2014. 03. 22.
A belügyminiszter egységesítette a kémények ellenőrzésének és tisztításának gyakoriságát. Ezentúl a a szilárd tüzelőanyaggal vagy olajjal fűtő háztartásokat is évente egyszer keresi fel a kéményseprő, szemben az eddigi kettővel. Ősztől pedig nekünk kell bevinni a kéményünket.
2014. 03. 21.
Miskolcon több pedagógus is kisebb fizetést kap, mert valaki kicserélte a szerződésük előlapját, amelyen a bérük is szerepelt – írja a Blikk. A rendőrség közokirat-hamisítás miatt nyomoz az ügyben, ismeretlen tettes ellen. Az előlapot kihallgatták, de megtagadta a vallomást.
Átlagosan másfélszer nagyobbak lesznek a szavazólapok, mint 4 éve. A 14 millió szavazólap 468 millió forintba kerül – 200 millióval többe, mint 2010-ben. Már napok óta dübörögnek a nyomdagépek – adja hírül az atv.hu. A nyomdagépek jobban teljesítenek.
A lengyel államfőt délelőtt katonai tiszteletadással fogadják a budai Várban, a Szent György téren, majd a magyar és a lengyel államfő tárgyalást folytat a Sándor-palotában. A fő téma: mekkora lengyel civil kontingens vesz részt a március 29-i békemeneten.
Gyurcsány Ferenc, „amikor az érdekei úgy kívánják, akkor tisztességesnek mutatja magát, amikor az érdekei úgy kívánják, akkor az ellenfeleit áztatja” – mondta Zuschlag a köztelevízió Az Este című műsorában. Majd nyugodalmas, békés, tisztességes álomra hajtotta fejét.
2014. 03. 20.
Egyetlen nap alatt 84,4 százalékra ugrott fel az államadósság – számolta ki az Mfor. Az újabb hazai siker, a keddi 3 milliárd dolláros kötvénykibocsátás árnyoldala ugyanis a bruttó adósság növekedése. Matolcsy egyelőre nem akar erről senkinek beszélni, maximum a Goldman Sachsnak.
Már márciusban kihirdethetik az adómentes munkáltatói lakáscélú támogatásról szóló rendeletet. Cafeteriaként kaphatják a dolgozók a támogatást. Ugyancsak márciusban hirdethetik ki a május 1-i, az augusztus 20-i, az október 23-i, a mikulási és a karácsonyi rendkívüli támogatásokat is.
2014. 03. 19.
Hende Csaba cáfolta, hogy azt állította: a horvátok felkérték légterük védelmére Vadai Ágnest.
Az Együtt-PM szövetség feljelentést tett M. György j.bank-elnök ismeretlen tettes ellen.
A Kúria szerint tiltott pártreklám a kormány „jobbanteljesítős” hirdetése a TV2-n, ezért azt le kell venni a műsorról. A kormány, a Fidesz és a TV2 egyaránt azzal védekezik, hogy nem gondolták, hogy a Kúria nézi a TV2-t.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/17 • VIII. 12. – VIII. 25.
Para-Kovács Imre: Szerencsére nem mindenki élte úgy az életét, hogy az elmúlt 16 év összes mocsokságát és trükkjét érzékelte, holott konkrétan ellopták a jövőnket!
Váncsa István: épp ideje, hogy a Mesterséges Intelligencia egyre okosodjék, mivel dicső fajunk egyre hülyül
Smuzewitz Ilona megtudta, hogyan rontotta el a klímát a kormány
Farkasházy Tivadar: Orbán Tusványoson azt kiáltotta, hogy Előre!, holott középkori uralkodók még többnyire azt kiáltották, hogy Utánam!
Havas Henrik nyilvánosságra hozza Orbán még nem publikált videóját, melyben bocsánatot kér
Dési János: A cső a saját farkába harap
Lendvai Ildikó megfejtette a Fidesz üzemzavarát: egyszerűen túlmelegedtek
Majláth Mikes László a legnagyobb nyilas író, Nyírő stílusában búcsúzik a köpcöstől és a súlytalantól
A Heti Kamu megtudta: Matolcsy György és Ádám is menekülni fog az RTL új realityjében, a Hajszában!
Selmeczi Tibor Kína legszebb tartományában él: a belső Ferencvárosban

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.