NYITÓLAP ARCHÍVUM ROVATOK ELŐFIZETÉS HÓCIPŐ ANNÓ NAPI DOKU HÓCIPŐ CSALÁD RSS
HÓCIPŐ SZAVAZÁS
Ön mit tenne a kormány helyében az ellenzéki tüntetőkkel?


ITT LAKUNK

dátum: 2009-02-13
Kilábalásunk egyik gátja, hogy exportpiacaink is gazdasági gondokkal küszködnek, azaz zsugorodnak. Ezért új piacokat kell keresnünk – mondta Bajnai Gordon, aki ötlettel is szolgált: a Dunántúl exportáljon a Dunán innenre, és fordítva.
Ma péntek 13-a van. Már hetek óta.
dátum: 2009-02-12
Az összes újságírószervezet megszavazta azt a javaslatot, amely szerint mostantól az internetes újságoknak tilos egyeztetnie az alanyt az állítmánnyal. Ezzel valójában a létező gyakorlatot szentesítették, jóval a nyelvfejlődés mögött kullogva.
Az összes, Magyarországon gyártott új Suzuki Swiftet visszahívják a szervizek a csomagtartó belső borításának rozsdásodása miatt, és az ezzel kapcsolatos világítási problémák javítására. Az akció 45.000 autót érint a kemma.hu internetes oldal értesülése szerint. A Suzuki azzal, hogy munkát adott magának, nagy lépést tett a válságból való kilábalás útján.
dátum: 2009-02-11
Őrizetbe vételekor állítólag ezek voltak Hunvald György utolsó szavai: „Nincs Hunvald-ügy!”
Vádat emelt az ügyészség Kiss Ernő volt XIII. kerületi rendőrkapitány ellen, ittas vezetés és hatóság félrevezetése miatt. A vádhatóság szerint a dandártábornok 2007. novemberében ittasan vezette szolgálati autóját, és összetört több másik autót, végül a rendőrségen hamis bejelentést tett a történtekről. A Hócipő értesülése szerint Kiss Ernő három nap gondolkodási időt kért, hogy eldöntse: melyik tévécsatorna ajánlatát fogadja el, hogy náluk legyen celeb.
dátum: 2009-02-10
A BKV a 15 éves átlagéletkorú buszpark felújítása helyett ezer új buszt lízingelne. A főpolgármesteri kabinet a 60-80 milliárd forintos konstrukció mellé más variációkat is kért Kocsis Istvántól. Annyit segítettek, hogy bármely más variáció így kezdődjék: „Nem kellenek új buszok, nagyon jók a régiek.”
Gyurcsány Ferenc az MSZP-frakció informális ülése után újságíróknak kijelentette: lesznek kemény bejelentések, de részletekbe a frakciótagok kérdései ellenére sem bocsátkozott. Annyit mondott még, hogy támogatólag fogadta a frakció a javaslatait. A frakciótagok az elhangzottakat se megerősíteni, se mnegcáfolni nem merték – támogatólag.
dátum: 2009-02-09
.........................Döbbenet ..........................
Most Bernáth Ildikó fideszes országgyűlési képviselő találta meg Gyurcsányt. Gyurcsány egyelőre nem találja Bernáth Ildikót.
dátum: 2009-02-07
Az ENSZ legfőbb gázai segélyszervezete pénteken úgy döntött, hogy felfüggeszti a palesztin területre irányuló szállításait, miután segélyeiből a Hamász emberei előző éjjel egy újabb szállítmányt koboztak el. Morvai Krisztina egyenesen XVI. Benedek pápánál jelentette fel a zsidó ENSZ-t a szélsőséges megnyilvánulásért. A pápa, ha reagál, alighanem azt fogja válaszolni, hogy megvan neki a maga baja a zsidó testvéreivel.
A Hócipő információi szerint Gyurcsány Ferenc nem hallgat tanácsadóira, hogy legközelebb ő omoljon Budai Bernadettre, más források viszont azt állítják, hogy már javában folynak a próbák.
dátum: 2009-02-06
Néhány perccel a bűntény után elfogták az egri postarablót. Ő meglett, de eddig még nem vallotta be, hová tüntette az elrabolt postát.
Újabb munkahelyek szűntek meg, ezúttal Kiskunfélegyházán, ahol a rendőrség felszámolt egy lakásban kialakított nyomdát. A hatóság arra hivatkozott a durva beavatkozást mentegetve, hogy a nyomdában hamis húszezreseket állítottak elő, megkárosítva a fogyasztókat, mert a bankjegyek nem értek többet 12 ezer forintnál, szemben a valódiakkal, amelyek most 17 ezret érnek.
dátum: 2009-02-05
Manapság 100 amerikai városból 84 pénzügyi gondokkal küszködik. Ez annyiban nem rossz hír nekünk, hogy itt se sokkal rosszabb a helyzet. Nálunk 100 városból cirka 120 küzd pénzügyi gondokkal.
Éjszaka megnyugodni látszott a forint, így reggel egészen jól állt. Pontosabban nem állt, hanem feküdt, mert azért felkelni nem bírt.
dátum: 2009-02-04
A Hócipő, átnézve az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatait, először is elmorzsolt egy könnycseppet a szeme sarkában, majd sürgősen felhívta az Országgyűlési Hivatalt, hogy megtudja: hová fizethetné be adója 1 százalékát a képviselők megsegítésére.
Helyszíni vizsgálattal folytatódott az eljárás abban az ügyben, amely szombaton este történt Boldogon, a helyi közösségi házban. A híradások szerint romák csaptak össze tűzoltókkal. Gusztos Péter szerint itt az újabb botrány. Ki az, és milyen jogon általánosít, befeketítve egy népcsoportot, aki megnevezte a tűzoltókat?
dátum: 2009-02-03
Egy, a Hócipőnek név nélkül nyilatkozó közgazdász, aki jó ideje pincérként dolgozik egy óbudai vendéglőben, azt mondta, hogy most jön még csak a fekete leves. És kihozta.
A Hócipő titkos tárgyalásokat folytatott, hogy megvásárolja a Liptai Claudia-Gesztesi Károly-történet folytatásos képregényben való közlésének a jogát, de elég hamar kiderült, hogy mi ezen a terepen kispályások vagyunk. Ezért arra gondoltunk, hogy kispályás focimeccset szervezünk, az egyik csapatban Claudiával, a másikban Károllyal. Megkezdtük az edzéseket.
További oldalak: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 | 132 | 133 | 134 | 135 | 136 | 137 | 138 | 139 | 140 | 141 | 142 | 143 | 144 | 145 | 146 | 147 | 148 | 149 | 150 | 151 | 152 | 153 | 154 | 155 | 156 | 157 | 158 | 159 | 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165
- A szakértői jelentés szerint még további 22 százaléknyival lehet hülyének nézni az embereket.
Több karikatúra >>
Környezetkímélő megoldás
Környezetvédő szervezetek tiltakozása miatt kompromisszumos javaslattal állt elő Tarlós István a Római-parton épülő mobilgát ügyében. A főpolgármester kijelentette, hajlandó rá, hogy a környezetvédők kedvében járjon, ezért idomított hódokkal vágatná ki a pusztulásra ítélt 435 darab fát a Római-parton.
Tovább >>
A zsűri nehéz helyzetben
Igaza van Schiffer Andrásnak: nem azért kell megszabadulni a Simicska-közeli kormánytól, hogy aztán egy Puch László-közeli kormány hozza el a régen várt szabadságot, de néhány tételt pontosítanék, mielőtt szomorúan saját vállamra hajlanék zokogva, mert nincs remény. A Fidesz modern párt, nem közvélemény-kutatást akart nyerni, nem értelmiségelkápráztató intézkedéseket akart hozni, nem a liberális közvéleménynek akart megfelelni, hanem egyből torokra ment.
Tovább >>
Nózi

- Sikeres gazdasági fordulatot hajtottunk végre!
Orrban az igazság >>
Késsel, villával
Ekkora pechvogelek is csak mi, magyarok lehetünk! Az Európa Tanács kínzás elleni bizottsága (CPT) pont akkor vizsgálta a magyarországi fogvatartási körülményeket, amikor Fóliás Jani tavaly ellopott láncfűrésze ügyében a rendőrök már éppen nyomon voltak. A CPT egyébként nem az izsáki ügy miatt özönlött hazánkba, hanem állampolgári bejelentésre, ami a Kossuth rádió 180 perc című adásában hangzott el a miniszterelnök szájából...
Tovább >>
Elkészült a disznóstratégia
Magyarország jobban teljesít, mondta Lázár János, és példának a trafiktörvényt említette. Lázár szerint más nemzetek csak mérgezik magukat a dohányzással, de a magyar emberek nemzeti dohányboltban vehetik meg a cigarettájukat. Kiemelte, hogy sok orvos is trafikot nyithat, amit azért tart jónak, mert így a szenvedélyük rabjai már a helyszínen szakszerű segítséget vehetnek igénybe.
Döbbenetes adatok Magyarország teljesítményérõl! >>
IMPRESSZUM KAPCSOLAT MÉDIA AJÁNLAT LINKTÁR SZERZŐI JOGOK ADATKEZELÉS RSS