|
| | |
| |
ITT LAKUNK 
|
| |
| | |
|
|
|
 |
|
| dátum: 2012-12-12 |
|
| Mégis ott lesz Orbán Viktor a Műegyetemen tartandó mai demonstráción. Igaz, nem személyesen, hanem azokon a videókon, amelyeken – ellenzékben – már jó előre elhatárolódott mai önmagától. |
|
| Hoffmann Rózsa szerint a fiatalok „most még nem látják át teljesen a rendszert, nagyon sok a hazugság, nagyon sok a csúsztatás, amit könnyen elhisznek”. De „meg fogják érteni, hogy ez a rendszer az egész ország jövőjét, javát szolgálja”. A fiatalok megköszönik Hoffman Rózsának, hogy kimondta: nagyon sok a hazugság. |
|
 |
|
| dátum: 2012-12-11 |
|
| Szegeden és Budapesten diákok tüntettek az államilag finanszírozott felsőoktatási keretszámok drasztikus csökkentése ellen. Már szervezi a Civil Összefogás Fórum Ifjúsági Tagozata a Békemenetet, amely követeli a kormánytól, hogy a megmaradt 10 ezer 500 helyet is tegye fizetőssé. |
|
| Semjén Zsolt, aki az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke is, szakmai közleményben tudatta, hogy nem adott rá kilövési engedélyt Orbán Viktor. |
|
 |
|
| dátum: 2012-12-10 |
|
| Pertársaságot alakított Semjén Zsolt és Schmitt Pál. A társaság nyitott, ahhoz bárki csatlakozhat, akire legalább 40 oldalt rábizonyítottak. |
|
| Miután a Kossuth tér átépítésének egyik kivitelezője visszalépett, csúszhat a projekt 2014-re tervezett befejezése. Jó hír, hogy Horthy viszont nem lépett vissza. |
|
 |
|
| dátum: 2012-12-08 |
|
| Súlyos szakmai-etikai vétséget követett el Semjén Zsolt – közölte Tausz Katalin, az ELTE Társadalomtudományi Karának dékánja. Semjén lezártnak tekinti az ügyet, és szeretné lezártnak tekinteni Tausz Katalint. |
|
| Fa Nándor bejelentette, hogy újra visszatér az óceáni versenyvitorlázáshoz: egy négyéves projekt megvalósítására készül. A bejelentést követő első félórában 16850 honfitársunk közölte, hogy csatlakozik hozzá. |
|
 |
|
| dátum: 2012-12-07 |
|
| A Magyar Rektori Konferencia szerint a felsőoktatásról hozott intézkedések a továbbtanulni vágyók közül éppen a legtehetségesebbeket késztetik az ország elhagyására. Persze, majd úgyis hazajönnek a Túró Rudiért, a lángosért, a pörköltért, a kolbászért. |
|
| A péntekre halasztott mérkőzésének eredményétől függetlenül kiesett a Videoton az Európa Ligából, a Genk és a Basel meccsének eredménye miatt. Európa összefogott ellenünk. |
|
 |
|
| dátum: 2012-12-06 |
|
| A mostani 40 ezerről 10 ezerre csökkenhet az államilag támogatott felsőoktatási helyek száma. Ha így lesz, óriási tüntetések várhatók 2014 májusa után, amennyiben az új kormány is megtartja a keretszámot. |
|
| Szombathely közgyűlése azonnali hatállyal felbontotta a szerződést az önkormányzati lapot kiadó céggel, mert egy „Orbán és Simicska szétlopják az országot!” szövegű, szocialisták által fizetett hirdetés jelent meg a lapban. A szóban forgó cég tulajdonosát azóta civilruhások keresték fel. |
|
 |
|
| dátum: 2012-12-05 |
|
| Orbán Viktor hétfőn hivatalában fogadta Feldmájer Pétert, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökét, akivel áttekintették a magyarországi zsidóság helyzetét. Állítólag Orbán felvetette, hogy jó lenne egy lista azokról, akiket meg kell védenie. |
|
| A hiteltárgyalások érdemi folytatásához egyértelmű üzenetet, kötelezettségvállalást vár az Európai Bizottság a magyar kormány részéről, hogy ha lesz program, azt végre is hajtja – közölte Olli Rehn Matolcsyval az Ecofin informális reggelijén. Matolcsy válaszában közölte, hogy van program a reggeli után, és végre is hajtja: az ebéd. |
|
 |
|
| dátum: 2012-12-04 |
|
| Nem fogjuk hagyni, hogy bárki, bármely irányzat, gazdasági erő vagy külföldi hatalom eltérítse Magyarországot a demokratikus meggyőződésétől, az emberi méltóság tiszteletétől – mondta Orbán Viktor. Azóta gyanakodva méregetik egymást a külföldi hatalmak. |
|
| A Magyar Művészeti Akadémia Alföldi Róbert, Bródy János és a Szegedi Szabadtéri Játékok miatt azonnali vizsgálatot indított Szörényi Levente ellen, idegen erők szolgálatába szegődés megalapozott gyanújával. Szörényi ellen lakhelyelhagyási tilalom van érvényben. |
|
 |
|
| dátum: 2012-12-03 |
|
| Orbán Viktornak nem kell eleget tennie Mesterházy követelésének, hogy a parlament mai ülésén határolódjon el
a Jobbiktól, mert ezt megtette már reggel, otthon, miután a gyerekeket elengedte az iskolába. |
|
| A Civil Összefogás Fórum ígéri, hogy fillérre elszámol a vasárnapi demonstrációra készült Respect Rogán feliratú táblák költségével. |
|
 |
|
| dátum: 2012-12-01 |
|
| Kiderült, hogy miért Rogán Antal, és nem Orbán Viktor beszél a vasárnap délutáni antinácitüntetésen Mesterházy és Bajnai mellett. Előre lekötött meccse van a Felcsút Öregfiúkkal. |
|
| Pert indít Révész Máriusz Debreczeni József ellen, aki a 2006-os eseményekről szóló könyvében ezt írja: „Akár egy részeg. Nekem a videó láttán is az a szubjektív benyomásom alakult ki, hogy a képviselő pont olyan, mintha részeg lenne...” Sok mindent eldönthet majd, ha rekonstruálják Révész Máriusz megverését. |
|
|
 |
 |
|
| A zsűri nehéz helyzetben |
|
| Igaza van Schiffer Andrásnak: nem azért
kell megszabadulni a Simicska-közeli kormánytól, hogy aztán egy Puch
László-közeli kormány hozza el a régen várt szabadságot, de néhány
tételt pontosítanék, mielőtt szomorúan saját vállamra hajlanék zokogva,
mert nincs remény. A Fidesz modern párt, nem
közvélemény-kutatást akart nyerni, nem értelmiségelkápráztató
intézkedéseket akart hozni, nem a liberális
közvéleménynek akart megfelelni, hanem egyből torokra ment. |
|
 |
Tovább >> |
|
 |
|
| Késsel, villával |
|
| Ekkora pechvogelek is csak mi, magyarok
lehetünk! Az Európa Tanács kínzás elleni bizottsága (CPT) pont akkor
vizsgálta a magyarországi fogvatartási körülményeket, amikor Fóliás Jani
tavaly ellopott láncfűrésze ügyében a rendőrök már éppen nyomon voltak. A
CPT egyébként nem az izsáki ügy miatt özönlött hazánkba, hanem
állampolgári bejelentésre, ami a Kossuth rádió 180 perc című adásában
hangzott el a miniszterelnök szájából... |
|
 |
Tovább >> |
|
 |
|
| Elkészült a disznóstratégia |
|
| Magyarország jobban teljesít, mondta Lázár
János, és példának a trafiktörvényt említette. Lázár szerint más
nemzetek csak mérgezik magukat a dohányzással, de a magyar emberek
nemzeti dohányboltban vehetik meg a cigarettájukat. Kiemelte, hogy sok
orvos is trafikot nyithat, amit azért tart jónak, mert így a
szenvedélyük rabjai már a helyszínen szakszerű segítséget vehetnek
igénybe. |
|
 |
Döbbenetes adatok Magyarország teljesítményérõl! >> |
|
|