2014. 04. 13.
Pénteken már nem csak a kordont bontották meg demonstrálók az épülő, történelemhamisító emlékműnél, hanem néhányan az emlékmű alapját is elkezdték bontani. Az események nyomán szerveződik egy körbemasírozó békemenet az emlékmű védelmére.
2014. 04. 12.
Ma megújul az MSZP, holnap pedig a szavazótábora.
Rogán tegnap nem módosította a vagyonnyilatkozatát.
2014. 04. 11.
A német megszállás történelemhamisító emlékművét az eddigi kritikusok közül sokan úgy tudnák elfogadni, hogy a kompozíció számos mellékalakkal bővül, és ezek a mellékalakok az új koncepcióban immár nem egyszerűen a kordont, hanem magát az emlékművet bontják el.
Levelet írt a norvég kormánynak Lázár János, azt sérelmezve, hogy „a Norvég Civil Támogatási Alap pénzeit egy magyar párthoz szorosan kötődő szervezet vezetésével osztják szét”. Levelet írt a Norvég Alap Lázárnak, azt sérelmezve, hogy egy magyar párt osztogat a CÖF-nek.
A Toyota bejelentette, hogy világszerte 6,39 millió autót hív vissza különböző technikai problémák miatt. A visszahívás Magyarországon legalább 6400 autót, többségében Yarist érint. Akiket nem ért el telefonon a Toyota, azoktól visszahívást kért.
Összeházasodott Kapócs Zsóka és Habony Árpád – derült ki szerdán reggel. Az újdonsült feleség azonban hamar véget vetett a gratulációknak, a Facebookon bevallotta, rossz döntést hozott és felbontja a házasságát. A férj és a nászajándékok sorsa ismeretlen.
2014. 04. 09.
A mostani kormányzati ciklus végén távozik a külügyi tárca éléről Martonyi János. Schmitt Pál nem cáfolta, hogy a külügyminiszteri posztra van egy allkallmas jelöltje.
Egy felmérés szerint sok fiatal tervezi, hogy külföldre megy. Akkor lesz majd itt aranykor, amikor évtizedek múlva visszajönnek, és külföldről kapják a nyugdíjukat.
Ellenzéki politikusok és civil tüntetők szedték szét tegnap este azt a kerítést, amit a Szabadság térre tervezett német megszállási emlékmű építkezése köré vontak. Az emlékművet kedden kezdték el építeni. Tehát az emlékmű tervét nem fújták le. Majd az emlékművet...
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/17 • VIII. 12. – VIII. 25.
Para-Kovács Imre: Szerencsére nem mindenki élte úgy az életét, hogy az elmúlt 16 év összes mocsokságát és trükkjét érzékelte, holott konkrétan ellopták a jövőnket!
Váncsa István: épp ideje, hogy a Mesterséges Intelligencia egyre okosodjék, mivel dicső fajunk egyre hülyül
Smuzewitz Ilona megtudta, hogyan rontotta el a klímát a kormány
Farkasházy Tivadar: Orbán Tusványoson azt kiáltotta, hogy Előre!, holott középkori uralkodók még többnyire azt kiáltották, hogy Utánam!
Havas Henrik nyilvánosságra hozza Orbán még nem publikált videóját, melyben bocsánatot kér
Dési János: A cső a saját farkába harap
Lendvai Ildikó megfejtette a Fidesz üzemzavarát: egyszerűen túlmelegedtek
Majláth Mikes László a legnagyobb nyilas író, Nyírő stílusában búcsúzik a köpcöstől és a súlytalantól
A Heti Kamu megtudta: Matolcsy György és Ádám is menekülni fog az RTL új realityjében, a Hajszában!
Selmeczi Tibor Kína legszebb tartományában él: a belső Ferencvárosban

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.