2015. 01. 21.
Az Egyesült Államok nem vonja vissza André Goodfriend volt budapesti ügyvivő diplomáciai mentességét, amire Polt Péter legfőbb ügyész kérésére Szijjártó Péter kérte amerikai kollégáját, miután Orbán Viktor arra utasította Vida Ildikó NAV-elnököt, hogy jelentse fel Goodfriendet rágalmazás miatt. Kezdődik elölről, csak most Obamával.
2015. 01. 20.
Rogán Antal sajtótájékoztatón jelentette be, hogy bár tegnap 100 %-ig becsületes volt, mára még 20%-ot rátett erre.
Kövér László kész a teljes felelősséget vállalni azért, amiért véletlenül fogadta Urban Ahlint, a svéd parlament elnökét.
2015. 01. 19.
Erősen nyitotta a hetet Rogán Antal, aki azt a kérdést tette fel, hogy a benzinár csökkenésével miért nem csökken a kenyér vagy a kifli ára. Vagy más szolgáltatásoké. Azóta már megtudta: Juhász Péter miatt.
A mélyen katolikus Írországban egy dublini pap után most Leo Varadkar egészségügyi miniszter vállalta fel nyíltan, hogy maga is meleg. Lassan most már a mi politikusaink jönnek. Lassan. Két-háromszáz év.
2015. 01. 18.
Lemondott Németh István, egy 140 fős település polgármestere, mert úgy érezte, „csal, lop, sikkaszt, amiért igazolja: a falu közmunkásai dolgoznak, holott ez nem igaz...” 36 közmunkás fél éven át „pucolt”egy 300 méter hosszú árkot. Félő, hogy ebből durva lemondáscunami lesz: polgármesterek, megyei potentátok, helyettes államtitkárok, államtitkárok, miniszterek fogják követni, és alighanem maga Orbán Viktor is belátja: mennie kell.
Magyar-osztrák-német koprodukcióban film készül arról, ahogyan I. világháborús hadifoglyok a Csárdáskirálynőt próbálják meg színpadra állítani. A 3,5 milliárd forint összköltségvetésű, javarészt külföldi szereplőket felvonultató produkció elnyerte a Filmalap 500 millió forintos támogatását. A filmmel kapcsolatban csupán egyetlen aprócska kérése volt Orbán Viktornak. Hogy kedvenc művésze, Gérard Depardieu legyen a főszereplő.
2015. 01. 17.
Sokfelé feltűntek Budapesten az elmúlt napokban, fotók, videók készültek róluk a belváros különböző pontjain, ám két napja nem látják a vaddisznókat. A két fővadász, Lázár János és Semjén Zsolt nem nyilatkozik az ügyben.
Több jel utal arra, hogy Oroszország megpróbálja Európát zsarolni a „gázfegyverrel”. Orbán ígéri: nekünk nem lehet bajunk, mert kérésére Putyin teherautókonvojokban szállítja majd Magyarországra a gázt.
2015. 01. 16.
Illés Zoltánnak, a második Orbán-kormány volt államtitkárának kinyílt a szeme. Kormánypárti ellenfelei szerint viszont csak a csipája.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/3  •  I. 28. – II. 10.
13 OLDALAS HÁBORÚPÁRTI MELLÉKLET! Para-Kovács Imre: Rég volt már polgárháború, és az amerikaiak csodálkoznak, hogy ha egy bevándorlásellenes retardot választanak, az úgy is viselkedik, és hadsereget küld rájuk Váncsa István: Mit tegyen az a NER-es, aki nem lop, és még nem is imitálja, mert ha nem teszi, a gyanú sötét árnya fog makulátlan személyére vetülni Smuzewitz Ilona gyűjtést indít gróf Lázár Jánosért, hogy ne kelljen a százhúszezres nyugdíjig szarosmosdó-pucolásból élnie Nagy Bandó András: Mire készül a Tisza? Farkasházy Tivadar: Ha már nem adták oda a norvégok Trumpnak a Nobel-békedíjat, legalább adják oda neki a svédek az orvosit Havas Henrik: Hogyan bízták a karmelitában Kósa Lajosra a párt gazdasági alapvetéseinek megfogalmazását? Dési János az Orvosi Kamara volt elnökénél járt, aki ukrán menekültek ideiglenes orvosi rendelőjében hórukkol Verebes István Caligulával beszélgetett a helyes kinevezési protokollról A Heti Kamu megtudta: a fűtésszámlák befagyasztása után a kormány a fűtést is befagyasztja Selmeczi Tibor burgonyapárti propagandát terjeszt!
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.