kossuth rádió 180 perc című adásában hangzott el a miniszterelnök szájából...
Tovább >>
Elkészült a disznóstratégia
Magyarország jobban teljesít, mondta Lázár János, és példának a trafiktörvényt említette. Lázár szerint más nemzetek csak mérgezik magukat a dohányzással, de a magyar emberek nemzeti dohányboltban vehetik meg a cigarettájukat. Kiemelte, hogy sok orvos is trafikot nyithat, amit azért tart jónak, mert így a szenvedélyük rabjai már a helyszínen szakszerű segítséget vehetnek igénybe.
Döbbenetes adatok Magyarország teljesítményérõl! >>
A Puskás stadionban épülhet meg az új Fradi-aréna!
Tovább >>
Tálalva van
Ha a 90 kilós nagymama egy órán át porszívózik otthon, akkor 200 kcal energiát éget el, ennek fejében leghelyesebb, ha 1 db korpás zsemlyét fogyaszt uzsonnára másfél deci 1,5 százalékos tejjel. Ha ugyanez a nagymama 45 percen át keringőzik az Idősek Klubjában, akkor 1,2 dkg gyümölcsös pite jár neki, míg ha másfél órán át sétálgat az utcán és kirakatokat néz, 6,5 dkg földimogyoróval lepheti meg magát.
Édesanya 50 percen át sífut >>
IMPRESSZUM KAPCSOLAT MÉDIA AJÁNLAT LINKTÁR SZERZŐI JOGOK ADATKEZELÉS RSS