NYITÓLAP ARCHÍVUM ROVATOK ELŐFIZETÉS HÓCIPŐ ANNÓ NAPI DOKU HÓCIPŐ CSALÁD RSS
HÓCIPŐ SZAVAZÁS
Ön mit tenne a kormány helyében az ellenzéki tüntetőkkel?


ITT LAKUNK

dátum: 2012-11-15
Magyarországon nincsenek megszorítások, nem voltak és nem is lesznek, a kabinetnek csak akciótervei, átszervezései vannak, a terheket pedig kifejezetten a nagy cégekre és a bankokra helyezi, nem pedig az emberekre – jelentette ki Orbán Viktor újságírók előtt. A média jelen volt dolgozói becsülettel talpon maradtak.
Szellemi, morális válság is kialakult az őszödi böszmének köszönhetően – jelentette ki Kövér László a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége győri szervezetének kerekasztal-beszélgetésén, ahonnan senki nem akarta kivezettetni.
dátum: 2012-11-14
Felminősítette Lettországot a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a döntést a lett gazdaság erőteljes növekedési kilátásaival indokolta. Giró-Szász András rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy nem hagyjuk magunkat zsarolni.
Balog Zoltán azt ígérte, a pedagógusok lesznek az elsők, akiknek a béremelésére fordítják azokat az összegeket, amelyeket a jövő évi költségvetésben szeretnének látni. Több szakma képviselői felhördültek, és irigyen, ellenségesen tekintenek a pedagógusokra: Már megint ők kapják a legálságosabb ígéretet?
dátum: 2012-11-13
Két éven belül a harmadik elnököt rúgta ki az államkincstártól Matolcsy György. Ugyanakkor két éven belül egyetlen Matolcsyt se rúgott ki Orbán a kormánytól.
Internetes kommentelők továbbra is kóstolgatják a kormánypárti politikusokat. Most azzal próbálkoznak, hogy P. Ferenc Z. kerületi polgármestert írnak, vagy például K. László házelnököt, azt tapogatva, meddig mehetnek el retorzió nélkül.
Egyeztetést tart ma a kormány és a pedagógusok sztrájkbizottsága. A kabinet a tárgyalásokra Balog Zoltán minisztert jelölte ki. Ezek szerint Balog fogja kijelölni országosan azt a tucatnyi pedagógust, aki egy kicsit sztrájkolhat.
dátum: 2012-11-12
Az Országgyűlés mai ülésén módosíthatják az új választási eljárásról szóló előterjesztéseket. Előreláthatólag a 2014-es választásokig tartó időszak minden hónapjára – később hetére – kijelölik azokat a napokat, amelyeken ismét módosítanak.
Tizenhat arab országból csaknem kétszáz üzletember, diplomata és politikus vesz részt a Budapesten zajló, kétnapos arab-magyar gazdasági fórumon, amelyet magyar részről Orbán Viktor és Szijjártó Péter nyitott meg. Napirend előtt méltató szavak hangzottak el az Iszlám Törvénykezés (Sariá) demokratikus jellegéről.
dátum: 2012-11-10
Egy kutatásból kiderült, hogy hazánkban főként a felsőfokú végzettséggel rendelkezők facebookoznak a munkahelyükön. A kormány most azon fáradozik, hogy drasztikusan csökkentse az ilyen, facebookozásra hajlamosak számát.
Magyarország az általa meghonosított gazdasági hozzáállást általánosságban is az európai válságból kivezető megoldás receptjeként tudja ajánlani másoknak – mondta londoni előadásában Kumin Ferenc nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkár. Szép tőlünk, hogy ingyen ajánljuk a receptet, és nem kérünk licencdíjat.
dátum: 2012-11-09
A biztos pártválasztók körében 85 százalék azok aránya, akik szerint a Fidesz és köreinek részéről nagy erőkkel folyik Bajnai ekézése.
Az Európai Unió Bírósága – elutasítva Magyarország keresetét – a miénk mellett a szlovákiai Tokaj borvidék megjelölést is elismerte mint oltalom alatt álló védjegyet. Ezek után ne csodálkozzanak, ha együttes támadást indít a szlovák tokaji szőlők ellen a filoxéra, a szőlőmoly és a levélatka.
dátum: 2012-11-08
Két évre szóló, 30 milliárd eurót meghaladó támogatási csomagot állított össze Közép- és Kelet-Európa gazdaságai, köztük Magyarország számára az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank, az Európai Beruházási Bank és a Világbank-csoport. De mi nem fogadjuk el! Nem kell az alamizsna! Nem leszünk gyarmat!
Szijjártó Péter szerint óriási siker az EU gazdasági előrejelzése. Az EU szerint Szijjártó fordítási hiba áldozata lehet.
Az Együtt 2014 színre lépése új helyzetet teremtett a szavazóközönség attitűdjeiben is: a Medián szerint Bajnaiék szövetsége lett a legjelentősebb ellenzéki erő. Ezek után akár egy évre is eltilthatják a közvélemény-kutatástól azt a céget, amelyik olyan idegen szavakat használ, mint az attitűd.
dátum: 2012-11-07
Kiderült, hogy nemcsak hamis bérleteket és jegyeket árultak a Nyugati aluljáróban, de az elmúlt hetekben gazdára talált több hamis troli és villamos is.
A magyar kormányfő jóváhagyólag tudomásul vette, hogy ismét Barack Obama az Egyesült Államok elnöke. Bár számos kérdésben nem ért egyet vele.
Az új grúz kormány elrendelte egy volt bel- és védelmi miniszter letartóztatását azzal a gyanúval, hogy visszaélt a hivatali hatalommal. Ez az első eset, hogy az októberi parlamenti választáson győztes egykori ellenzék ilyen intézkedést hozott az előző kormány valamelyik tagja ellen. Így megy ez Fél-Ázsiában.
dátum: 2012-11-06
A Hócipő azt tervezi, hogy idegen nyelven is megjelenik. Eddig angolul szerettünk volna, de figyelembe véve Hoffmann Rózsa (Orbán Viktor) akaratát, először németül fogunk.
A közoktatásért felelős helyettes államtitkár írásban is súlyos aggályokat fogalmazott meg az iskolák államosításával kapcsolatban: nincs pénz az átalakításra. Majd lesz, ha fizetőssé teszik az általános iskolát. Ha jól lövik be az árat, még marad is.
dátum: 2012-11-05
Az IMF küldöttsége november 6-án érkezik Bukarestbe, hogy gazdasági kérdésekben tanácsokat adjon a kormánynak. Nálunk mától fokozottan ellenőrzik az országunkba belépőket, nehogy ide is.
Kártérítési pert veszített Ausztráliában a Standard & Poors, mivel a legjobbként ajánlott egy olyan befektetést, amely aztán két év alatt értékének 93 százalékát elvesztette a pénzügyi válság következtében. Az S&P-nek – szerencséjére – nálunk nincsenek ilyen gondjai.
További oldalak: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 | 132 | 133 | 134 | 135 | 136 | 137 | 138 | 139 | 140 | 141 | 142 | 143 | 144 | 145 | 146 | 147 | 148 | 149 | 150 | 151 | 152 | 153 | 154 | 155 | 156 | 157 | 158 | 159 | 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165
Elkészült a disznóstratégia
Magyarország jobban teljesít, mondta Lázár János, és példának a trafiktörvényt említette. Lázár szerint más nemzetek csak mérgezik magukat a dohányzással, de a magyar emberek nemzeti dohányboltban vehetik meg a cigarettájukat. Kiemelte, hogy sok orvos is trafikot nyithat, amit azért tart jónak, mert így a szenvedélyük rabjai már a helyszínen szakszerű segítséget vehetnek igénybe.
Döbbenetes adatok Magyarország teljesítményérõl! >>
A Puskás stadionban épülhet meg az új Fradi-aréna!
Tovább >>
Tálalva van
Ha a 90 kilós nagymama egy órán át porszívózik otthon, akkor 200 kcal energiát éget el, ennek fejében leghelyesebb, ha 1 db korpás zsemlyét fogyaszt uzsonnára másfél deci 1,5 százalékos tejjel. Ha ugyanez a nagymama 45 percen át keringőzik az Idősek Klubjában, akkor 1,2 dkg gyümölcsös pite jár neki, míg ha másfél órán át sétálgat az utcán és kirakatokat néz, 6,5 dkg földimogyoróval lepheti meg magát.
Édesanya 50 percen át sífut >>
A végén nagy lehet a tűzkár

Fenekovács rajza >>
Tervbe ment füst
Lassan nyílnak, nyílogatnak a nemzeti dohányboltok, már kihirdették a győzteseket, rövidesen kulturált, európai... izé, akarom mondani: magyarhoz méltó körülmények között, értékközpontúan, szuverén vásárolhat magának cigarettát minden magyar (nemzeti) ember a hozzá legközelebb eső helyi (nemzeti) Fidesz-középvezető valamely magyar rokonánál.
Tovább >>
IMPRESSZUM KAPCSOLAT MÉDIA AJÁNLAT LINKTÁR SZERZŐI JOGOK ADATKEZELÉS RSS