2013. 11. 08.
A vakkomondoros Balogh József legújabb verziója szerint nem ő ütötte meg Terikét, hanem élettársa fejelte le őt. A vak komondor csak később jött haza a lagziból, kicsit ittasan, ezért esett át rajtuk.
2013. 11. 07.
Rákay Philip lett a köztévé vezérigazgató-helyettese. Mivel politikai jellegű feladata már nem maradt, szakemberként ő lesz a felelőse annak, hogy a 2014-es Eurovíziós Dalfesztiválra kiválassza a nyerő énekest Balázs Fecó, Demjén Rózsi, Vastag Csaba és Keresztes Ildikó közül.
Mégse lesz állami mobilcég. Ám tévedés azt hinni, hogy az állam nem lép ki a távközlési piacra, csak éppen nem gatyázik új társaság létrehozásával. Amikor ott van a kormánynak a jelenlegi három.
2013. 11. 06.
Kizárta a Fidesz Balogh Józsefet, aki hétfőn beismerte, hogy megverte élettársát. Szegény Baloghot kicsinálta a liberálbolsi bukottbaloldali élettársa, aki a tárgyaláson még valami bogyót is adhatott neki, amitől megjött az őszintesége.
Noha a kormányzati kommunikáció már 100 ezer forintnál magasabb minimálbért emleget, a dolgozók valójában alig több mint 65 ezer forintot kapnának kézhez jövőre... 1500 forinttal többet, mint az idén. Ez csaknem 25 ezer forinttal elmarad a tavalyi létminimum összegétől - írja a Népszava. Nem írja a Magyar Nemzet, a Magyar Hírlap, nem mondja a köztévé és közrádió.
Szemük alatt festett „monoklival” a nők elleni erőszak ellen tiltakozott a DK több női politikusa az Országgyűlésben. Az elnöklő Latorcai János szerint ezzel súlyosan veszélyeztették az ülés rendjét. Latorcai azt mondta: a házelnök várhatóan eljárást fog kezdeményezni. Elsőként is ő maga megkapja a Kövér László Köznyugalom Középkeresztet.
2013. 11. 05.
Ifj. Hegedűs Lóránt elnézést kér mindazoktól, akik úgy érzik, hogy akciójával elterelte a figyelmet a kamuvideóügyről. Megígérte, hogy legközelebb már csak karácsonykor, húsvétkor és a tavaszi választáskor avat Horthy-szobrokat.
Stratégiai megállapodást kötött a kormány és a Telenor. Ezzel egyidejűleg a norvég telekommunikációs társaság megnyitja magyarországi szolgáltató központját. Beszédében Orbán Viktor köszönetet mondott a jó gyarmatosításért, és nyugalomra intette a Békemenetet.
2013. 11. 04.
Vasárnap eggyel gyarapodott a Nemzeti Horthy-szobrok Hálózata. Rogán Antal szerint a Jobbik a magyarországi demokratikus oldal malmára hajtja a vizet, ezért inkább továbbra is ők, a kormányoldal kívánnak Horthy-szobrokat avatni.
A Népszabadság szerint poligráfos hazugságvizsgálatnak vetették alá a bajai videóügy több szereplőjét, köztük Király Györgyöt és állítólag Kőrös Gusztávot. A lap szerint a vizsgálat azt mutatta, hogy a szocialista politikusnak nem volt köze a felvétel elkészítéséhez. Az ügytől függetlenül a szocialisták azt javasolják, hogy két-három naponta vessék hazugságvizsgálat alá a Fidesz összes szóvivőjét.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/17  •  VIII. 12. – VIII. 25.
Para-Kovács Imre: Szerencsére nem mindenki élte úgy az életét, hogy az elmúlt 16 év összes mocsokságát és trükkjét érzékelte, holott konkrétan ellopták a jövőnket! Váncsa István: épp ideje, hogy a Mesterséges Intelligencia egyre okosodjék, mivel dicső fajunk egyre hülyül Smuzewitz Ilona megtudta, hogyan rontotta el a klímát a kormány Farkasházy Tivadar: Orbán Tusványoson azt kiáltotta, hogy Előre!, holott középkori uralkodók még többnyire azt kiáltották, hogy Utánam! Havas Henrik nyilvánosságra hozza Orbán még nem publikált videóját, melyben bocsánatot kér Dési János: A cső a saját farkába harap Lendvai Ildikó megfejtette a Fidesz üzemzavarát: egyszerűen túlmelegedtek Majláth Mikes László a legnagyobb nyilas író, Nyírő stílusában búcsúzik a köpcöstől és a súlytalantól A Heti Kamu megtudta: Matolcsy György és Ádám is menekülni fog az RTL új realityjében, a Hajszában! Selmeczi Tibor Kína legszebb tartományában él: a belső Ferencvárosban
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.