|
| | |
| |
ITT LAKUNK 
|
| |
| | |
|
|
|
 |
|
| dátum: 2013-04-25 |
|
| Az Európa Tanács megfigyelés alá helyezheti Magyarországot. A Fideszben tudni vélik, hogy a megfigyelésben fontos szerepet szánnak Laborc Sándornak, akinek Portik Tamás jelent. |
|
| A bíróság másodjára jogsértőnek minősítette és hatályon kívül helyezte a rendőrségi tiltást, tehát más elnevezéssel és módosított útvonalon elvileg vonulhattak volna vasárnap a Nemzeti Érzelmű Motorosok. A motorosok most azt követelik, hogy két héten belül ismételjék meg nekik az Élet menetét. |
|
 |
|
| dátum: 2013-04-24 |
|
| A nemzeti dohányboltokra kiírt koncessziós pályázat nyerteseinek nagy része – sokak szerint – Fidesz-közeli „csókos”. Az 5400 koncesszió közül 1417 nem kelt el, mert a potenciális pályázók ezekben nem láttak fantáziát. A törvény szerint ezeket szocialistáknak, DK-soknak és Együtt 2014-eseknek kell majd működtetniük. |
|
| Az MLSZ a Fradit 500 ezer, a Diósgyőrt 200 ezer forintra büntette szurkolóinak a két csapat vasárnapi bajnoki mérkőzésén tanúsított magatartása miatt. A diósgyőri drukkerek fogadkoznak, hogy behozzák a 300 ezer forintos lemaradást. Egyben felhívják a figyelmet a meccs utáni, pontot érő késelésre. |
|
 |
|
| dátum: 2013-04-23 |
|
| „A Fidesz hazudik, és ezért felelni fog” – írja közleményében az MSZP, amely – állítása szerint – a jövőben jogi útra visz minden olyan fideszes kijelentést, amely szerint a szocialisták nem a magyar emberek érdekében kormányoztak vagy kormányoznának. A Fidesz válaszközleménye leszögezi: ez a tény is bizonyítja, hogy teljes a demokrácia. Aki akar, hazudik, aki akar, feljelent. |
|
| A kormánynak összehangolt munka eredményeként, a miniszterelnök irányításával sikerült barátságos szintre, a Richter-skála szerinti 4,8-4,9 erősségűre szorítani a kedd hajnali földrengést. A Fidesz aláírásgyűjtést kezd a 4,5-es földrengésekért. |
|
 |
|
| dátum: 2013-04-22 |
|
| Kiderült, hogy mi vezetett a DVTK–FTC-meccs utáni késeléshez. A két csapat szurkolói abban nem értettek egyet, hogy mikor célszerű megrendezni az MSZP és az Együtt 2014 közötti első egyeztetést. |
|
| Idén nincs szükség az IMF pénzügyi segítségére, a kérdés az, hogy 2014-ben szükség lehet-e majd egy ilyen megállapodásra – nyilatkozta Washingtonban Varga Mihály, aki az IMF és a Valutaalap tavaszi ülésszakán vett részt. Ez azt jelenti, hogy a tavasz meghozta az új IMF-pávatáncot. |
|
 |
|
| dátum: 2013-04-20 |
|
| A Nagy-Britanniában munkát vállalni készülő magyarokat arra figyelmeztetik a londoni konzulátus munkatársai Facebook-oldalukon, hogy egyre kisebb az esélyük munkát találni. Ezért inkább célozzák meg a tengeren túlt. |
|
| Lezaljott az utolsó Critical Mass. Mivel egyre többen választják a kerékpáros közlekedést a fővárosban, a mozgalom elérte célját, ezért vetnek véget a szervezők a felvonulásoknak. Jövőre és attól kezdve a gyalogosok gyűlnek össze a maguk Critical Mass-jaira, követelve, hogy a kerékpárosok takarodjanak le a járdáról. |
|
 |
|
| dátum: 2013-04-19 |
|
| Magyarország a Lego mintájára, jóformán teljesen azonos alapelemekből egy külön világot épített ki – mondta Orbán Nyíregyházán, a dán világcég új gyárának alapkőletételén. Kijelentését nagy tetszéssel fogadták a jóformán teljesen azonos alapelemekből összerakott, Fidesz-rajongó Lego-emberkék. |
|
| Washingtonban, a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank szokásos, háromnapos tavaszi gyűlésén Varga Mihály, Matolcsy György és az MNB alelnöke, Balog Ádám is részt vett. Tárgyalás nem volt, csak ellenőrizték, hogy áll a „mi bankunk”. |
|
| Jelentős összeggel támogatta tavaly és tavalyelőtt is a Haza és Haladás Alapítványt az OTP Bank és a Mol is. Így, hogy a Bajnai-féle alapítvány nyilvánosságra hozta e tényt, az idén fizethetik is vissza. |
|
 |
|
| dátum: 2013-04-18 |
|
| A Fidesz úgy érzi, hogy ismét győzött az Európai Unióval szemben. Az Európai Unió is így érzi. |
|
| A Belügyminisztérium valamennyi rendelkezésére álló eszközzel fellép a Pax Hungarica Mozgalom Adolf Hitler emlékére szombatra meghirdetett túrájának szervezőivel és résztvevőivel szemben. Azt tanácsolják nekik, hogy alternatív megoldásként túrázzanak Horthyért. |
|
 |
|
| dátum: 2013-04-17 |
|
| Margaret Thatcher temetésén jelen volt Orbán Viktor és José Manuel Barroso is. A múltkori levélváltás után – jó esetben – végre személyesen is megismerhették egymást. |
|
| Sajnálkozásának adott hangot Reinhold Lopatka osztrák külügyi államtitkár amiatt, hogy Orbán egy interjúban arra utalt: az osztrák gazdák többsége nem törvényesen tevékenykedik Magyarországon. Már születik is a viszonválasz: „Kitakarítjuk a labancokat hazánkból!” |
|
 |
|
| dátum: 2013-04-16 |
|
| Az európai ember nem tud kibújni keresztény bőréből, ezt Brüsszelben is meg kellene érteni – mondta Orbán a Katolikusok a közéletben elnevezésű bilbaói konferencián tartott beszédében. Megígérte: legközelebb bemutatja, ő hogyan bújt bele a keresztény bőrbe, ami mára teljesen ránőtt. |
|
| Az Országgyűlés mai ülésén az alaptörvény márciusban elfogadott negyedik módosításához kapcsolódó törvényváltoztatások tárgyalásába kezd. Navracsics Tibor indítványában szerepel, hogy az alaptörvény lapjait mostantól gémkapoccsal kell összefűzni, hogy bármikor cserélhetők legyenek. |
|
 |
|
| dátum: 2013-04-15 |
|
| Orbán Viktor megüzente az Európai Uniónak, hogy csak komoly politikai feltételek mellett vagyunk hajlandóak elfogadni az EU által ránk erőszakolt továbbbi sok milliárd eurós támogatást. |
|
| Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a magyar kormány és a Lego Manufacturing Kft.. A társaság évente átlagosan 1200-1300 embert foglalkoztat. Szó van róla, hogy a kormány megpróbálja a dolgozók méretét negyedére csökkenteni, akik így négyszer annyian lehetnének. |
|
|
 |
 |
|
 |
|
| - Dehogyis akasztom kívülre a muskátlis ládát! Még meglátja egy Orbán-közeli nagygazda, és egy földpályázattal elnyeri tőlünk! |
|
 |
Több karikatúra >> |
|
 |
|
| Tálalva van |
|
Ha a 90 kilós nagymama egy órán át
porszívózik otthon, akkor 200 kcal energiát éget el, ennek fejében
leghelyesebb, ha 1 db korpás zsemlyét fogyaszt uzsonnára másfél deci 1,5
százalékos tejjel. Ha ugyanez a nagymama 45 percen át keringőzik az
Idősek Klubjában, akkor 1,2 dkg gyümölcsös pite jár neki, míg ha másfél
órán át sétálgat az utcán és kirakatokat néz, 6,5 dkg földimogyoróval
lepheti meg magát.
|
|
 |
Édesanya 50 percen át sífut >> |
|
 |
|
| Tervbe ment füst |
|
| Lassan nyílnak, nyílogatnak a nemzeti
dohányboltok, már kihirdették a győzteseket, rövidesen kulturált,
európai... izé, akarom mondani: magyarhoz méltó körülmények között,
értékközpontúan, szuverén vásárolhat magának cigarettát minden magyar
(nemzeti) ember a hozzá legközelebb eső helyi (nemzeti)
Fidesz-középvezető valamely magyar rokonánál. |
|
 |
Tovább >> |
|
|