2015. 10. 30.
53 tonna, lejárt szavatosságú élelmiszeripari terméket semmisítettek meg egy fővárosi cégnél. Vagyis: elmúlt nyolc év.
2015. 10. 29.
A netes cégek, például a Google megadóztatását tervezi a magyar kormány. Előírva azt is, hogy a Google vegyen fel minden alkalmazottja mellé még egyet.
3,1 milliárdért Makovecz-stílusú kazánházat és két fűtött edzőpályát építenek a felcsúti fociakadémia mellé. Az Omega mínusz Mihály Tamás már melegít az avatásra.
2015. 10. 28.
Pálffy Ilona saját kezébe vette a vasárnapról szóló népszavazási kezdeményezést. Azt ajánlja, hogy aki akar, az nyugodtan szavazzon. Otthon, a négy fal között, a mellékhelyiségben. És ott dobja is be a cédulát.
Megemelte Orbán Viktor védelmi szintjét a Terrorelhárítási Központ. Állítólag a migráció miatt. Az biztos, hogy tőlünk nincs miért félnie a miniszterelnöknek. Messze még az idő, amikor elhangzik: „A védelemé a szó!”
2015. 10. 27.
Kövér szerint az önkormányzatiság az elmúlt 25 év egyik legjobb politikai teljesítménye. A másik kettő ő maga és Orbán.
Elárverezik a világ legnagyobb macskás festményét, ami 200-300 ezer dollárt is érhet. Az MNB már bejelentkezett az árverésre.
2015. 10. 26.
Orbán Viktor világossá tette Brüsszelben: Magyarország kész segíteni a migránsútvonalon fekvő államokat. Bármely nyelven, bármely mennyiségben gyorsan legyártjuk nekik a nálunk már bevált óriásplakátokat.
Két cég konzorciuma nyerte el a több mint hatmilliárd forintból megépülő új MTK-stadion tervezésére és kivitelezésére kiírt pályázatot. Az avatás időpontja attól függ, mikorra sikerül jó állapotba hozni legalább két Gripent.
2015. 10. 24.
Orbán Viktor Madridban széles mosollyal csókolt kezet Angela Merkelnek. Majd megnyalintotta a száját.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/3  •  I. 28. – II. 10.
13 OLDALAS HÁBORÚPÁRTI MELLÉKLET! Para-Kovács Imre: Rég volt már polgárháború, és az amerikaiak csodálkoznak, hogy ha egy bevándorlásellenes retardot választanak, az úgy is viselkedik, és hadsereget küld rájuk Váncsa István: Mit tegyen az a NER-es, aki nem lop, és még nem is imitálja, mert ha nem teszi, a gyanú sötét árnya fog makulátlan személyére vetülni Smuzewitz Ilona gyűjtést indít gróf Lázár Jánosért, hogy ne kelljen a százhúszezres nyugdíjig szarosmosdó-pucolásból élnie Nagy Bandó András: Mire készül a Tisza? Farkasházy Tivadar: Ha már nem adták oda a norvégok Trumpnak a Nobel-békedíjat, legalább adják oda neki a svédek az orvosit Havas Henrik: Hogyan bízták a karmelitában Kósa Lajosra a párt gazdasági alapvetéseinek megfogalmazását? Dési János az Orvosi Kamara volt elnökénél járt, aki ukrán menekültek ideiglenes orvosi rendelőjében hórukkol Verebes István Caligulával beszélgetett a helyes kinevezési protokollról A Heti Kamu megtudta: a fűtésszámlák befagyasztása után a kormány a fűtést is befagyasztja Selmeczi Tibor burgonyapárti propagandát terjeszt!
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.