|
| | |
| |
ITT LAKUNK 
|
| |
| | |
|
|
|
 |
|
| dátum: 2012-10-08 |
|
| „Talán a magyar a legnehezebben kormányozható nemzet. Tízmillió szabadságharcos. Ennek vannak előnyei, de kormányzati oldalról ez nehéz” – nyilatkozta Orbán a The Weekly Standard című amerikai neokonzervatív magazinnak. Annál dícséretesebb Orbántól, hogy ezzel együtt még a határon túliakat is megpróbálja kormányozni. |
|
| A kormány rendeletben tiltotta meg Sopronnak, hogy mostantól a hűséges város megjelölést használja. |
|
 |
|
| dátum: 2012-10-06 |
|
| A kormány szerint máris utazna hozzánk az IMF-EU-delegáció, ám az európai válság miatt egyelőre nincs pénzük útiköltségre, ezért jó ideig még marad a levelezés. |
|
| Országszerte rendezvényekkel emlékeztek meg az aradi 13 honvédtábornokról és a Pesten kivégzett Batthyány Lajosról. És az elmúlt nyolc évről. |
|
 |
|
| dátum: 2012-10-05 |
|
| A Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnöke az egyetemi ünnepségen, amelyen kitüntették Orbán Viktort, azt mondta: „Orbán Viktor belépett erdélyi nagy fejedelmeink sorába”. Szégyen ránk nézve, hogy előbb lett fejedelem Orbán Erdélyben, mint király itthon. |
|
| Mindkét fél cáfolja, hogy a magyar-azeri gazdasági vegyes bizottság október 8-9-i, budapesti ülésére az azeriek magukkal hoznák tolmácsnak Ramil Safarovot. |
|
 |
|
| dátum: 2012-10-04 |
|
| Megtudtuk: az előzetes választási regisztrációnak az a fő indoka, hogy a szavazók nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek a Fidesznek. |
|
| Ma reggel 5 és 10 fok között volt a hőmérséklet. Az IMF-EU-megállapodás esélye enyhén csökkent. Napközben kicsi emelkedés lehetséges. |
|
 |
|
| dátum: 2012-10-03 |
|
| Bármelyik pillanatban újabb rendkívüli kormányülést hívhat össze Orbán Viktor, hogy javaslatot tegyen a nemzeti úri kaszinói hálózat létrehozására, nemzetbiztonságilag kockázatmentes pártaktivisták irányításával. |
|
| Csaknem 100 milliárd forinttal kevesebb központi forráshoz juthat jövőre Budapest – írja a Népszabadság. Az állam 2013-ban egyetlen forinttal sem kívánja támogatni a helyi közösségi közlekedést. Nix helyi közösség. Nemzeti egységfrontközösség van. |
|
 |
|
| dátum: 2012-10-02 |
|
| A múlt héten kétnapos grúziai látogatáson volt Orbán Viktor, aki a grúz elnök mellett kampányolt. Miheil Szakasvili vesztett, elismerte vereségét, egyben megígérte, hogy ő is eljön majd Magyarországra, Orbán mellett kampányolni. |
|
| Varga Mihály nyilvánosságra hozta, hogy mégse hozzák nyilvánosságra az IMF-nek küldött válaszlevelet. Feltételezések szerint a levélben benne van Orbán Viktor keze. |
|
| Kötelezték a kórházakat, hogy 100 ezer forintot meghaladó beszerzés esetén a büntetés-végrehajtás vállalkozásaitól rendeljék meg a termékeket, illetve szolgáltatásokat akkor is, ha ezek árai 20%-kal magasabbak a piacinál – írja a Népszabadság. Cserébe 20%-kal drágábban gyógyítják a rabokat. |
|
 |
|
| dátum: 2012-10-01 |
|
| Braun Róbert elismerte: rossz kommunikációs tanácsadóra hallgatott. |
|
| Schiffer András a hvg.hu-nak: „Lehet, hogy az MSZP nélkül nem lehet megverni a Fideszt, de az MSZP-vel egészen biztosan nem lehet.” Az LMP-s megoldás: Bajnai se kell. |
|
 |
|
| dátum: 2012-09-29 |
|
| Az FTC-DVTK futballmeccs miatt forgalomkorlátozásokat helyezett kilátásba a Népliget környékére a rendőrség, ám Orbán Viktor ópusztaszeri, a nemzeti összetartozás fontosságát hangsúlyozó beszéde után ezt visszavonták, mert elképzelhetetlennek tartják, hogy magyar a magyarnak rosszat akarjon. |
|
| A Századvég szerint jelentős a Fidesz előnye. A Fidesz szerint jelentős a Századvég előnye. |
|
| Októberben mutatják be a nyilvánosságnak a Honvédelmi Minisztérium saját cége által kifejlesztett magyar robotrepülőgépeket, amelyek jelentős érdeklődésre számítanak a nemzetközi piacon – értesült a Népszabadság. Most már csak azért kell imádkoznunk, nehogy kitörjön a világbéke. |
|
 |
|
| dátum: 2012-09-28 |
|
| Együttműködési szándékukat jelentették be az MSZP, a Demokratikus Koalíció és a Szolidaritás vezetői. Az LMP még nem döntötte el, hogy csatlakozik vagy csalatkozik. |
|
| Kilépett a Vitézi Rendből Mága Zoltán, aki 2013. január 1-jén is megtartja hagyományos újévi koncertjét a Papp László Budapest Sportarénában, ahol a kormány több prominense is visszaváltotta korábban felvett tiszteletjegyét. |
|
 |
|
| dátum: 2012-09-27 |
|
| Az ügyet elkönyveltük, de az azeriek részéről olyan eljárásra került sor, amely tüskét hagyott a magyar kormányban – mondta Németh Zsolt a Népszabadságnak. Gyógyír lehet a kormány sebére, hogy Safarov szeretné megjelentetni hazájában A Pál utcai fiúkat, amit ő fordított azerire. |
|
| Az Út a Békéhez Díjjal tüntette ki Áder Jánost a Szentszéknek az ENSZ mellett működő állandó megfigyelő missziója. Többekben felmerült, hogy az a misszió mégse figyelt állandóan. |
|
|
 |
 |
|
| Tálalva van |
|
Ha a 90 kilós nagymama egy órán át
porszívózik otthon, akkor 200 kcal energiát éget el, ennek fejében
leghelyesebb, ha 1 db korpás zsemlyét fogyaszt uzsonnára másfél deci 1,5
százalékos tejjel. Ha ugyanez a nagymama 45 percen át keringőzik az
Idősek Klubjában, akkor 1,2 dkg gyümölcsös pite jár neki, míg ha másfél
órán át sétálgat az utcán és kirakatokat néz, 6,5 dkg földimogyoróval
lepheti meg magát.
|
|
 |
Édesanya 50 percen át sífut >> |
|
 |
|
| Tervbe ment füst |
|
| Lassan nyílnak, nyílogatnak a nemzeti
dohányboltok, már kihirdették a győzteseket, rövidesen kulturált,
európai... izé, akarom mondani: magyarhoz méltó körülmények között,
értékközpontúan, szuverén vásárolhat magának cigarettát minden magyar
(nemzeti) ember a hozzá legközelebb eső helyi (nemzeti)
Fidesz-középvezető valamely magyar rokonánál. |
|
 |
Tovább >> |
|
 |
|
| Ha nem vagyunk elég hülyék |
|
| Aki nem tudja, mi a HDMI, az nem tudja
kompenzálni az egyre improduktívabbá váló létének ökonómiai perifériákra
szorító erőit, azok neufrózisait, s ennek következtében apró huppancsok
gugyorognak ki multiradiáns eszkuderében némi zseltoksz után. Eztán már
csak az lehet probléma, ha a közönséges faliszettyű nem alhat a
HUB-ban, mert alulszublimálták. Nem értik? |
|
 |
Paulbirds - Digital Monitoring News >> |
|
|