NYITÓLAP ARCHÍVUM ROVATOK ELŐFIZETÉS HÓCIPŐ ANNÓ NAPI DOKU HÓCIPŐ CSALÁD RSS
HÓCIPŐ SZAVAZÁS
Ön mit tenne a kormány helyében az ellenzéki tüntetőkkel?


ITT LAKUNK

dátum: 2010-01-18
A Hócipő biztos forrásból tudja, hogy a sztrájk nyomán a BKV vezetése a következő felismerésre jutott: ha már a régi buszokat nem tudja lecserélni újakra, hát a régi buszsofőröket fogja.
Az amerikaiak egyre csalódottabbak Barack Obama teljesítményében – ez derült ki a The Washington Post és az ABC News közös felméréséből. A független szavazók minden korábbinál kisebb aránya, csak 49 százaléka helyesli Obama tevékenységét. A Hócipő várja emailben feltett kérdésére a választ Obamától: ő hány százalékban csalódott az amerikaiakban? Egy év múlva itthon is körülnézünk.
dátum: 2010-01-16
Magyarország minden idők egyik legnagyobb költségvetési kiigazítását hajtotta végre a tágabb értelemben vett felzárkózó térség történetében, és ennek révén államháztartási pozíciója a legerősebbek között van az egész világon – áll a Bank of America-Merrill Lynch elemzésében. A Fidesz közleménye szerint ez azt igazolja, hogy a szocialisták nemzetközivé tették durva kampányukat.
Több lövést adtak le egy autóra pénteken délután a XVI. kerületi Rákospalotai út és Szentmihályi út kereszteződésében. A tettesek elmenekültek, de megnyugtatónak szánt közleményt juttattak el az MTI-hez: nem politikai indítékból lőttek, és nem is a sztrájk miatt.
dátum: 2010-01-15
A Hócipő-dolgozók Szabad Szakszervezete szolidaritást vállal. Megfelelő javadalmazásért.
Kenézné Aranka, a Hócipő takarítónője arról tájékoztatta a szerkesztőséget, hogy felhívta őt Bokros Lajos telefonhangja, és hosszan agitálta. Aranka elmondta, hogy a fia, aki technikai zseni, megígérte: ha majd beindul a kampány, és a többi párt is ehhez a módszerhez folyamodik, szívesen összehozza telefonon Orbán Viktort más pártvezetőkkel, azután hadd mondják egymásnak, napokon keresztül.
dátum: 2010-01-14
Kenézné Aranka, a Hócipő takarítónője szerint, ha megszokjuk a BKV buszsofőrjeinek a sztrájkját, és átállunk egy másfajta üzemmódra, próbaidőre – félévre, egy évre – ki kellene próbálni ennek az ágazatnak a megszüntetését.
Új lemez jelenik meg Jimi Hendrix eddig kiadatlan felvételeiből márciusban, csaknem negyven évvel a rocklegenda halála után. Egy magyar internetes oldalon nagy sikerrel árulják a jegyeket a 2010-es Hendrix-turné budapesti koncertjére.
dátum: 2010-01-13
A BKV-sztrájk alatt használhatják az autósok a buszsávot, de csak akkor, ha a gépkocsiban legalább hárman utaznak – adta hírül a Miniszterelnöki Hivatal budapesti ügyekért felelős kormánybiztosának sajtóirodája. Azok, akik egyedül, vagy kettesben autóznak, akkor vehetik igénybe a buszsávot, ha autóikat egymásra helyezik.
Lapértesülés szerint február 5-én lesz Orbán Viktor évértékelője. Félő, hogy az addig hátralevő rövid idő alatt már nem tudunk javítani.
dátum: 2010-01-12
Tiltakozásul a BKV buszvezetőinek sztrájkja miatt, a VII. kerületben élő Csongor Dénes bejelentette: a nyilvánosság előtt családtagjaival együtt a hónap utolsó előtti napján felgyújtják ehavi bérletszelvényeiket.
A Hócipő online azt tervezi, hogy ezentúl befektetési tanácsokkal látja el látogatóit. Januárra mindenképpen a párnacihát ajánljuk.
dátum: 2010-01-11
A hírek szerint Sólyom László legkésőbb január 28-áig jelenti be, hogy mikor lesznek a választások, és – újólag azt is –, hogy kikre kell szavaznunk.
Döbbenet! Hócipő-friss! Lemondott a kormányzásról! Az elmúlt hetek eseményeinek hatására lemondott a kormányzásról egy BKV-buszsofőr.
dátum: 2010-01-09
A Hócipő hírszolgálata, amelyik jelenleg is toronymagasan piacvezető a műfajban, napi 24 órás ügyeletben, továbbá egy nemzetközi tenderen nyertes, több százmilliós osztrák-amerikai-svéd szűrőberendezés segítségével igyekszik kiszűrni a hazai hírek közül a valódiakat az álhírek közül. Eddig nulla eredménnyel.
A Hócipő értesülése szerint ha ilyen marad az idő, az eső a BKV malmára hajthatja a vizet, mert a keddre tervezett sztrájk alatt vízibuszokat indítanának.
dátum: 2010-01-08
Szlovákiai és magyar bel- és külbiztonsági titkos információmorzsákat összerakva a Hócipő rájött, miért nem engedték be annak idején Sólyom Lászlót Szlovákiába. Nehogy kellemetlen helyzetbe hozzák azzal, hogy poggyászába robbanóanyagot és bombaalkatrészt csempésznek. A Hócipő köszönet mond a magyar kormány és a köztársasági elnök nevében az akkori, jó döntésért.
Tagadják a rajongók a Loch Ness-i szörny haláláról szóló pletykákat, amelyek azután kaptak lábra, hogy igencsak megcsappant az állat felbukkanásairól szóló jelentések száma – adta hírül a The Daily Telegraph honlapja. A Hócipő biztos forrásból tudja: Nessie annyira nem halt meg, hogy egyenesen szülni vonult vissza.
dátum: 2010-01-07
A posta vezetője értesítette a rendőröket, akik elfogtak azt a két, pécsi pénzhamisítót, akik egyike hamis tízezressel akart fizetni a Tolna megyei Mőcsényben, a postán. A hamisítók mentségükként említették, hogy a tízezresekre rányomtatták: „Pécs 2010 – Európa Kulturális Fővárosa”.
Az MTI hírül adja: Nézeteltérése támadt a devizatartalékok felszabadításának kérdésében, ezért lemondásra szólította fel az államfő a központi bank elnökét. Egyelőre Argentínában.
További oldalak: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 | 132 | 133 | 134 | 135 | 136 | 137 | 138 | 139 | 140 | 141 | 142 | 143 | 144 | 145 | 146 | 147 | 148 | 149 | 150 | 151 | 152 | 153 | 154 | 155 | 156 | 157 | 158 | 159 | 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165
A zsűri nehéz helyzetben
Igaza van Schiffer Andrásnak: nem azért kell megszabadulni a Simicska-közeli kormánytól, hogy aztán egy Puch László-közeli kormány hozza el a régen várt szabadságot, de néhány tételt pontosítanék, mielőtt szomorúan saját vállamra hajlanék zokogva, mert nincs remény. A Fidesz modern párt, nem közvélemény-kutatást akart nyerni, nem értelmiségelkápráztató intézkedéseket akart hozni, nem a liberális közvéleménynek akart megfelelni, hanem egyből torokra ment.
Tovább >>
Nózi

- Sikeres gazdasági fordulatot hajtottunk végre!
Orrban az igazság >>
Késsel, villával
Ekkora pechvogelek is csak mi, magyarok lehetünk! Az Európa Tanács kínzás elleni bizottsága (CPT) pont akkor vizsgálta a magyarországi fogvatartási körülményeket, amikor Fóliás Jani tavaly ellopott láncfűrésze ügyében a rendőrök már éppen nyomon voltak. A CPT egyébként nem az izsáki ügy miatt özönlött hazánkba, hanem állampolgári bejelentésre, ami a Kossuth rádió 180 perc című adásában hangzott el a miniszterelnök szájából...
Tovább >>
Elkészült a disznóstratégia
Magyarország jobban teljesít, mondta Lázár János, és példának a trafiktörvényt említette. Lázár szerint más nemzetek csak mérgezik magukat a dohányzással, de a magyar emberek nemzeti dohányboltban vehetik meg a cigarettájukat. Kiemelte, hogy sok orvos is trafikot nyithat, amit azért tart jónak, mert így a szenvedélyük rabjai már a helyszínen szakszerű segítséget vehetnek igénybe.
Döbbenetes adatok Magyarország teljesítményérõl! >>
A Puskás stadionban épülhet meg az új Fradi-aréna!
Tovább >>
IMPRESSZUM KAPCSOLAT MÉDIA AJÁNLAT LINKTÁR SZERZŐI JOGOK ADATKEZELÉS RSS