NYITÓLAP ARCHÍVUM ROVATOK ELŐFIZETÉS HÓCIPŐ ANNÓ NAPI DOKU HÓCIPŐ CSALÁD RSS
HÓCIPŐ SZAVAZÁS
Ön mit tenne a kormány helyében az ellenzéki tüntetőkkel?


ITT LAKUNK

dátum: 2009-09-18
Miközben idén szerte a Dunántúlon tovább csökkent a kis üzletek száma, augusztus végéig több mint 500-zal több mozgó bolt indult el a piacon. A mozgó boltok kínálatából: vágott és élőállat, ügyvédi szolgáltatás, banki műveletek, tagtoborzó pártokba, iskola, óvoda, szex, celebkölcsönzés.
Felháborodott a szlovák külügyminisztérium azon, hogy a magyar külügyminiszter egy német lapnak nyilatkozva a Ceausescu-rezsimhez hasonlította Szlovákiát, és azt mondta, a magyaroknak kell európai modorra tanítaniuk a szlovákokat. A pozsonyi külügy bekérette a magyar nagykövetet, akivel közölték: Balázs Péter belefingott a nulláslisztbe, amit Fico és Bajnai az asztalra készített.
dátum: 2009-09-17
Szerda délután majdnem egy órán keresztül le volt zárva a Szabadság híd, mert az Új Szociáldemokrata Néppárt elnöke felmászott a hídfőre, hogy – mint mondta – így tiltakozzon az állami tolvajlások, a korrupció ellen. A tűzoltók leszedték, egyben aggodalmuknak adtak hangot, mert úgy vélik, az elkövetkező időben nagy forgalom várható a Szabadság és a többi híd tetején.
Szerződések felmondásával próbálna spórolni a Magyar Televízió vezetése. A hírek szerint elbocsátásokra is sor kerül. Az elmúlt hónapokban már elbocsátottak több tízezer nézőt.
dátum: 2009-09-16
2011 őszén teljes körű megkérdezésen alapuló népszámlálás lesz, ami kötelező lakossági adatszolgáltatásból származó személyes adatokra terjed ki. Újdonság, hogy ki-ki nemcsak magáról vall, hanem az árnyaltabb kép kialakítása céljából még legalább öt ismerőséről.
Török Gábor és Giró-Szász András egyaránt úgy véli: a jelenlegi miniszterelnök és más szocialista politikusok számára is egyaránt előnytelen lenne a várhatóan szocialista vereséget hozó választások előtt elvállalni a kormányfőjelöltséget. Ezért annak van esélye, hogy miniszterelnök-jelölt helyett inkább néhány miniszterelnök-helyettes-jelölt lesz.
dátum: 2009-09-15
Szeptember 15-étől nyilvánosak az állami és önkormányzati tulajdonú cégek vezetőinek javadalmazásai. Így talán némileg bepillanthatunk a kösz'pénzek felhasználásába.
„Egy pillanatra olyan érzésem volt, mintha Torgyán József átszabott fehér zakója újra megjelent volna az Országgyűlés falai között” – így reflektált Gusztos Péter az előtte szóló Semjén Zsolt kijelentéseire. Semjén azzal vágott vissza, hogy Gusztos ne az ő szabójával foglalkozzon, hanem a saját fodrászával.
dátum: 2009-09-14
Bajnai Gordon szerint az ellenzék felrúgta a szlovák államnyelvtörvény kapcsán kialakult nemzeti konszenzust a magyar-szlovák kormányfői találkozó után tett nyilatkozataival. „Hiába küzdünk mi kifelé, ha itthon a hátunkba döfik a kést” – mondta. Hozzátette: azóta megkereste őt Németh Zsolt, azzal, hogy „Uram! A késemért jöttem.”
Ruha nélkül, részegen autózott a forgalommal szemben szombaton éjszaka egy férfi Szegeden. Az őt előállító rendőröknek azt mondta, így akarja felhívni a kormány figyelmét arra, hogy... Hogy mire, azt nem tudta elmondani, mert elaludt.
dátum: 2009-09-12
A Fidesz pénteki, országos gyűlésén Orbán Viktor ismét többször felszámolta a válságot, de azután a gyűlés befejeztével a szocialista kormány megint maga alá gyűrte az országot.
A magyar-szlovák viták ellenére szeretne külön találkozni Sólyom Lászlóval a visegrádi országok államfőinek Sopotban zajló kétnapos csúcstalálkozóján – közölte újságírókkal pénteken Ivan Gasparovic szlovák államfő. A Hócipő megtudta, hogy szombaton reggel meg is történt ez a találkozó, amikor mindketten a mosdóba igyekeztek.
dátum: 2009-09-11
Sokféleképpen értékelik a Bajnai-Fico-találkozót. Németh Zsolt, a Fidesz külpolitikusa például azért mondott furcsát – szerinte Fico felmosta Bajnaival a padlót –, mert ő maga beverte a fejét a padlóba.
A Hócipő megtudta, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal ezután a korábbinál jóval szigorúbban ellenőrzi saját magát.
dátum: 2009-09-10
Téli álmukból ébredő denevérekre vadásznak Magyarországon a széncinkék: kicsípik az álmos emlősök agyát, lecsipkedik csontjaikról húsukat – írja a brit Guardian és a New Scinetist egy tanulmány alapján. A Magyar Vér és Denevér Szövetség közleménye szerint a véres bosszú nem marad el.
Huszonkét elfogatóparancs volt érvényben a 34 éves C. A. ellen: elfogták a legkeresettebb, Pest megyei bűnözőt. Nyilatkozatában cáfolja, hogy ő lenne a legkeresettebb. Mint mondja, sokan kerestek és keresnek bűnös úton nála lényegesen többet.
dátum: 2009-09-09
A Hócipő egy névtelenségbe burkolózó magas rangú fideszes informátorától megtudta, hogy amikor Orbán Viktor a minap Esztergomban járt, és ott megkínálták meggyes rétessel, riadtan utasította vissza, mert azt hitte, Meggyes Tamással kínálják.
Ma reggel 7 óráig Magyarországon egyetlen, tízmilliós nagyságrendű visszaélésre se derült fé... De, mégis, elnézést...
dátum: 2009-09-08
Úgy tűnik, nem a H1N1 vírus okozott megbetegedéseket az ELTE tatai gólyatáborában – közölte az országos tiszti főorvos. A fiatalok éjjel buliztak, ittak, majd kimentek a hideg éjszakába, és kicsit megfáztak. Szeretnék mihamarabb megvizsgálni őket, mert ha védettséget szereztek, ez a legjobb módszer.
Edelény polgármestere, aki egyben fideszes országgyűlési képviselő, tagadja, hogy sajtónyilatkozatai előtt gyógyszerezi magát.
További oldalak: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 | 132 | 133 | 134 | 135 | 136 | 137 | 138 | 139 | 140 | 141 | 142 | 143 | 144 | 145 | 146 | 147 | 148 | 149 | 150 | 151 | 152 | 153 | 154 | 155 | 156 | 157 | 158 | 159 | 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165
Elkészült a disznóstratégia
Magyarország jobban teljesít, mondta Lázár János, és példának a trafiktörvényt említette. Lázár szerint más nemzetek csak mérgezik magukat a dohányzással, de a magyar emberek nemzeti dohányboltban vehetik meg a cigarettájukat. Kiemelte, hogy sok orvos is trafikot nyithat, amit azért tart jónak, mert így a szenvedélyük rabjai már a helyszínen szakszerű segítséget vehetnek igénybe.
Döbbenetes adatok Magyarország teljesítményérõl! >>
A Puskás stadionban épülhet meg az új Fradi-aréna!
Tovább >>
Tálalva van
Ha a 90 kilós nagymama egy órán át porszívózik otthon, akkor 200 kcal energiát éget el, ennek fejében leghelyesebb, ha 1 db korpás zsemlyét fogyaszt uzsonnára másfél deci 1,5 százalékos tejjel. Ha ugyanez a nagymama 45 percen át keringőzik az Idősek Klubjában, akkor 1,2 dkg gyümölcsös pite jár neki, míg ha másfél órán át sétálgat az utcán és kirakatokat néz, 6,5 dkg földimogyoróval lepheti meg magát.
Édesanya 50 percen át sífut >>
A végén nagy lehet a tűzkár

Fenekovács rajza >>
Tervbe ment füst
Lassan nyílnak, nyílogatnak a nemzeti dohányboltok, már kihirdették a győzteseket, rövidesen kulturált, európai... izé, akarom mondani: magyarhoz méltó körülmények között, értékközpontúan, szuverén vásárolhat magának cigarettát minden magyar (nemzeti) ember a hozzá legközelebb eső helyi (nemzeti) Fidesz-középvezető valamely magyar rokonánál.
Tovább >>
IMPRESSZUM KAPCSOLAT MÉDIA AJÁNLAT LINKTÁR SZERZŐI JOGOK ADATKEZELÉS RSS