2014. 02. 06.
A törtélemhamisító emlékmű tervezete miatt a Dohány és a Frankel Leó utcai zsinagóga, valamint a Zsidó Idegenforgalmi és Kulturális Központ is visszautasítja a Magyar Holokauszt 2014 emlékév programjaira elnyert több tízmilliós állami támogatást. Az így megmaradt pénzből az emlékműállítók aranyfüstlemezzel borítják be a szoborkompozíciót.
2014. 02. 05.
Meg nem erősített információk szerint az Összefogás vezetői és tanácsadóik azt tervezik, hogy hamarosan összeülnek, és megvitatják: kezdjenek-e kampányüzemmódra kapcsolni, és ha igen, akkor mikor és miért.
Az Országgyűlés illetékes bizottsága kormánypárti többséggel az ellenzék összes, Pakssal kapcsolatos módosító javaslatát elvetette, arra hivatkozva, hogy őket is váratlanul érte a szerződés, amin már nincs idő változtatni.
Rogán cáfolta, hogy ne állítanák fel a Szabadság téren a náci megszállás történelemhamisító emlékművét. Sőt, azt javasolja, hogy a német sas még gonoszabb, Gábriel még ártatlanabb legyen.
A Civil Összefogás Fórum elnöke, Csizmadia László további tízmilliókat kér támogatóiktól, hogy az országot elborító bohócos plakátokon átragasszák Hagyó Miklóst Simon Gáborra.
2014. 02. 04.
Abból a szempontból tekinthető a paksi bővítéshez szükséges előszerződés biankószerződésnek, hogy „ez egy olyan szerződés, amely még olcsóbb lehet” – mondta Varga Mihály az M1-en. Arra kérte a tévénézőket, hogy ezt el ne árulják Putyinnak.
Nem támogatta a Horthy-szobrok tilalmáról szóló határozati javaslatot a parlament – kormánypárti többségű – kulturális bizottsága. A javaslatot Mesterházy Attila és Bárándy Gergely terjesztette be. A Szálasi- és Gömbös-szobrok ügyét eddig nem vették napirendre.
2014. 02. 03.
Orbán Viktor azt fontolgatja, hogy a tiltakozások hatására a teljes paksi projektet áthelyezi Felcsútra.
A miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdi meg tavaszi ülésszakát ma az Országgyűlés. A nap folyamán azután Tavasztündérként Kövér László fegyelmezi az ellenzéket.
2014. 02. 01.
Bajnai a Facebookon kommentálta Orbán „győzelmi jelentést adó videóját”, ám szerinte a posztot cenzúrázták. Az oldal szerkesztője később azt közölte: nem törölték a kommentet, hanem az „fennakadt a spam- és trollszűrőn”. Bajnai most majd újra próbálkozik - lájkokkal, és olyan szövegekkel, hogy „Orbán Viktor Magyarország Kedves Vezetője”.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/13  •  VI. 17. – VI. 30.
Para-Kovács Imre: én nem hazudok pénzért, nem nyalom a kormány seggét, a most leépített cselédsajtó nem kollégám, az övéik Kínában meg Oroszországban vannak Kéri László: Orbán egy órára belátta, hogy „mindennek van határa”. Hátha újabb vereségek hatására ezt egy délutánra, vagy egy napra is belátja! Smuzewitz Ilona: a Fidesz nem veszített, csak nem nyerte meg a választást Váncsa István alig várja, hogy hazánk elérkezzen az Orbán-féle szuverenitás állapotába, hogy az univerzum összes országát jól tökön rúghassuk Farkasházy Tivadar elképzelte Orbánt, ahogy egy bunkerből nézi az aranykonvoj kísérőinek csak Bin Ladenéhez hasonlítható elfogását Havas Henrik Orbán kérésére megírta a volt kormányfő, rettegő fideszeseknek szóló levelét Dési János: így rúgtak ki három perc alatt a Népszavától Lendvai Ildikó: Mikor szólnak Orbánnak? A Heti Kamu megtudta, hogy Sulyok Tamás az elmozdítása elleni tiltakozásul az íróasztalához láncolta magát. Kimentése folyamatban van!
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.