NYITÓLAP ARCHÍVUM ROVATOK ELŐFIZETÉS HÓCIPŐ ANNÓ NAPI DOKU HÓCIPŐ CSALÁD RSS
HÓCIPŐ SZAVAZÁS
Ön mit tenne a kormány helyében az ellenzéki tüntetőkkel?


ITT LAKUNK

dátum: 2009-11-25
Mesterházy Attila lett az MSZP miniszterelnök-jelöltje. A különleges szakállú Mesterházy a Hócipőnek nyilatkozva kijelentette: személyén keresztül a párt mindenképpen szeretné megnyerni támogatóknak a borbélyokat. A többiekről később gondolkodnak.
Amerikai kutatóknak a Blue Gene nevű szuperszámítógéppel sikerült digitálisan modellezniük egy macska agyát, miután két éve digitálisan szimuláltak egy patkányagyvelőt. A Hócipő nem hiszi, ezért nem is terjeszti azt a durva állítást – maximálisan el is határolódik tőle –, hogy még korábban sikerült elkészíteniük egy szőkenőagyat.
dátum: 2009-11-24
Ma megnevezi az MSZP a miniszterelnök-jelöltjét. A Hócipő megtudta, hogy az utóbbi napokban Mesterházy Attila és Kovács László neve mellett felmerült Nagy Imréé és Batthyány Lajosé.
Vasárnap újabb megmozdulásra készül a Jobbikkal karöltve a betiltott Magyar Gárda: Kiskunlacházán fognak masírozni, Morvai Krisztina pedig horthysta tiszteket avat.
dátum: 2009-11-23
A Fidesz.hu híradása szerint Oroszországba látogatott Orbán Viktor, aki magánkihallgatáson fogadta Vlagyimir Putyint.
Ha létezne még az SZDSZ, akkor felemelné a szavát a horthysta masírozás ellen, egyben megvédené a demonstrálókat, akiknek demokratikus joguk, hogy éltessék a lovastengerészt.
dátum: 2009-11-21
Oszkó Péter bejelentette: személyesen is igyekszik hozzájárulni az ország pénügyi helyzetének rendbetélteléhez, ezért örömmel fizette be a házépítésekor elkövetett szabálytalanság miatt rá kirótt 7 milliós büntetést. Egyelőre azért új házat nem épít.
Ha az elmúlt évek növekedési trendje folytatódik, akkor idén 2 milliárd forint körüli kereskedelmi forgalom várható a csokoládéból készült Mikulás-figurákból – derül ki a Nielsen kutatásából. További, milliárdos forgalomnövekedést eredményezhet, ha a Mikulások Hócipővel járnak.
dátum: 2009-11-20
A National Geographic beszámolója szerint amerikai kutatók felfedezték, hogy a korábban hittnél százszor több oxigént tartalmazhatnak a Jupiter egyik holdjának óceánjai, így azokban elképzelhető a földihez hasonló élet. Mellékeltek egy, a holdról érkezett SMS-t, amiben ez áll: „Kérjük, hagyjanak minket, ide menekült magyar nyugdíjasokat békén, elég baj nekünk, hogy éjjel-nappal úszkálnunk kell a jéghideg óceánban. Persze, így is megéri.”
Vitányi Iván, az MSZP egyik alapítója szerint akár meg is nyerhetik a választást. Lendvai Ildikó ehhez hosszú-hosszú életet kívánt Vitányinak.
dátum: 2009-11-19
Nemzetközi és európai elfogatóparancsot adtak ki egy volt fideszes erzsébetvárosi képviselő, Czibula Csaba ellen. A Hunvald György polgármester és társai ellen folyó ingatlanügyben keresi a hatóság, amely egy trükköt is bevetett: megpróbálják azzal hazacsalogatni, hogy személyesen kell felvennie az eddig folyósított fizetését.
Kolompár Orbán a tanácsvezető bíró egy kérdésére kijelentette: „hétfő délután már fáradt voltam, ezért nem biztos, hogy jól értettem minden kérdést, és lehet, hogy van olyan, amelyikre pontatlanul válaszoltam.” Ezen kívül hallásproblémáira is hivatkozott. Majd bemutatott több orvosi igazolást, amelyek szerint ő fáradékony, és nem sikkasztó.
dátum: 2009-11-18
Kállai Csaba országos vajda Sajóbábonyban, a jobbikos fórumon azt mondta: "Mi is eszünk disznóhúst, ők is esznek disznóhúst, valakik össze akarnak minket ugrasztani, akik nem esznek disznóhúst." Vona Gábor elütötte a vajda felé nyújtott jobbját, vagy, mert nem értette a zsidózást, vagy, mert neki egy cigány ne zsidózzon.
Megszüntették a munkaviszonyát annak a fehérgyarmati rendőrnek, akit csempészeten értek, amikor leállítottak egy gyanús autókonvojt. A kirúgott rendőr azzal védekezett, hogy úgy értette: a haverjai csempézni hívják. És még az autóban se tűnt fel neki, hogy cigarettát csempéznek.
dátum: 2009-11-17
Önkormányzati számlára utaltatja fizetését Hunvald György. Döntését levelében az önkormányzatra nehezedő nagy nyomással indokolta. Azt tanácsolja, fizessék ki előre vagy nyolc évre, tegyék a pénzt bankba, és ha majd kijön, a kamatot elrisztelik.
Az atv.hu hírül adja, hogy baseballütővel akart szétválasztani két verekedő nőt egy pultos férfi egy szigetvári presszóban, de közben valaki kivette a kezéből az ütőt, és úgy fejbe verte, hogy eltörött az orra. A pultos elismeri, hogy hibázott: minek üti bele az orrát...
dátum: 2009-11-16
Két hónapra minden, a futballal kapcsolatos tevékenységtől eltiltotta Maradonát a FIFA , amiért így szólt be élő adásban azt követően, hogy csapata kiharcolta a vb-részvétel jogát: „Azoknak, akik nem hittek bennem, azt üzenem – elnézést a hölgyektől –, hogy szopjanak le.” Az ítélet után a FIFA így nyilatkozott: „Azoknak, akik nem hittek bennünk, azt üzenjük, hogy szopjanak le.”
Összesen 50 megawatt teljesítményű szélerőművet építene a Heves megyei Ecséden a kanadai Wind Works Power Corporation. A Jobbik tüntetést szervez a településre, tiltakozásul, amiért az amerikai karvalytőke ki akarja vinni hazánkból a szelet.
dátum: 2009-11-14
Mínusz 7,2%-kal a mi GDP-nk a legrosszabb a régióban, adja hírül a privátbankár.hu. Valamit szépít a képen, hogy a GPS-ünk csak mínusz 2,4%.
XVI. Benedek a Vatikánban fogadta Bajnai Gordont. A kormányfő a pápát és Tarcisio Bertone bíborost is meghívta Magyarországra, ahol majd Orbán Viktor tart nekik audienciát.
További oldalak: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 | 132 | 133 | 134 | 135 | 136 | 137 | 138 | 139 | 140 | 141 | 142 | 143 | 144 | 145 | 146 | 147 | 148 | 149 | 150 | 151 | 152 | 153 | 154 | 155 | 156 | 157 | 158 | 159 | 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165
- Dehogyis akasztom kívülre a muskátlis ládát! Még meglátja egy Orbán-közeli nagygazda, és egy földpályázattal elnyeri tőlünk!
Több karikatúra >>
A Puskás stadionban épülhet meg az új Fradi-aréna!
Tovább >>
Tálalva van
Ha a 90 kilós nagymama egy órán át porszívózik otthon, akkor 200 kcal energiát éget el, ennek fejében leghelyesebb, ha 1 db korpás zsemlyét fogyaszt uzsonnára másfél deci 1,5 százalékos tejjel. Ha ugyanez a nagymama 45 percen át keringőzik az Idősek Klubjában, akkor 1,2 dkg gyümölcsös pite jár neki, míg ha másfél órán át sétálgat az utcán és kirakatokat néz, 6,5 dkg földimogyoróval lepheti meg magát.
Édesanya 50 percen át sífut >>
A végén nagy lehet a tűzkár

Fenekovács rajza >>
Tervbe ment füst
Lassan nyílnak, nyílogatnak a nemzeti dohányboltok, már kihirdették a győzteseket, rövidesen kulturált, európai... izé, akarom mondani: magyarhoz méltó körülmények között, értékközpontúan, szuverén vásárolhat magának cigarettát minden magyar (nemzeti) ember a hozzá legközelebb eső helyi (nemzeti) Fidesz-középvezető valamely magyar rokonánál.
Tovább >>
Szilágyi Kolbász
Lehel Csarnok 1134 Budapest, Váci út 9–15. >>
IMPRESSZUM KAPCSOLAT MÉDIA AJÁNLAT LINKTÁR SZERZŐI JOGOK ADATKEZELÉS RSS