NYITÓLAP ARCHÍVUM ROVATOK ELŐFIZETÉS HÓCIPŐ ANNÓ NAPI DOKU HÓCIPŐ CSALÁD RSS
HÓCIPŐ SZAVAZÁS
Ön mit tenne a kormány helyében az ellenzéki tüntetőkkel?


ITT LAKUNK

dátum: 2012-07-06
A menzákat, a büféket, sportpályákat és a kollégiumokat is államosítaná a kormány – derül ki az eduline birtokába jutott felsőoktatási fejlesztési tervezet több változatából. Az oktatási portál megírja: a büféket és menzákat üzemeltető cégek szerint a kormány terve rendszerváltás előtti időket idéz. Azért ehhez a tervhez lesz még egy-két szava a Központi Bizottságnak és a Politikai Bizottságnak.
Nem létező posztot akar Schmitt Pál, írja a Blikk, amely emlékeztet rá, hogy Schmitt jószolgálati beosztásra jelentkezett. A lap kiderítette, hogy a diplomácia nem ismeri a jószolgálati nagykövet posztot. Jószolgálati nagykövete az ENSZ legtöbb szervezetének van, a posztot betöltők pedig rendszerint hírességek. Kell-e nagyobb híresség, mint az, aki 70 évesen csinálja meg a nagydoktoriját, egy elvett kisdoktori után?
dátum: 2012-07-05
Miután az Alkotmánybíróság megsemmisítette a diplomások röghöz kötését lehetővé tevő kormányrendeletet – arra hivatkozva, hogy a jogszabályt törvényi, és nem rendeleti szinten kellett volna megalkotni –, az oktatási bizottság azonnal benyújtotta javaslatát arra, hogy a hallgatói szerződéseket törvény szabályozza. Amennyiben ezt is visszadobná az Alkotmánybíróság, egyetlen lehetőségként marad a statáriális ítélkezés.
A főváros erősítette a rendőri jelenlétet Budapest turisztikailag frekventált területein, valamint bicikliútjain és közparkjaiban. Negyven biciklis, szolgálatonként tíz kerékpárral és negyven lovas rendőr szolgálja a közrendet. Az első napokban kisebb zavart okozott a járőrözésben, hogy három lovat és két kerékpárt kellett lecserélni, mert felmerült a gyanú, hogy ellenzéki befolyás alatt állnak.
dátum: 2012-07-04
A BKK szerint az, hogy a sötétkék szín után megjelent a zöld is a buszokon, néhány gyorsjáratnál pedig a piros, „az utasoknak teljesen áttekinthetetlenné tette, mely buszokon érvényes a jegyük, bérletük...” Így hamarosan egységesen kékre festenek át minden buszt. A Hócipő megtudta: a valódi ok az, hogy az új festés egybentartja a buszokat.
Orbán Viktor válaszolt az ötven washingtoni kongresszusi képviselő levelére, arra kérve őket, hogy lépjenek fel „az antiszemitizmus magyarországi központját” jelentő hírportál ellen, hogy „megszűnhessenek Magyarországon az Egyesült Államokból támogatott antiszemita provokációk”. Állítólag ajándékot is küld a képviselőknek, a csomagban aranyozott Horthy-, Nyirő-, Wass Albert-, Szabó Dezső-szobrokkal.
Értesülésünk szerint egyes, a kormánypártok és azok politikusai számára kedvezőtlen közvélemény-kutatási adatok miatt a Fidesz azt fontolgatja, hogy hűségriadót rendel el.
dátum: 2012-07-03
Magyarként árulják és adják el csaló kereskedők a külföldi dinnyéket, bár a magyar dinnye még csak két hét múlva érik be. Olyanok is vannak, akik narancsot és banánt árulnak őstermelőként – adta hírül a TV2. A Hócipő úgy tudja, a csaló „narancsőstermelők” állítólagos fideszes engedélyt tudnak felmutatni.
Matolcsy György szerint a keleti nyitásra és a nyugati külkereskedelmi kapcsolatok megtartására, lehetőség szerinti bővítésére kell koncentrálni a következő években. Értesülésünk szerint a nemzetgazdasági miniszter napokon belül kiterjeszti a fennhatóságát északra és délre is.
dátum: 2012-07-02
Az UEFA végrehajtó bizottsága az Eb-döntő előtt Kijevben tanácskozott, és egyhangúlag a technikai újítások ellen foglalt állást. Michel Platini elnök szerint nincs szükség videóbíróra. Azt viszont nem utasítja el, hogy a jelenlegi, öttagú játékvezetői csapatot kibővítsék 22-re, így téve biztonságosabbá az ítélkezést.
Varsó vette át a V4-országok vezetését Prágától. Donald Tusk elmondta, kiemelt feladat az úgynevezett „smart defence”, vagyis okos védelem területén való szorosabb együttműködés megalapozása. A lengyel kormányfő a Hócipőnek dícsérőleg szólt arról, hogy éles riasztás miatt szombaton felszállt Kecskemétről egy Gripen. A magyar kormány büszke arra, hogy utólag is megvédtük légterünket, egyben azt kéri a másik három visegrádi országtól, hogy adják össze a pénzt a felszállás költségeire.
dátum: 2012-06-30
Kilencedik alkalommal rendezték meg a polgármesterek világtalálkozóját, amelyen Sólyom László azt mondta: nem lehet Budapestről dirigálni a határon túliakat. A kormány felhívja Sólyom László figyelmét arra, hogy éppen ezért mentek Erdélybe prominens politikusai, hogy ne Budapestről, hanem a helyszínen dirigálják az ottani magyarokat.
Közel 500 hektárt veszített a földpályázatokon Szeremley Huba, aki a Blikknek azt mondta, már nem érdemes itt élni. A borász szerint olyanok nyertek a pályázatokon, akik érdemtelenek, és köszönő viszonyban sincsenek a földdel. Konkrétumokat nem árult el. Maga az újságíró, derítse ki ön és a nyomozó hatóság – fogalmazott a lapnak. A Hócipő kiderítette: igenis, arra érdemesek nyertek, mindannyiuknak megvannak az érdemeik, ilyenek vagy olyanok.
dátum: 2012-06-29
A XIII. kerület önkormányzatát „megnyugvással tölti el”, hogy a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Prohászka Ottokár Szobráért Alapítvány visszavonta a helyi szoborállítással kapcsolatban beadott kérelmét. Az alapítvány új nevet választott: Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Nem Prohászka Ottokár Szobráért Alapítvány.
Az egészségügyben július elsején lép életbe az új ellátási rend, de egy hónapig még tart az átmeneti időszak, amely során a megszűnő osztályokon is gondoskodnak a betegek ellátásáról, majd esetleges átszállításukról. Ez idő alatt kell eldönteniük a betegeknek, hogy ha megszűnik az őket ellátó osztály, milyen új betegséget választanak.
Egy friss felmérés szerint a német csapat olaszok elleni veresége után a német állampolgárok zöme úgy ítéli meg, hogy pukkadjon meg az Európai Unió.
dátum: 2012-06-28
Átvenné az Arany Alkony idősotthonokat az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, az üzemeltetést és az épületek fenntartását is magára vállalná. Azt ígérik, csak annyi változás történik, hogy lesz kóser étkezés és zsidó szertartású istentisztelet – adja hírül a Népszabadság. Arról egyelőre nincs szó, hogy gondnoknak felkérnék Szegedi Csanádot.
Csütörtökön délelőtt egyeztetett Rogán Antal, Harrach Péter és Matolcsy György a kormánypártok által megfogalmazott, a munka világát érintő, a jövő évi költségvetési törvényjavaslatot módosító indítványok konkrétumairól. Délután elugrottak a brüsszeli uniós csúcstalálkozóra, ahol megoldották az Európai Unió bajait. Pénteken megteremtették a világbékét, hogy nyugodtan töltsék a hétvégét.
dátum: 2012-06-27
Szegedi Csanád, a Jobbik európai parlamenti képviselője, a párt pár napja megválasztott borsodi elnöke a barikad.hu-nak nyilatkozva egyebek között ezt mondta: „Számomra nemrégen derült ki, hogy vannak a felmenőim között zsidó származású emberek is.” Ezek után testvérében, Szegedi Mártonban, a Jobbik miskolci elnök-frakcióvezetőjében is felmerült a kérdés: ezek szerint rá is vonatkoznak a nürnbergi törvények?
XVI. Benedek pápa kedden felmentett tisztségéből egy argentin püspököt és egy nemzetközi missziós közösség olasz alapítóját, akikről bebizonyosodott, hogy szerelmi viszonyt folytattak nőkkel. A hírből nem derül ki, milyen súllyal esett a latba, hogy a szerelmi partnerek nők voltak.
dátum: 2012-06-26
A Fidesz frakciója nevében Rogán Antal javaslatokat fogalmazott meg hétfőn. Orbán Viktor az ülés után azt mondta: arra kérte Matolcsy Györgyöt, hogy már kedden kezdjen el dolgozni a munkahelyteremtő javaslatokon. Matolcsy örömmel vállalta el az új feladatot, amellyel – számításai szerint – délutánra végez is, hogy azután szerdán új területeket hódítson meg.
Parázs vita alakult ki Győzike adócsalási ügyének tárgyalásán, amelyen a showman bejelentette: megműtteti a melleit – tudósított a Blikk. Azt nem árulta el a showman, hogy melyik melltartómárka mellett kötelezi el magát.
További oldalak: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 | 132 | 133 | 134 | 135 | 136 | 137 | 138 | 139 | 140 | 141 | 142 | 143 | 144 | 145 | 146 | 147 | 148 | 149 | 150 | 151 | 152 | 153 | 154 | 155 | 156 | 157 | 158 | 159 | 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165
Tálalva van
Ha a 90 kilós nagymama egy órán át porszívózik otthon, akkor 200 kcal energiát éget el, ennek fejében leghelyesebb, ha 1 db korpás zsemlyét fogyaszt uzsonnára másfél deci 1,5 százalékos tejjel. Ha ugyanez a nagymama 45 percen át keringőzik az Idősek Klubjában, akkor 1,2 dkg gyümölcsös pite jár neki, míg ha másfél órán át sétálgat az utcán és kirakatokat néz, 6,5 dkg földimogyoróval lepheti meg magát.
Édesanya 50 percen át sífut >>
A végén nagy lehet a tűzkár

Fenekovács rajza >>
Tervbe ment füst
Lassan nyílnak, nyílogatnak a nemzeti dohányboltok, már kihirdették a győzteseket, rövidesen kulturált, európai... izé, akarom mondani: magyarhoz méltó körülmények között, értékközpontúan, szuverén vásárolhat magának cigarettát minden magyar (nemzeti) ember a hozzá legközelebb eső helyi (nemzeti) Fidesz-középvezető valamely magyar rokonánál.
Tovább >>
Szilágyi Kolbász
Lehel Csarnok 1134 Budapest, Váci út 9–15. >>
Ha nem vagyunk elég hülyék
Aki nem tudja, mi a HDMI, az nem tudja kompenzálni az egyre improduktívabbá váló létének ökonómiai perifériákra szorító erőit, azok neufrózisait, s ennek következtében apró huppancsok gugyorognak ki multiradiáns eszkuderében némi zseltoksz után. Eztán már csak az lehet probléma, ha a közönséges faliszettyű nem alhat a HUB-ban, mert alulszublimálták. Nem értik?
Paulbirds - Digital Monitoring News >>
IMPRESSZUM KAPCSOLAT MÉDIA AJÁNLAT LINKTÁR SZERZŐI JOGOK ADATKEZELÉS RSS