NYITÓLAP ARCHÍVUM ROVATOK ELŐFIZETÉS HÓCIPŐ ANNÓ NAPI DOKU HÓCIPŐ CSALÁD RSS
HÓCIPŐ SZAVAZÁS
Ön mit tenne a kormány helyében az ellenzéki tüntetőkkel?


ITT LAKUNK

dátum: 2009-08-03
Eltűnnek az úszók csodadresszei, betiltották az „űrruhákat”. A Hócipő értesülése szerint most más irányba folynak a kutatások. A férfiaknál azt szeretnék elérni, hogy a közegellenállás csökkentése céljából verseny közben vissza tudják húzni a hasüregükbe a heréiket és a micsodájukat.
A GKI előrejelzése szerint a magyarországi gazdasági visszaesés mélypontja még előttünk áll, ezért azt tanácsolja a gazdaságkutató zrt., hogy ha látjuk a mélypontot közelíteni, húzzuk meg magunkat a gödör alján.
dátum: 2009-08-01
Összeverekedett a BKV két buszsofőrje az 5-ös busz rákospalotai végállomásán. Egyiküket kórházba vitték. A BKV közleménye szerint nem volt az igazi verekedés, csak gyakoroltak, hogy meg tudják védeni magukat, ha utas támadja meg őket.
Kétezeréves ritka mészkő kupát találtak Jeruzsálemben, az edényen tíz sornyi szöveg látható. Bár a betűk tisztán olvashatók, a tudósoknak fogalmuk sincs arról, hogy miről szól a szöveg, vagy, hogy egyáltalán milyen nyelven íródott. A Hócipő kollektívája – a szöveg birtokába jutva – megfejtette a titkosírást: „Ez egy kétezeréves ritka mészkő kupa, gratulálunk a Hócipőnek a megfejtéshez!” Köszönjük.
dátum: 2009-07-31
A legeslegfrissebb, egyben legesleghitelesebb hír a budapesti Madonna-koncert helyszínéről, hogy csak a koncert után egy nappal hozzák nyilvánosságra.
Augusztus 1-jétől 10 százalékkal csökken a táppénz. A kormány azt tanácsolja annak, aki nem akar megkárosulni, hogy 10 százalékkal csökkentse a betegségét.
dátum: 2009-07-30
Fásy Ádám a leghatározottabban cáfolja, hogy őssejtet ültettek bele, és attól tud olyan gyönyörűen énekelni.
A Hócipő úgy tudja, hogy a legújabb variáció szerint a Madonna-koncert mégis a Puskás Ferenc Stadionban lesz, amit – hogy a gyepet ne érje károsodás – erre az alkalomra kifordítanak.
dátum: 2009-07-29
Nem tud és nem akar együtt dolgozni a polgármester a közgyűléssel, ezért lemondásra szólította fel a Fidesz nagykanizsai frakciójának vezetője a Fidesz támogatásával megválasztott Marton István polgármestert. Szijjártó Péter egy másik lehetőséget is felajánlott neki: cseréljen helyet a fóti polgármesterrel.
A román labdarúgó-válogatott két legismertebb játékosát, Mutut és Chivut is behívta a szövetségi kapitány az augusztus 12-i, budapesti barátságos mérkőzésre. Ilyen nyílt hadüzenet után semmi jóra ne számítsanak a románok a pályán kívül. Ha kell, szétverjük fél Budapestet.
dátum: 2009-07-28
Ideiglenesen bezáratja a túlszámlázási ügybe keveredett Üllői úti mulatót, a Club Fair Playt a VIII. kerületi önkormányzat. Mellékbüntetésként a majdani, újbóli megnyitást követően azt a nevet kell viselnie, hogy Club Unfair Play.
A Hócipő kérdésére Draskovics Tibor feltárta a teljes igazságot: az általa az újságíróknak közreadott felvételen, amelyről tévesen azt gondolták a média képviselői, hogy a Magyarok Nyilaihoz van köze, valójában a Magyarok Nyulai robbantanak, mégpedig tojásgránátot.
dátum: 2009-07-27
Valószínűleg 4-5-szörösére nő Budapesten és több vidéki városban a buszjegyek ára, mivel a közlekedési vállalatok minden buszon biztonsági őrt fognak alkalmazni. A kényszerű lépés haszna, túl a sofőrök épségének megvédésén, a foglalkoztatás növekedése.
Fót polgármestere a Hócipőnek elárulta, hogy miért csinálja: szeretne még életében tananyag lenni közigazgatástanból.
dátum: 2009-07-25
Míg Fico a kormány tartalékalapjából 100 ezer eurót adott az erdőháti (Záhorie) településeknek szúnyogirtásra, addig a Duna menti magyarlakta települések nem kaptak semmilyen támogatást, holott itt is rendkívül elszaporodtak a vérszívók – írja a Bumm.sk szlovákiai magyar hírportál. Fico szerint a magyar szúnyogok Magyarországról kerültek oda, ezért kérjenek pénzt Bajnaitól.
Nyakó István beszólt a kormányt csesztető Cser-Palkovics Andrásnak, mondván: „Nagy meleg van, és egy program nélküli, pökhendi párt helyettes szóvivője gyakran félrebeszél". Cser-Palkovics kikérte magának a nagy meleget.
dátum: 2009-07-24
Kórházba kellett szállítani azt a BKV-sofőrt, aki súlyos fejsérülést szenvedett, amikor az Örs vezér terén hűsölni ült be egy söröző teraszára, ahol egy férfi leütötte. Szemtanúk szerint a tettes ezeket mondta: „ Nesze, ez a humánpolitikai igazgató 100 milliós végkielégítéséért, ez meg azért, mert most is milliókért dolgozik nálatok.”
Újpest – Steaua: 2:1, magyar szurkolók – román szurkolók: 5:1, rendőrség – rendbontók: 8:0, vezette Bencze főkapitány.
dátum: 2009-07-23
Négyszemközt tárgyalt Retkes Attila, az SZDSZ új elnöke Kóka Jánossal, a párt parlamenti frakcióvezetőjével csütörtökön – értesült a távirati iroda. Kettejükön kívül csupán a tolmács volt jelen.
A Hócipő információi szerint Demeter Ervin biztosította Laborc Sándort arról, hogy mihelyst színre lép az Orbán-kormány, az egyik első dolga lesz feltárni az UD Zrt. gyanús ügyeit, amelyeket most elkent az ügyészség és a rendőrség.
Radu Mazare, Konstanca polgármestere a Wermacht tábornoki egyenruhájában szerepelt egy divatbemutatón. A kifutón vele masírozott – ugyancsak náci egyenruhában – 13 éves fia. Emlékeztetőül a Hócipő online július 6-i híre: „... Gaudi-Nagy Tamás, a Magyar Gárda Egyesület jogi képviselője javaslatára a gárdafelvonulásokat egyenruha-divatbemutatóknak fogják nevezni.”
További oldalak: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 | 132 | 133 | 134 | 135 | 136 | 137 | 138 | 139 | 140 | 141 | 142 | 143 | 144 | 145 | 146 | 147 | 148 | 149 | 150 | 151 | 152 | 153 | 154 | 155 | 156 | 157 | 158 | 159 | 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165
Késsel, villával
Ekkora pechvogelek is csak mi, magyarok lehetünk! Az Európa Tanács kínzás elleni bizottsága (CPT) pont akkor vizsgálta a magyarországi fogvatartási körülményeket, amikor Fóliás Jani tavaly ellopott láncfűrésze ügyében a rendőrök már éppen nyomon voltak. A CPT egyébként nem az izsáki ügy miatt özönlött hazánkba, hanem állampolgári bejelentésre, ami a Kossuth rádió 180 perc című adásában hangzott el a miniszterelnök szájából...
Tovább >>
Elkészült a disznóstratégia
Magyarország jobban teljesít, mondta Lázár János, és példának a trafiktörvényt említette. Lázár szerint más nemzetek csak mérgezik magukat a dohányzással, de a magyar emberek nemzeti dohányboltban vehetik meg a cigarettájukat. Kiemelte, hogy sok orvos is trafikot nyithat, amit azért tart jónak, mert így a szenvedélyük rabjai már a helyszínen szakszerű segítséget vehetnek igénybe.
Döbbenetes adatok Magyarország teljesítményérõl! >>
A Puskás stadionban épülhet meg az új Fradi-aréna!
Tovább >>
Tálalva van
Ha a 90 kilós nagymama egy órán át porszívózik otthon, akkor 200 kcal energiát éget el, ennek fejében leghelyesebb, ha 1 db korpás zsemlyét fogyaszt uzsonnára másfél deci 1,5 százalékos tejjel. Ha ugyanez a nagymama 45 percen át keringőzik az Idősek Klubjában, akkor 1,2 dkg gyümölcsös pite jár neki, míg ha másfél órán át sétálgat az utcán és kirakatokat néz, 6,5 dkg földimogyoróval lepheti meg magát.
Édesanya 50 percen át sífut >>
A végén nagy lehet a tűzkár

Fenekovács rajza >>
IMPRESSZUM KAPCSOLAT MÉDIA AJÁNLAT LINKTÁR SZERZŐI JOGOK ADATKEZELÉS RSS