|
| | |
| |
ITT LAKUNK 
|
| |
| | |
|
|
|
 |
|
| dátum: 2012-02-06 |
|
| Orbán Viktor vasárnap bejelentés és testőrök nélkül ellátogatott egy budapesti hajléktalanszállóra, és hosszasan elbeszélgetett az ott élőkkel – írja a Blikk, amelynek fotósa és újságírója ott lehetett az eseményen. Ezek után nem lesz meglepetés, ha a miniszerelnök bejelentés és testőrök nélkül elémegy a Miskolcról indult éhségmenetnek, és beáll soraikba tiltakozni. |
|
| A Népszabadságnak adott interjúban LázárJános azt mondta: nem biztos, hogy az oktatási államtitkárság jól mérte fel a magyar valóságot a felsőoktatási keretszámok meghatározásakor. Lázár szerint a társadalmi csoportok nagy része előtt bezárul a jogászképzés lehetősége. Mostantól elkezdhet félni a többi minisztérium, hogy milyen kormánykritikát fogalmaz meg velük szemben a Fidesz frakcióvezetője. |
|
 |
|
| dátum: 2012-02-04 |
|
| Zárt ülésen döntött pénteken a Csongrád Megyei Közgyűlés arról, hogy Deutsch Tamás legyen a megye díszpolgára 2012-ben. Ő volt az egyetlen jelölt. Korábban Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök és Lázár György emeritus kórélettan professzor kapta meg a kitüntetést, de ők kevésbé voltak aktívak a Twitteren. |
|
| Egy McDonald’s-ot rabolt ki hajnalban fegyverrel egy férfi, aki az államelnök arcát ábrázoló maszkot viselt. A rablást felvette a gyorsétterem biztonsági kamerája a szóban forgó Riviera Beach-i McDonald's-ban, a felvétel egy mosolygós Obamát ábrázol. Félő, hogy ötletet kaptak a magyar gyorsétteremrablók, akik legközelebb egy doktori disszertáció mögé rejtik az arcukat. |
|
 |
|
| dátum: 2012-02-03 |
|
| Leállt a Malév. Február 3-án 06:00 órától, 66 évnyi, csaknem folyamatos működés után nem szálltak fel Malév -repülőgépek. Talán ha eladnák őket, és lecserélnénk több számmal kisebb méretűekre. |
|
| A szegedi kutatásokat és tudományos eredményeket mutatják majd be népszerű formában a szegedi Csodák Palotájában, ami az év végére készül el kétmilliárd forintból, több mint 80 százalékban uniós pénzből. Mindeközben országszerte napról-napra szaporodnak a kormány eredményeit bemutó Csodák Kunyhói és Kalyibái. |
|
 |
|
| dátum: 2012-02-02 |
|
| „Mocskos zsidók!, Zsidók haza!” – egyebek között ezt kiabálták azok a szélsőjobboldali ellentüntetők, akik megzavarták a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége által meghirdetett, az Új Színház új vezetése elleni demonstrációt. Ez is ékes bizonyítéka annak, hogy minden ellenkező híreszteléssel szemben, hazánkban igenis tombol a demokrácia.
|
|
| Mentsük meg az oktatást a f(AGY)haláltól! mottóval figyelemfelkeltő akciót és virrasztást tart a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája február 8-án a fővárosi Deák téren a magyar oktatás védelmében. A Kormánypárti Önkormányzatok Országos Konferenciája békemenetet hirdetett a HÖOK akciója ellen, „Nem mentjük meg!” címmel. |
|
 |
|
| dátum: 2012-02-01 |
|
| Repülőszőnyegen utazhatnak és Aladdin, Jázmin hercegnő vagy Abu jelmezét is magukra ölthetik azok, akik február 4-én ellátogatnak az Ezeregyéjszaka Farsangjára, a Savoya Parkba. Ide tartozó hír, hogy hatályba lépett az a kormányrendelet, amely felkészül a MALÉV esetleges csődjére. Két milliárd forintot különített el a kabinet arra az esetre, ha a MALÉV fizetésképtelenné válna.
|
|
| Az MTI vezérigazgatója szerint a Hírcentrum egyetlen vezetője sem adott olyan utasítást, hogy kitakarják a képernyőről Lomnici Zoltánt a híradóban, olyat azonban igen, hogy a volt főbíró ne szerepeljen a riportban – írja a Népszabadság. Az még nem derült ki, hogy esetleg Lomnici kérte-e kitakarását. |
|
| Kisiklott egy kocsiszínből kiálló 3-as villamos a Határ út és a Nagykőrösi út sarkán szerdán reggel. Utas nem volt rajta. Egyelőre senki nem erősítette meg azt az információnkat, hogy a helyszínen látták egy pajszerral a kezében az álruhás Tarlós Istvánt. |
|
 |
|
| dátum: 2012-01-31 |
|
| Életszerűtlennek nevezte azt a feltételezést Hoffmann Rózsa, hogy a szűkülő állami támogatás és a szigorodó feltételek miatt a fiatalok inkább külföldre mennek majd tanulni. A hvg.hu-nak adott interjújában úgy vélte: a fiatalok nem korlátként élik meg, hanem célként, hogy élhetnek „az állam nagylelkű ajánlatával”. Válaszul Facebook-csoport szerveződik, hogy az állam nagylelkű ajánlatára a fiatalok az államnak szóló nagylelkű ajánlatokkal szolgáljanak. Korlátok nélkül. |
|
| Christian Wulff német államfő elhallgatta, hogy társ volt egy ügyvédi irodában, amelynek ügyfelei között ott volt az az üzletember, akinek családjától a tavaly botrányt okozó félmillió eurós baráti kölcsönt kapta. A mulasztással az államfő megsértette Alsó-Szászország alaptörvényét – állítják szakértők. A mi Köztársasági Elnöki Hivatalunk a következő rövid közleményben reagált: „No, ugye?” |
|
 |
|
| dátum: 2012-01-30 |
|
| Az LMP kongresszusa úgy döntött, hogy a párt nem vesz részt az Ellenzéki Kerekasztal munkájában, továbbá, hogy az LMP önállóan készül a soron következő parlamenti választásra. Elemzők szerint a döntés oka az lehet, hogy a 2014-es választások után az LMP szeretné, hogy ők legyenek a mérleg nyelve. Vagy nyalva. |
|
| Az Egyesült Arab Emirátusok szívesen részt vesz az euróövezet megsegítésében – mondta az ország pénzügyminisztere vasárnap Davosban. Szultan al-Manszuri mindössze három problémakört említett: a BKV-t, a MÁV-ot és a MALÉV-et. |
|
 |
|
| dátum: 2012-01-28 |
|
| Az IMF a magyarországi növekedés gátjának, a súlyos adóbevételi hiány fő okának, továbbá igazságtalannak, a társadalmi kohéziót gyengítőnek látja az egykulcsos adót. Matolcsy György a parlament költségvetési bizottságában határozottan elutasította, hogy az egykulcsos adórendszeren változtatna a kormány. Szijjártó Péter a leghatározottabban cáfolta, hogy ezek után Orbán Viktor benyújtotta a lemondását Matolcsy Györgynek.
|
|
| Boros Imre, az első Orbán-kormány PHARE-minisztere szerint a gazdaságpolitikában fordulatra nincs szükség, néhány apró húzásra azonban igen. Az m1 Ma reggel című műsorában arról is beszélt, hogy szerinte Magyarországot a piacon letámadták, megshortolták a magyar államkötvény-piacot és a forintot. Mint fogalmazott: egy kisebb kör összetelefonál, és megbolondítja a magyar piacot. Elemzők szerint Boros még nem döntötte el, hogy reaktiválja vagy retardálja magát. |
|
 |
|
| dátum: 2012-01-27 |
|
| Matolcsy György szerint az arányos, egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetésének egyértelmű pozitív hatásai vannak a költségvetési bevételekre, a foglalkoztatásra, a gazdaság kifehérítésére, és talán a népesedési helyzeten is javított. Egy, a Hócipő által készített felmérés szerint a magyar nők nagyobb arányban esnek teherbe, ha szerelmeskedés közben Matolcsy fényképét nézik, férjük pedig az egykulcsos adóra gondol. |
|
| „Politikai pályám legnagyobb intellektuális kihívása előtt állok” – mondta a The Wall Street Journalnak Orbán Viktor. Az intellektuális kihívást megelőzte egy másik kihívás. Az Európai Unió kihívta magához miniszterelnökünket azzal, hogy: „Orbán fiam, gyere ki felelni!” |
|
 |
|
| dátum: 2012-01-26 |
|
| A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának dékánja bejelentette, hogy megalakult az a bizottság, amelynek feladata, hogy „minden részletében feltárja Schmitt Pál húsz évvel ezelőtti doktori eseményének részleteit, és erről tájékoztassa az egyetem vezetését”. Azóta Schmitt Pál minden étkezés után bevesz egy doktori esemény utáni tablettát. |
|
| Szanyi Tibor úgy döntött, hogy elindul az MSZP elnöki posztjáért Mesterházy Attilával szemben. „Ez is bizonyítja, hogy hazánkban szó sincs a demokratikus jogok csorbításáról” – kommentálta a hírt Szijjártó Péter. |
|
|
 |
 |
|
| Tálalva van |
|
Ha a 90 kilós nagymama egy órán át
porszívózik otthon, akkor 200 kcal energiát éget el, ennek fejében
leghelyesebb, ha 1 db korpás zsemlyét fogyaszt uzsonnára másfél deci 1,5
százalékos tejjel. Ha ugyanez a nagymama 45 percen át keringőzik az
Idősek Klubjában, akkor 1,2 dkg gyümölcsös pite jár neki, míg ha másfél
órán át sétálgat az utcán és kirakatokat néz, 6,5 dkg földimogyoróval
lepheti meg magát.
|
|
 |
Édesanya 50 percen át sífut >> |
|
 |
|
| Tervbe ment füst |
|
| Lassan nyílnak, nyílogatnak a nemzeti
dohányboltok, már kihirdették a győzteseket, rövidesen kulturált,
európai... izé, akarom mondani: magyarhoz méltó körülmények között,
értékközpontúan, szuverén vásárolhat magának cigarettát minden magyar
(nemzeti) ember a hozzá legközelebb eső helyi (nemzeti)
Fidesz-középvezető valamely magyar rokonánál. |
|
 |
Tovább >> |
|
 |
|
| Ha nem vagyunk elég hülyék |
|
| Aki nem tudja, mi a HDMI, az nem tudja
kompenzálni az egyre improduktívabbá váló létének ökonómiai perifériákra
szorító erőit, azok neufrózisait, s ennek következtében apró huppancsok
gugyorognak ki multiradiáns eszkuderében némi zseltoksz után. Eztán már
csak az lehet probléma, ha a közönséges faliszettyű nem alhat a
HUB-ban, mert alulszublimálták. Nem értik? |
|
 |
Paulbirds - Digital Monitoring News >> |
|
|