2016. 04. 01.
Nem engedik ki a börtönből Tarsoly Csabát, mert a bíróság szerint, ha szabadlábra helyeznék, újra csalni kezdene. Így kénytelen odabentről szervezni a lakáslottót.
2016. 03. 31.
Palkovics László a pedagógusokat hibáztatja, amiért annak idején nem tanították meg érthetően beszélni.
Az ország 10 legjobb gimnáziumából 10-ben tiltakoztak szerdán. Mire Balog Zoltán a sor végére küldte őket.
2016. 03. 30.
Már a Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja Bánki Erik fideszes képviselő inaktívnak tűnő cégeit, amelyekből több tízmilliót vett fel. Bánki Erik cégei pedig a Központi Nyomozó Főügyészséget vizsgálják.
Egy évet se bírt ki a Hatvant Boldoggal összekötő, 7,5 km-es, egymilliárd forintból épített, tavaly nyáron átadott kerékpárút. Videofelvételek bizonyítják, hogy Gyurcsány többször, szándékosan fel-alá biciklizett rajta.
A Kúria jogerős döntése értelmében az MNB Pallas Athéné Alapítványai közpénzekkel gazdálkodnak, adataik nyilvánosak. A döntés megszületése óta fegyveres testőrök vigyáznak Kósa Lajosra és több, vezető fideszes politikusra, mert fennáll a veszélye annak, hogy korábbi nyilatkozataik miatt szégyenükben önkezükkel vetnek véget életüknek.
Államosítaná a közétkeztetést a kormány. Amikor pedig majd néhány év múlva az Európai Bíróság kimondja, hogy az állam törvénytelenül vette el a cégektől a közétkeztetést, ezért büntetésül, továbbá kártérítésként egy-kétszázmilliárd forintot kell fizetnie, mi, mindannyian csak a zsebünkbe nyúlunk, és a pénzt belevágjuk Brüsszel képébe.
2016. 03. 29.
Húsvét hétfőn elfogták az Oktogon téri bankrablót. Aki rögtön bevallotta, hogy szocialistaszimpatizáns.
Egy részeg francia pár sikerrel játszotta ki a parlamenti őrséget. Ha nem részegek, tán el is foglalják a Parlamentet.
2016. 03. 28.
Kalandparkot nyitott a Váli-medencében Mészáros Lőrinc. Mint ahogy gazdája, Orbán Viktor is kalandparkot nyitott 2010-ben a Kárpát-medencében.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/14  •  VII. 1. – VII. 14.
Para-Kovács Imre: Szabadabban érezhetjük magunkat, nem indítanak ellenünk hajtóvadászatot, de ez nem jelenti azt, hogy beleszólhatunk. Hát kösz! Smuzewitz Ilona: az új magyar űrügynökség meg tudja majd mondani, hogy föntről látszott-e az aranykonvoj, vagy csak a karmelitából? Váncsa István: Hol meleg van, ott meleg van! – azaz pont olyan, mint a zsarnokság! Farkasházy Tivadar a hatvan évvel ezelőtti és mostani lopásról, és a mértékről Havas Henrik részleteket szerzett Orbán: Életem és harcom Brüsszel bürokratái ellen - című készülő kötetéből Dési János a jövendő elnök-casting alkalmából feleleveníti, hogyan lépett be Göncz Árpád irodájában a gardróbszekrénybe Juszt László szerint igaza van Orbánnak, tényleg fantasztikus országot csinálnak, csak nem érti, miért nem tette hozzá, hogy: maguknak! A Heti Kamu megtudta: csirkekopasztó-üzemben folytatják a kirúgott megafonosok Selmeczi Tibor a digitális világban a WC-papírt is lecseréli billentyűzetre, de hiába nyomkodja a DEL-billentyűt, az nem töröl.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.