|
| | |
| |
ITT LAKUNK 
|
| |
| | |
|
|
|
 |
|
| dátum: 2011-03-26 |
|
| A Hócipő értesülése szerint kirúgások lesznek a közszolgálati tévénél, mert a magyar–holland meccset közvetítő m1-en az eredmény nem felelt meg a nemzeti együttműködés kormánya elvárásának, sőt, kifejezetten a multinacionális hollandoknak kedvezett. |
|
| A kormány 10 milliárd forintot von el a 4-es metró második, a Kelenföldi pályaudvar és a Bosnyák tér közötti szakaszának építéséből. A tervek szerint itt a metró egy szál sínen fog közlekedni. |
|
 |
|
| dátum: 2011-03-25 |
|
| Se az MSZP, se az LMP szerint nem igaz Orbán Viktor azon állítása, hogy az ellenzéki pártok is támogatják a kormánynak azt a szándékát, hogy Magyarország egyelőre ne csatlakozzon az euróövezet versenyképességi paktumához. Szijjártó Péter a következő kérdéssel fordult ezekhez a pártokhoz: „Jobban hisznek a tényeknek, mint Orbán Viktornak?”
|
|
| A Hócipő úgy tudja, a Fidesz javasolni fogja magának, hogy az alkotmányba emeljék be: ez után a magyar helyesírás szabályait kétharmados többséggel szavazzák meg, amennyiben azokat Schmitt Pál elenjegyzi. |
|
 |
|
| dátum: 2011-03-24 |
|
| Egy kisebb közúti baleset okozása miatt ítélték el 1964-ben négy hónap felfüggesztett börtönre Schmitt Pált – ez derül ki abból a bírósági ítéletből, amely szerdán került fel a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapjára. Enyhítő körülményként kezelte a bíróság a beismerő vallomást, Schmitt fiatal korát, rövid vezetési gyakorlatát, jó egyetemi tanulmányi eredményét, társadalmi munkáját. Ugyanakkor arra utasították, hogy javítson helyesírásán, mert később még baja lehet belőle. |
|
| Megkezdődött az MSZP részországgyűléseinek sorozata Kazincbarcikán, ahol több képviselő volt jelen, mint aznap, majd szerdán a parlamenti, Fidesz-KDNP-Jobbik-Szili részországgyűlésen. |
|
 |
|
| dátum: 2011-03-23 |
|
| A Köztársasági Elnök Hivatal szerint kevés olyan ember van Magyarországon, akinek élete olyan nyitott könyv lenne, mint Schmitt Pálé. Azt elismerik, hogy ez a nyitott könyv oldalanként átlag 15 helyesírási hibát tartalmaz. A címe: „Az én nyitot könyvem”. |
|
| „Mit pofázol bele, kisanyám?” – így szólt be a parlament hétfői ülésén Szabó Tímea LMP-s képviselőnek a fideszes Tasó László, Nyíradony polgármestere, aki elismerte, hogy ezt kérdezte. A Hócipő úgy tudja, ez volt Tasó első érdemi megszólalása a parlamentben. |
|
 |
|
| dátum: 2011-03-22 |
|
| Orbán Viktor megbeszélést folytatott Mahmúd Abbásszal, a Palesztin Nemzeti Hatóság elnökével. Orbán világossá tette, hogy a magyar kormány kiegyensúlyozott politikát folytat a közel-keleti térségben, és a jövőben is erre fog törekedni. A két politikus kiemelte a régió stabilitásának és a kérdéses ügyek békés megoldásának fontosságát. A hírre elcsitultak a harcok Észak-Afrikában, a Közel- és Közép-Keleten, így Orbán ismét Magyarország felvirágoztatására koncentrálhat. |
|
| Molnár Csaba és Gyurcsány Ferenc törvényjavaslatot nyújtott be „annak érdekében, hogy az államfő múltját végre tisztázni lehessen”. Szerintük azért van szükség a „lex Schmittre”, mert a köztársasági elnökről zavaros ügyek keringenek. Ha mégsem születne meg a törvény, kárpótlásul egy tízperces tollbamondás lehetőségét kérik.
|
|
 |
|
| dátum: 2011-03-21 |
|
| A Hírszerő talált rá arra a kézzel írt, köztársasági elnöki üdvözletre, amely a hegyeshalmi Paprika csárda falán látható, és amelyről az Indexnek megerősítették: eredeti. Ezt írta Schmitt Pál: „Első álamfői látogatásom első álomásán. Köszönettel: Schmitt Pál, 2010. szept. 7.” A Köztársasági Elnöki Hivatal azért nem nyilatkozik az ügyről, mert nem értik, mi a baj a szöveggel, főleg azért, mert a „Köszönettel” mintha két t-vel íródott volna.
|
|
| „Csilagászati összegből fejlesztene a MÁV” – írja cikkének címében a hir24.hu az új, Schmitt Pál-féle helyesírásnak megfelelően. (Kijavítva az ortodox helyesírás szerinti két l-re fél 8-kor, vállalva a politikai feddést is. Válalva, fedést.)
|
|
 |
|
| dátum: 2011-03-19 |
|
| Átadták a Liszt Ferencre átkeresztelt Ferihegyi Repülőtér SkyCourt nevű új terminálépületét. Az ünnepi eseményen kétzongorás koncertet adott Liszt Ferenc és SkyCourt. |
|
| Vélhetően nem kerül bele a kormányoldali alkotmányjavaslat végleges szövegébe, hogy az anyák a gyermekek után kapjanak egy plusz szavazati jogot – mondta Gulyás Gergely egy pénteki, bécsi sajtóbeszélgetésen. Az elképzelésnek nagyon gyenge a társadalmi támogatottsága. Hogy a többi változtatásnak mekkora a társadalmi támogatottsága, annak firtatása nem fért rá a kérdőívre.
|
|
 |
|
| dátum: 2011-03-18 |
|
| Az őrző-védő cégek konkurenciaharcában a társaságok saját embereiket – alkalmazottakat vagy akár rokonokat, barátokat – küldik egymáshoz dolgozni, hogy gyanús ügyeket keressenek – írja a Napi Gazdaság. Most jutottak el oda, ahová a pártok már réges-régen.
|
|
| Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet feleségének „szívből jövő” szavai okoztak feszültséget Románia és Magyarország között – derül ki az érintettek nyilatkozataiból. A bukaresti külügy elhatárolódást kért, amit a nagykövet megtagadott. A Hócipő nem foglal állást a nagykövetné ügyében, de arra kéri a román kormányt, hogy határolódjon el saját hírügynökségétől. Vagy fordítva. |
|
 |
|
| dátum: 2011-03-17 |
|
| A Hócipő információi szerint a Blikk birtokába jutott dokumentumok alapján a lap a közeljövőben több olyan fideszes politikus nevét fogja közölni, akik nem két, hanem csak egy helyről vettek fel fizetést. |
|
| Gubcsi Lajos nemcsak azon könyvét tekinti irodalmi munkássága részének, amelyért – több forrás szerint – részben az általa vezetett, a Honvédelmi Minisztérium tulajdonában levő cég fizetett neki, állami pénzből, hanem a leleplezésről szóló írásokra született válaszait is. Utóbbiakért a hónap végén utal magának honoráriumot. |
|
 |
|
| dátum: 2011-03-16 |
|
| „Kiálltunk, amikor vissza kellett szerezni a nyugdíjrendszert a tőzsdecápák kezéből, és kiálltunk Magyarországért az Európai Unióban, amikor alantas és hazug támadások érték hazánkat, amelyeket itthonról szerveztek a magyarok lejáratására” – egyebek között ezt mondta ünnepi beszédében Orbán. „Kiáltunk a sajtószabadságért, a demokráciáért” – ez volt az üzenete a rendszerváltás utáni legnagyobb civil tüntetésnek a Szabad sajtó úton.
|
|
| Az Európai Bizottság eljárást kezdeményezett Magyarország ellen a tavaly kivetett távközlési rendkívüli adó miatt. A törvény módosítását várják a kormánytól, aminek elmaradása esetén az Európai Bírósághoz fordulnak, mint az Franciaország és Spanyolország esetében történik, hasonló ügyek miatt. Orbán Viktor felajánlotta Nicolas Sarkozynek és I. János Károlynak, hogy egy füst alatt őket is megvédi az Uniótól.
|
|
|
 |
 |
|
| A zsűri nehéz helyzetben |
|
| Igaza van Schiffer Andrásnak: nem azért
kell megszabadulni a Simicska-közeli kormánytól, hogy aztán egy Puch
László-közeli kormány hozza el a régen várt szabadságot, de néhány
tételt pontosítanék, mielőtt szomorúan saját vállamra hajlanék zokogva,
mert nincs remény. A Fidesz modern párt, nem
közvélemény-kutatást akart nyerni, nem értelmiségelkápráztató
intézkedéseket akart hozni, nem a liberális
közvéleménynek akart megfelelni, hanem egyből torokra ment. |
|
 |
Tovább >> |
|
 |
|
| Késsel, villával |
|
| Ekkora pechvogelek is csak mi, magyarok
lehetünk! Az Európa Tanács kínzás elleni bizottsága (CPT) pont akkor
vizsgálta a magyarországi fogvatartási körülményeket, amikor Fóliás Jani
tavaly ellopott láncfűrésze ügyében a rendőrök már éppen nyomon voltak. A
CPT egyébként nem az izsáki ügy miatt özönlött hazánkba, hanem
állampolgári bejelentésre, ami a Kossuth rádió 180 perc című adásában
hangzott el a miniszterelnök szájából... |
|
 |
Tovább >> |
|
 |
|
| Elkészült a disznóstratégia |
|
| Magyarország jobban teljesít, mondta Lázár
János, és példának a trafiktörvényt említette. Lázár szerint más
nemzetek csak mérgezik magukat a dohányzással, de a magyar emberek
nemzeti dohányboltban vehetik meg a cigarettájukat. Kiemelte, hogy sok
orvos is trafikot nyithat, amit azért tart jónak, mert így a
szenvedélyük rabjai már a helyszínen szakszerű segítséget vehetnek
igénybe. |
|
 |
Döbbenetes adatok Magyarország teljesítményérõl! >> |
|
|