2014. 10. 16.
Ha Szanyi még egyszer hibázik, az MSZP eltiltja a facebookozástól.
2014. 10. 15.
A magyar válogatott Szalai góljával tönkreverte Feröer-szigetek csapatát. Dárdai Pál a fényes győzelmet Orbán Viktornak ajánlotta.
Előkerült Kim Dzsongun, aki bottal jár. Nincs benne semmi feltűnő, mert azóta 20 millió észak-koreai kötelezően szintén bottal jár.
2014. 10. 14.
Bár a baloldal számára kudarc volt a vasárnapi eredmény, jó hír, hogy közelebb vagyunk egy nappal a következő választásokhoz.
Az MSZP-ben – mint fogalmaznak – ez most a szembenézés ideje. Belenéznek Gyurcsány szemébe, és kimondják, hogy ő a hibás.
2014. 10. 13.
A választáson tarolt a Fidesz. Miután négy év alatt letarolta az országot.
Az MSZP vezetése visszavonul újraépítkezni Budapest XIII-ik kerületébe.
2014. 10. 12.
Orbán Viktor köszönetet mondott a futballválogatottnak, amely 42 év óta először rúgott gólt Bukarestben, és éppen a választás előtti napon.
Megfigyelők szerint a román-magyaron nemcsak a pályán volt döntetlen, hanem a nézőtéren is kb. azonos sikerrel szerepeltek a szurkolói csapatok.
2014. 10. 11.
Az önkormányzati választás kampányának finisében az eddig legjobban teljesítő Fazekas Sándor, Lázár János, L. Simon László, Orbán Viktor és Kövér László még egy utolsó hajrával összesen mintegy száz galambdúcot, villanyoszlopot és trágyadombot ad át a magyar embereknek.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/17 • VIII. 12. – VIII. 25.
Para-Kovács Imre: Szerencsére nem mindenki élte úgy az életét, hogy az elmúlt 16 év összes mocsokságát és trükkjét érzékelte, holott konkrétan ellopták a jövőnket!
Váncsa István: épp ideje, hogy a Mesterséges Intelligencia egyre okosodjék, mivel dicső fajunk egyre hülyül
Smuzewitz Ilona megtudta, hogyan rontotta el a klímát a kormány
Farkasházy Tivadar: Orbán Tusványoson azt kiáltotta, hogy Előre!, holott középkori uralkodók még többnyire azt kiáltották, hogy Utánam!
Havas Henrik nyilvánosságra hozza Orbán még nem publikált videóját, melyben bocsánatot kér
Dési János: A cső a saját farkába harap
Lendvai Ildikó megfejtette a Fidesz üzemzavarát: egyszerűen túlmelegedtek
Majláth Mikes László a legnagyobb nyilas író, Nyírő stílusában búcsúzik a köpcöstől és a súlytalantól
A Heti Kamu megtudta: Matolcsy György és Ádám is menekülni fog az RTL új realityjében, a Hajszában!
Selmeczi Tibor Kína legszebb tartományában él: a belső Ferencvárosban

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.