NYITÓLAP ARCHÍVUM ROVATOK ELŐFIZETÉS HÓCIPŐ ANNÓ NAPI DOKU HÓCIPŐ CSALÁD RSS
HÓCIPŐ SZAVAZÁS
Ön mit tenne a kormány helyében az ellenzéki tüntetőkkel?


ITT LAKUNK

dátum: 2010-05-25
Szombaton leteszik az esküt az új miniszterek. A Hócipő megtudta: erre az alkalomra a Jobbik bevinné az ülésterembe a Szent Koronát. Vagy ha ez nem lehetséges, akkor azt a másolatot, amit a Dunán úsztatott a Fidesz.
Az Országgyűlés mai, a trianoni emléknappal kapcsolatos, a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló javaslat vitájában eldől, hogy a képviselők között ki a magyar, ki a magyarabb, és ki a legmagyarabb.
dátum: 2010-05-24
A Fidesz pünkösdi közleményében tudatta, hogy Orbán Viktor is kiteszi értünk a lelkét.
A Hócipő sportrovata osztott, szorzott, de csak nem tudta kiszámolni, hogy ha Talmácsi vasárnap a 19-ik helyről rajtolva az 5-ik lett, akkor például a 8-ik helyről startolva hányszoros első lett volna.
A reykjavíki meteorológiai intézet szóvivőjének közlése szerint az Eyjafjallajökull gleccser kráteréből a hét végén már nem jött a felszínre sem láva, sem vulkánhamu. Immár szabad a légtér az azt részben megbénító, sztrájkoló British Airways-es légi utaskísérők előtt.
dátum: 2010-05-22
Az Országgyűlés nagy többséggel elfogadta az alkotmány módosításáról szóló törvényjavaslatot. A módosítás nevesíti a miniszterelnök-helyettes intézményét. A következő lépés a miniszterelnök-helyettesi poszt nevesítése: mostantól miniszterelnök-helyettesek csak Navracsicsok és Semjének lehetnek.
Más ez a pünkösd, mint a korábbiak voltak. A mostani – tudta meg a Hócipő a leendő kormányhoz közeli forrásokból – immár felszabadult, forradalmi pünkösd.
dátum: 2010-05-21
A világ egyik vezető üzleti iskolája, a svájci IMD minden évben rangsorolja az országok versenyképességét. A legfrissebb rangsorban hazánk a tavalyi 45-ik helyről a 42-ikre került, míg Szlovákia a 33-ikról a 49-ikre. A Fidesz-frakció törvényjavaslatot terjesztett be, amely arról szól, hogy Magyarország gratulál az eredményhez a megalakuló Orbán-kormánynak.
Jelentősen csökkent az elmúlt napokban az izlandi Eyjafjöll vulkán hamukibocsátása, és kissé gyengült a tűzhányó általános aktivitása is – jelentette ki Steinunn Jakobsdóttir izlandi geológus, aki nem tartja kizártnak, hogy a vulkán azért pihen, mert erőt gyűjt.
dátum: 2010-05-20
A gazdaságról tartott nemzeti konzultáción Orbán Viktor beszéde előtt a moderátorként közreműködő Selmeczi Gabriella azt mondta, hogy a jelenlevőknek lehetőségük lesz kérdéseket feltenni. Ez végül elmaradt. A Hócipő megtudta: azért maradtak el a kérdések, mert a jelenvoltak minden felmerülő, kimondatlan kérdésükre választ kaptak Orbántól, és amelyikre nem, olyan kérdés nincs is.
„A leendő kormánytöbbség a népszámláláson listázni akarja az állampolgárok vallását, egészségi állapotát, termékenységét is... A Fidesz ismerős képletet használ: a Nagy Testvér figyel, de őt magát nem láthatod” – fogalmazott Lendvai Ildikó. A Fidesz válasza: se testvéri, se egyéb rokoni köteléket nem vállal a szocialistákkal, kivéve azokat a volt MSZMP-s vezetőket, akik a Fidesz családjában találtak oltalmat megvilágosodásuk után.
dátum: 2010-05-19
Hetek óta emelkedik a vaj ára a nemzetközi piacokon, helyenként harminc százalékkal. Közel tizenöt éves csúcson van a pamut ára, ami elsősorban a farmerruházati termékek alapanyagának, a denimnek a drágulásában érezteti hatását. Ez azt jelenti, hogy a vaj és a farmerruha mentheti meg a világgazdaságot: az emberek bepánikolnak, elkezdik felvásárolni a vajat és a farmert, felpörög a termelés, munkahelyek születnek, virágba borul a kapitalizmus.
A Penta Investments cseh-szlovák kockázatitőke-társaság a Gyulai Húskombinát felvásárlását tervezi – írja belső forrásokra hivatkozva a Hospodarske Noviny. Ez hát Fico ellencsapása a kettős állampolgárságra. A gyulaiból bratislavai lesz.
dátum: 2010-05-18
Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a Nemzeti Együttműködés című politikai nyilatkozattervezet általános vitájában azt mondta: Világnézeti, vallási és politikai meggyőződéstől függetlenül minden csatlakozni szándékozóra vonatkozik az. Feltéve, ha a világnézete, vallási és politikai meggyőződése azonos a Fideszével.
Az országgyűlés elkezdte tárgyalni a Fidesz javaslatát a 200 tagú parlamentről. A Hócipő úgy tudja, nemcsak az ellenzéki frakciókban, hanem a Fidesz-KDNP-ben is többen felvetették: mi lenne, ha összébb húznák magukat, és akkor négy év múlva két kisebb képviselőt egynek lehetne számolni.
dátum: 2010-05-17
Ma nyújtja be Új irány 2010 című javaslatcsomagját a Fidesz. Ezzel folytatódik az Orbán Viktor által vezetett forradalom, amelynek eredményeként Magyarországot a poklok kapui sem fogják megdönteni. Azt nem tudni, hogy fordítva bekövetkezik-e, vagyis, hogy Magyarország dönti meg a poklok kapuit – értékelte a helyzetet a Hócipő által megkérdezett Kossuth Lajos.
A Dunaújvárosi Főiskola médiaszakos hallgatóinak „A bulvárújságírás a nyomtatott sajtóban és a televízióban” címmel Fekete Pákó tartott előadást. Kiemelte: nagyon fontos műfajnak tartja a bulvárt, mert ha nem jelennének meg róla cikkek, kevesebb fellépése lenne. És most már a Dunaújvárosi Főiskola is számíthat fellépésekre.
dátum: 2010-05-15
A Jobbik debütáló parlamenti szereplésén nem csinált titkot abból, hogy ők nem az eurót szeretnék bevezetni, hanem a koronát.
Hagyó Miklós a Blikknek azt mondta: könyvet ír arról, hogy mi vezetett politikai karrierje kettétöréséhez. Azt még nem tudni, hogy a könyvet idekint írja vagy odabent.
dátum: 2010-05-14
A Hócipő magas rangú fideszes körökből megtudta, hogy mostantól minden nap új nap virrad ránk.
A javuló közlekedési és a romló bírságfizetési morál veszélybe sodorja az ORFK költségvetését, amelyből 16 milliárd forintot saját bevételként, többek között a gyorshajtókra kivetett közigazgatási bírságokból kell előteremtenie a rendőrségnek. Ha nem javul jelentősen a behajtás hatékonysága, az év végére felborul a rendőrség költségvetése – írja a Népszabadság, amely már nem teszi hozzá: ez is egy csontváz, amit a szocialisták rejtettek a szekrénybe, hogy most kidőljön onnan, Pintérre.
További oldalak: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 | 132 | 133 | 134 | 135 | 136 | 137 | 138 | 139 | 140 | 141 | 142 | 143 | 144 | 145 | 146 | 147 | 148 | 149 | 150 | 151 | 152 | 153 | 154 | 155 | 156 | 157 | 158 | 159 | 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165
Nózi

- Sikeres gazdasági fordulatot hajtottunk végre!
Orrban az igazság >>
Késsel, villával
Ekkora pechvogelek is csak mi, magyarok lehetünk! Az Európa Tanács kínzás elleni bizottsága (CPT) pont akkor vizsgálta a magyarországi fogvatartási körülményeket, amikor Fóliás Jani tavaly ellopott láncfűrésze ügyében a rendőrök már éppen nyomon voltak. A CPT egyébként nem az izsáki ügy miatt özönlött hazánkba, hanem állampolgári bejelentésre, ami a Kossuth rádió 180 perc című adásában hangzott el a miniszterelnök szájából...
Tovább >>
Elkészült a disznóstratégia
Magyarország jobban teljesít, mondta Lázár János, és példának a trafiktörvényt említette. Lázár szerint más nemzetek csak mérgezik magukat a dohányzással, de a magyar emberek nemzeti dohányboltban vehetik meg a cigarettájukat. Kiemelte, hogy sok orvos is trafikot nyithat, amit azért tart jónak, mert így a szenvedélyük rabjai már a helyszínen szakszerű segítséget vehetnek igénybe.
Döbbenetes adatok Magyarország teljesítményérõl! >>
A Puskás stadionban épülhet meg az új Fradi-aréna!
Tovább >>
Tálalva van
Ha a 90 kilós nagymama egy órán át porszívózik otthon, akkor 200 kcal energiát éget el, ennek fejében leghelyesebb, ha 1 db korpás zsemlyét fogyaszt uzsonnára másfél deci 1,5 százalékos tejjel. Ha ugyanez a nagymama 45 percen át keringőzik az Idősek Klubjában, akkor 1,2 dkg gyümölcsös pite jár neki, míg ha másfél órán át sétálgat az utcán és kirakatokat néz, 6,5 dkg földimogyoróval lepheti meg magát.
Édesanya 50 percen át sífut >>
IMPRESSZUM KAPCSOLAT MÉDIA AJÁNLAT LINKTÁR SZERZŐI JOGOK ADATKEZELÉS RSS