|
| | |
| |
ITT LAKUNK 
|
| |
| | |
|
|
|
 |
|
| dátum: 2013-01-22 |
|
| Naponta 500-700 új kátyú keletkezik Budapest útjain a csapadékos, téli időben, ezek megszüntetését a BKK-Közút Zrt. folyamatosan végzi – közölte a Budapesti Közlekedési Központ az MTI megkeresésére. Az ügyben még a héten kihallgatják Demszky Gábort. |
|
| Balog Zoltán engedett a HÖOK-nak, és a szervezettel kötött részmegállapodásból kihagyta, hogy a 16 vitatott szakra jelentkezők magas pontszámaiba beleszámítson, ha a felvételizőnek mindkét szülője igazoltan Fidesz-szavazó lesz 2014-ben. |
|
| Az idei év nem sokban különbözik majd a 2012-estől, a növekedési kilátásokat komoly kockázatok terhelik, és egyre sokasodnak a baljós gazdasági és politikai előjelek – írja Nouriel Roubini 2013-as gazdasági előrejelzésében. Matolcsy György csak abban az esetben fogadja el Roubini jóslatát, ha az elismeri, hogy Magyarország kivétel. |
|
 |
|
| dátum: 2013-01-21 |
|
| A magyar kultúra napja alkalmából ünnepi kiadvány jelenik meg a magyar kultúra azon képviselőiről, akik nem magyarok. |
|
| Varga Mihály szerint a kormány fenntartja álláspontját, elővigyázatossági hitelmegállapodásra törekszik az IMF-fel, egyeztetések folynak, hivatalos hiteltárgyalások nem zajlanak. Az IMF elismerte: kezd kifáradni, és ha Varga meg a kormány még pár hónapig kitart, bármit megadnak Magyarországnak, csak ne szívják tovább a vérét. |
|
 |
|
| dátum: 2013-01-19 |
|
| „Ott voltunk az Education és – bár belénk próbálták fojtani a szót – nem hagytuk, hogy a kormány sikerpropagandával etesse a végzősöket" – írta Facebook-oldalán a Hallgatói Hálózat azt követően, hogy bekiabálásokkal zavarták meg a kormány oktatási rendezvényét. A kormány toleranciájának ékes bizonyítéka, hogy azóta se szedték le a Hallgatói Hálózatot az internetről. |
|
| Még ha tökéletesen végrehajtják is a megszorításokat, akkor is kell 10 milliárd euró a görögöknek ahhoz, hogy megbirkózzanak az adósságheggyel – állítja az IMF. Ha már éppen úgyis itt vannak nálunk, felajánlhatnánk nekik azt, ami nekünk amúgyse kell. |
|
 |
|
| dátum: 2013-01-18 |
|
| Orbán Viktor pénteki rádióinterjújában azt mondta: a választási törvény ügyében időzavarba kerültek, és az AB-döntés miatt 2-300 ezer szavazót veszítenek majd. Nem szabad elveszíteni ezt a 200-300 ezer szavazót időhiány miatt. Inkább halasszuk el azt a választást 4 évvel. |
|
| Budai Gyula egyik rokona továbbra is az abszolút győztese Borsod-Abaúj-Zemplén megye földbérletpályázatának, előnyét sikerült novemberben két újabb birtoktesttel tovább növelnie, összesen már 715 hektárra – értesült a Népszabadság. A Népszabadságnak az fáj, hogy nem az ő rokona a nyertes. |
|
 |
|
| dátum: 2013-01-17 |
|
| A kormány döntése szerint visszamenőlegesen átlagosan mintegy 35%-os forrásadót rónak ki az adóelkerülési céllal külföldre kivitt pénzekre – jelentette be Lázár János. Elsőként Svájccal próbálkoznak a magyar delegáció tagjai, közöttük a nálunk menedéket talált Harras Rudolf, Reding Itell és Geszler Hermann. |
|
| Magyarország nem azért kér hitelt az IMF-től, mert pénzre van szüksége, „arra kérünk biztosítást, ami rajtunk kívül történik”, ha például Európában a piacok összeomlanak, vagy turbulencia alakul ki, szükség lehet ilyen megállapodásra – mondta Varga Mihály tárgyalások nélküli miniszter. AZ IMF tolmácsai napok óta dolgoznak a turbulenciabizosítás értelmezésén. |
|
 |
|
| dátum: 2013-01-16 |
|
| Roubini szerint az NGM állításával szemben nem az ő, befektetőknek szóló tanácsa gyengítette a forintot, hanem Matolcsy jegybankelnökségének lehetősége és unortodox gazdaságpolitikája a mélyrepülés oka. Matolcsy azzal vágott vissza Roubininek, hogy csak maradjon csendben, hiszen a 2008-as gazdasági világválságot is ő csinálta.
|
|
| A KSH most nyilvánosságra hozott adatai szerint az ipari termelés novemberben 6,9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Ellensúlyozza ezt, hogy a nagyon magyar nemzeti kulturális termelés aránya viszont 23 százalékkal nőtt. |
|
 |
|
| dátum: 2013-01-15 |
|
| „Ismerem Bayer Zsoltot, és nem tételezem fel róla, hogy a szombati cikkben leírtakat komolyan gondolta volna” – mondta Navracsics Tibor, megjegyezve, hogy az írás provokatív hangvételű volt. Nem tudni, hogy ezt komolyan gondolta-e Navracsics, vagy csak provokálni akar. |
|
| Várhatóan egyre több hotel kerül banki tulajdonba, mert a rossz jövedelmezőség mellett egyre nehezebben lehet majd visszafizetni a hiteleket – írja a Világgazdaság szállodaipari szakértőkre hivatkozva. A lakosság várja, hogy a bankok piacra lépjenek a kedvezményes hitelhotellel. |
|
 |
|
| dátum: 2013-01-14 |
|
| Január 16-a és 28-a között Budapesten tartózkodik az IMF küldöttsége, de nem hiteltárgyalásügyben, hanem hogy információkat gyűjtsön soros éves országjelentéséhez Matolcsy György aranyköpéseiről. |
|
| Giró-Szász András rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a kormány a Nemzeti Hóesés Program révén újabb munkaalkalmakat teremtett. |
|
 |
|
| dátum: 2013-01-12 |
|
| Lejárt a türelmi idő, azóta folyamatosan ellenőrzik a négy hónapnál idősebb kutyákat: van-e bennük kutyacsip. Van, ahol az állatorvos, másutt a helyi közterület-felügyelet emberei valóságos razziákat tartanak – írja a szombati Népszava. Jövőre mi következünk, visszamenőleg négy hónapos korunkig. |
|
| A Sportski Zurnal információja szerint valóban elválik férjétől, a bolgár Andrian Dusevtől Douchev-Janics Natasa. Miután Dusev hamarosan szerb állampolgár lesz, ismét feleségül veszi Janicsot, így elhárul minden akadály a szerb színekben való szereplése elől. Magyar részről annyit tehetünk, hogy a Semjén-Balog-Harrach trió megátkozza őket és új házasságukat. |
|
 |
|
| dátum: 2013-01-11 |
|
| Farkas Flórián keményen odavágott Bayer Zsoltnak, amikor egy esélyegyenlőségi konferenciát megelőző sajtótájékoztatón azt mondta, hogy 2013 a romapolitika sikeréve lesz. |
|
| A Hócipő bulvár rovata szavazásra bocsátja a kérdést: akarják-e Önök, hogy válásaik után összeházasodjon Erdei Zsolt és Demcsák Zsuzsa? (A fejleményekről folyamatosan, óránként frissítve tudósítunk.) |
|
|
 |
 |
|
| Tálalva van |
|
Ha a 90 kilós nagymama egy órán át
porszívózik otthon, akkor 200 kcal energiát éget el, ennek fejében
leghelyesebb, ha 1 db korpás zsemlyét fogyaszt uzsonnára másfél deci 1,5
százalékos tejjel. Ha ugyanez a nagymama 45 percen át keringőzik az
Idősek Klubjában, akkor 1,2 dkg gyümölcsös pite jár neki, míg ha másfél
órán át sétálgat az utcán és kirakatokat néz, 6,5 dkg földimogyoróval
lepheti meg magát.
|
|
 |
Édesanya 50 percen át sífut >> |
|
 |
|
| Tervbe ment füst |
|
| Lassan nyílnak, nyílogatnak a nemzeti
dohányboltok, már kihirdették a győzteseket, rövidesen kulturált,
európai... izé, akarom mondani: magyarhoz méltó körülmények között,
értékközpontúan, szuverén vásárolhat magának cigarettát minden magyar
(nemzeti) ember a hozzá legközelebb eső helyi (nemzeti)
Fidesz-középvezető valamely magyar rokonánál. |
|
 |
Tovább >> |
|
 |
|
| Ha nem vagyunk elég hülyék |
|
| Aki nem tudja, mi a HDMI, az nem tudja
kompenzálni az egyre improduktívabbá váló létének ökonómiai perifériákra
szorító erőit, azok neufrózisait, s ennek következtében apró huppancsok
gugyorognak ki multiradiáns eszkuderében némi zseltoksz után. Eztán már
csak az lehet probléma, ha a közönséges faliszettyű nem alhat a
HUB-ban, mert alulszublimálták. Nem értik? |
|
 |
Paulbirds - Digital Monitoring News >> |
|
|