NYITÓLAP ARCHÍVUM ROVATOK ELŐFIZETÉS HÓCIPŐ ANNÓ NAPI DOKU HÓCIPŐ CSALÁD RSS
HÓCIPŐ SZAVAZÁS
Ön mit tenne a kormány helyében az ellenzéki tüntetőkkel?


ITT LAKUNK

dátum: 2009-07-24
Kórházba kellett szállítani azt a BKV-sofőrt, aki súlyos fejsérülést szenvedett, amikor az Örs vezér terén hűsölni ült be egy söröző teraszára, ahol egy férfi leütötte. Szemtanúk szerint a tettes ezeket mondta: „ Nesze, ez a humánpolitikai igazgató 100 milliós végkielégítéséért, ez meg azért, mert most is milliókért dolgozik nálatok.”
Újpest – Steaua: 2:1, magyar szurkolók – román szurkolók: 5:1, rendőrség – rendbontók: 8:0, vezette Bencze főkapitány.
dátum: 2009-07-23
Négyszemközt tárgyalt Retkes Attila, az SZDSZ új elnöke Kóka Jánossal, a párt parlamenti frakcióvezetőjével csütörtökön – értesült a távirati iroda. Kettejükön kívül csupán a tolmács volt jelen.
A Hócipő információi szerint Demeter Ervin biztosította Laborc Sándort arról, hogy mihelyst színre lép az Orbán-kormány, az egyik első dolga lesz feltárni az UD Zrt. gyanús ügyeit, amelyeket most elkent az ügyészség és a rendőrség.
Radu Mazare, Konstanca polgármestere a Wermacht tábornoki egyenruhájában szerepelt egy divatbemutatón. A kifutón vele masírozott – ugyancsak náci egyenruhában – 13 éves fia. Emlékeztetőül a Hócipő online július 6-i híre: „... Gaudi-Nagy Tamás, a Magyar Gárda Egyesület jogi képviselője javaslatára a gárdafelvonulásokat egyenruha-divatbemutatóknak fogják nevezni.”
dátum: 2009-07-22
Nagykanizsa polgármestere lecseréltette az alpolgármester hivatali irodájának zárját, miután eredménytelenül arra szólította fel, hogy költözzön ki onnan. A polgármester már egy éve minden feladat- és hatáskört megvont az alpolgármestertől. Pillanatnyilag Fót – Nagykanizsa 2:1.
Elszabadult egy busz a fővárosi Moszkva téren. Kidöntött egy KRESZ-táblát, nekiütközött egy várakozó autónak, utána frontálisan összeütközött egy másikkal, amit 6 méteren át tolt maga előtt. A busz azzal magyarázta tettét, hogy teljesen padlóra került a BKV-vezér Kocsis István menesztéséről szóló hírek miatt.
dátum: 2009-07-21
A héten előreláthatólag még háromszor-négyszer hal meg Michael Jackson.
A fótiak szerint egyre több a katasztrófaturista városukban. Elmondásuk szerint azért töltenek ott akár több napot is, mert azt remélik, hogy megpillantják Mádly Zoltánt, vagy ami vágyaik netovábbja, konfliktusba keverednek vele.
dátum: 2009-07-20
Egy új, jobboldali korszak kezdődik Európában – mondta Orbán Viktor Tusnádfürdőn, a Bálványosi Szabadegyetemen. Szavaira rábólintott Strasbourgból a jobbikos-gárdás trió.
Dr. Theo Zwanzigernek, a Német Labdarúgó Szövetség elnökének vezetésével népes delegáció érkezett vasárnap este Magyarországra. A német küldöttség ma a Parlamentbe is ellátogat. A Hócipő megtudta: a rendőrség nem számít komolyabb összecsapásokra.
dátum: 2009-07-18
Bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy eltűnt az SZDSZ. Állítólag utoljára egy bányató partján látták, amint egyedül szomorkodott. Hatósági eljárás keretében vizsgálják az eltűnés körülményeit. Jó ismerői önkezűségre gyanakszanak.
Jean Reno – a Stop.hu híradása szerint – 80 napig forgat hazánkban. Egy zsidókat mentő orvost alakít. Itt és most.
dátum: 2009-07-17
Az izlandi parlament jóváhagyta azt a javaslatot, amelynek értelmében tárgyalásokat kezdenek az Európai Unióhoz való csatlakozásról. A magyar parlament pártjai egyöntetűen a csatlakozás mellett vannak, és erre kérik az unió országait is, mert Izland belépésével valamelyest csökkenne az átlaghőmérséklet.
Medve támadt Romániában két magyar turistára. Az apát súlyosabban, fiát könnyebben sebesítette meg. K. Ferenc (45) és K. Balázs (27) cáfolja a medve állítását, hogy tudniillik Újpest-szurkolók lennének, és a medvét lecigányozták.
dátum: 2009-07-16
Már most hatszor annyi az Egészségbiztosítási Alap hiánya, mint amekkorát egész évre vártak. A teljes éves tervnél még a júniusi, egyhavi hiány is nagyobb lett. Szakemberek szerint van megoldás. Ha már az egészségügyi reform nem sikerült, kell csinálni egy radikális naptárreformot, és azt mondani minden egyes hónapra, hogy az egy év. Vagy a betegre, hogy egészséges.
Melege van a Magyarországon forgató Jean Renónak. Kenézné Aranka, a Hócipő takarítónője így kommentálta a sztár panaszszavait: „Egye meg őt a fene. Ő majd hazamegy, a meleg is elmúlik, de mi maradunk.”
dátum: 2009-07-15
A Magyar Gárda egyenruhájában vett részt Szegedi Csanád az Európai Parlament alakuló plenáris ülésén Strasbourgban. Balczó Zoltán sujtásos atillát, Morvai Krisztina sujtásos női felsőt viselt. Az EP többi 733 képviselője normális ruhában jelent meg.
Tegnap nem történt semmi érdekes az SZDSZ háza táján. Igaz: se ház, se házatáj.
dátum: 2009-07-14
Retkes Attila a személyi kérdéseket lezártnak tekinti, szerinte nincsenek kókisták és fodoristák, csak egységes SZDSZ van. Pár perccel később úgy módosított, hogy az SZDSZ-t lezártnak tekinti, egységesen csak személyi kérdések vannak, és hamarosan nem lesznek se kókisták, se fodoristák, se semmilyenek.
Csodával határos módon élve találták meg azt a három kínai bányászt, aki 25 napot raboskodott a föld alatt. Csak innivalójuk volt, semmit nem ettek. Azonnal lecsapott rájuk tucatnyi világcég HR-ese, hogy alkalmaznák őket kínai üzemükben.
További oldalak: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 | 132 | 133 | 134 | 135 | 136 | 137 | 138 | 139 | 140 | 141 | 142 | 143 | 144 | 145 | 146 | 147 | 148 | 149 | 150 | 151 | 152 | 153 | 154 | 155 | 156 | 157 | 158 | 159 | 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165
Nózi

- Sikeres gazdasági fordulatot hajtottunk végre!
Orrban az igazság >>
Késsel, villával
Ekkora pechvogelek is csak mi, magyarok lehetünk! Az Európa Tanács kínzás elleni bizottsága (CPT) pont akkor vizsgálta a magyarországi fogvatartási körülményeket, amikor Fóliás Jani tavaly ellopott láncfűrésze ügyében a rendőrök már éppen nyomon voltak. A CPT egyébként nem az izsáki ügy miatt özönlött hazánkba, hanem állampolgári bejelentésre, ami a Kossuth rádió 180 perc című adásában hangzott el a miniszterelnök szájából...
Tovább >>
Elkészült a disznóstratégia
Magyarország jobban teljesít, mondta Lázár János, és példának a trafiktörvényt említette. Lázár szerint más nemzetek csak mérgezik magukat a dohányzással, de a magyar emberek nemzeti dohányboltban vehetik meg a cigarettájukat. Kiemelte, hogy sok orvos is trafikot nyithat, amit azért tart jónak, mert így a szenvedélyük rabjai már a helyszínen szakszerű segítséget vehetnek igénybe.
Döbbenetes adatok Magyarország teljesítményérõl! >>
A Puskás stadionban épülhet meg az új Fradi-aréna!
Tovább >>
Tálalva van
Ha a 90 kilós nagymama egy órán át porszívózik otthon, akkor 200 kcal energiát éget el, ennek fejében leghelyesebb, ha 1 db korpás zsemlyét fogyaszt uzsonnára másfél deci 1,5 százalékos tejjel. Ha ugyanez a nagymama 45 percen át keringőzik az Idősek Klubjában, akkor 1,2 dkg gyümölcsös pite jár neki, míg ha másfél órán át sétálgat az utcán és kirakatokat néz, 6,5 dkg földimogyoróval lepheti meg magát.
Édesanya 50 percen át sífut >>
IMPRESSZUM KAPCSOLAT MÉDIA AJÁNLAT LINKTÁR SZERZŐI JOGOK ADATKEZELÉS RSS