|
| | |
| |
ITT LAKUNK 
|
| |
| | |
|
|
|
 |
|
| dátum: 2013-02-15 |
|
| A hét végén is lehet még kisebb hahazás. |
|
| Több mint fél évszázad után újra elefánt született a budapesti állatkertben. Matolcsy és Balog Zoltán szerint ez is a kormány születést támogató politikáját dícséri. |
|
 |
|
| dátum: 2013-02-14 |
|
| Figyelmeztető jel lehetett volna, és akkor nem tűnik váratlannak az európai lóhúsbotrány, ha felfigyeltek volna arra, hogy a tavalyi epsomi derbyn a lovak mellett több szarvasmarha is indult. |
|
| „Nem mondok le, nem váltanak le” – ezt mondta L. Simon László a hvg.hu kérdésére – írta a portál. Az Emmi szerint L. Simon László a hvg.hu-nak nem nyilatkozott. Megvan a magyarázat a félreértésre: vagy nem L. Simon nyilatkozott, vagy nem őt váltják le, hanem az ikertestvéréről, Ly. Simon Lászlóról van szó. |
|
 |
|
| dátum: 2013-02-13 |
|
| Három bordélyházat, köztük egy Andrássy úti, közel 200 négyzetméteres pincehelyiségben kialakított illegális szórakozóhelyet, valamint egy prostituáltak közvetítésére létesült diszpécserközpontot számolt fel kedden a BRFK. A bordélyházak bezárásának oka, hogy a jövőben a kuplerájok üzemeltetését is átveszi az állam. |
|
| Hoffmann Rózsa bejelentette: saját kérésére nevezte ki Balog Zoltán bukott felsőoktatási államtitkárnak. |
|
 |
|
| dátum: 2013-02-12 |
|
| Egyelőre nincs napirenden a demokratikus ellenzéki erők vezetőinek összefogdosása. |
|
| A HaHa tovább folytatja. A kormány most a HóHa nevű kereszténydemokrata ifjúsági szervezetet vetette be ellenük. |
|
 |
|
| dátum: 2013-02-11 |
|
| Cím a VilággazdaságOnline-ról: „Orbán és a költségvetés átírása lesz a slágertéma a Parlamentben”. A Miniszterelnöki Hivatal határozott hangon közölte: Orbán Viktort senki nem írhatja át. |
|
| Húszmilliárddal gazdagíthatják a költségvetést a hamarosan megszűnő OTP Magánnyugdíjpénztár ügyfelei, ha nemtörődömségből vagy feledékenységből nem lépnek át egy másik pénztárba – írja a Népszabadság, amely érdekes módon fel se tételezi, hogy ezt hazafias kötelességből teszik. |
|
 |
|
| dátum: 2013-02-09 |
|
| Megérkezett Orbán levele a külhoni magyarokhoz. Azt ígéri nekik, hogy részt vehetnek az ország kormányzásában. A külhoni magyarok köszönik a lehetőséget, sajnálják, hogy az itthoniak nem kormányozhatnak, egyben kérdezik, milyen posztokat kapnak és mennyi fizetéssel. |
|
| A HÖOK szerint „gyáva és hazug” a hallgatói szerződés beemelése az alaptörvénybe. Nagy Dávid szerint innentől megkérdőjelezhető, hogy Balog Zoltánnak milyen súlya van a kormányban, mert ilyen intézkedésről az egyeztetéseken nem esett szó. Balog Zoltán válaszában felajánlotta, hogy Nagy Dávidot is beemelik az alaptörvénybe. |
|
 |
|
| dátum: 2013-02-08 |
|
| A gyulai Fidesz–KDNP-frakcióülésen egyhangúlag döntöttek arról, hogy nem lesz rezsimcsökkentés. |
|
| Martonyi János román kollégájával egyeztetett a székely-zászlók körül kialakult diplomáciai bonyodalmakról. Megállapították, hogy véleményük eltér ebben a kérdésben, majd zászlót és mezt cseréltek. |
|
 |
|
| dátum: 2013-02-07 |
|
| Hende Csaba egy (nagy)magyarországi székely hadtest felállítását szorgalmazza. A székelyzászlóanya Kövér László lesz. |
|
| Mégis lesz Orbán-Bajnai tévés vita. Orbán Hajdú Péternél vitázik, Bajnai Kálmán Olgánál. |
|
 |
|
| dátum: 2013-02-06 |
|
| Esett a forint azt követően, hogy a Világgazdaság azt írta: döntés született Matolcsy MNB-elnöki jelöléséről. A Fidesz azonnal cáfolt: nem lesz Matolcsy Nemzeti Bank-elnök, mert maga az MNB is új struktúrában, a kormány egyik osztályaként működik majd. |
|
| A Napi Gazdaság szerint a feltételezett félmillió, külföldön dolgozó magyar után évente több száz milliárd forint adó nem folyik be a költségvetésbe. A Nemzetgazdasági Minisztérium is elkészítette a maga számítását, és arra jutott, hogy az itthonmaradt hozzátartozóktól vasalja be a kieső pénzt. |
|
 |
|
| dátum: 2013-02-05 |
|
| Illegális mosóporgyártó üzemet derített fel a NAV Ócsán. Külföldről behozott, bizonytalan eredetű mosóport és folyékony mosószert ismert márkákéra emlékeztető flakonokba töltöttek, majd terítettek. Lehet, hogy megússzák, mert azért mégis más a nemzeti hamisítás, mint például a nálunk hódító kínai. |
|
| Körlevélben fordult az ausztriai magyarsághoz az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége a közte és más szervezetek között kialakult ellentétek megszüntetését szorgalmazva. Szerettek volna példát is felhozni a más országok magyar szervezetei közötti jó kapcsolatra, de eddig még nem találtak. |
|
|
 |
 |
|
| Elkészült a disznóstratégia |
|
| Magyarország jobban teljesít, mondta Lázár
János, és példának a trafiktörvényt említette. Lázár szerint más
nemzetek csak mérgezik magukat a dohányzással, de a magyar emberek
nemzeti dohányboltban vehetik meg a cigarettájukat. Kiemelte, hogy sok
orvos is trafikot nyithat, amit azért tart jónak, mert így a
szenvedélyük rabjai már a helyszínen szakszerű segítséget vehetnek
igénybe. |
|
 |
Döbbenetes adatok Magyarország teljesítményérõl! >> |
|
 |
|
| Tálalva van |
|
Ha a 90 kilós nagymama egy órán át
porszívózik otthon, akkor 200 kcal energiát éget el, ennek fejében
leghelyesebb, ha 1 db korpás zsemlyét fogyaszt uzsonnára másfél deci 1,5
százalékos tejjel. Ha ugyanez a nagymama 45 percen át keringőzik az
Idősek Klubjában, akkor 1,2 dkg gyümölcsös pite jár neki, míg ha másfél
órán át sétálgat az utcán és kirakatokat néz, 6,5 dkg földimogyoróval
lepheti meg magát.
|
|
 |
Édesanya 50 percen át sífut >> |
|
 |
|
| Tervbe ment füst |
|
| Lassan nyílnak, nyílogatnak a nemzeti
dohányboltok, már kihirdették a győzteseket, rövidesen kulturált,
európai... izé, akarom mondani: magyarhoz méltó körülmények között,
értékközpontúan, szuverén vásárolhat magának cigarettát minden magyar
(nemzeti) ember a hozzá legközelebb eső helyi (nemzeti)
Fidesz-középvezető valamely magyar rokonánál. |
|
 |
Tovább >> |
|
|