Elméleti gyakorlatiasság

Makai József
2008. 05. 08.
Egyre valószínűbb, hogy korábban kell befejezni a tv2 műsorát, ugyanis a kiválasztott nem lehet más, mint Gyurcsány Ferenc. Magyarország legjelentősebb mentalistája szemöldökének apró rezdülésével alapszervezeteket képes kiüríteni, vállrándításától játékpisztolyok csövei olvadnak meg, halk szavától pedig szinte naponta zuhan a forint olyan mélyre, hogy onnan már felkapaszkodni sem érdemes. A jelenségre Juhász Ferenctől kértünk magyarázatot.Hócipő: Meglepődött, amikor ma a kormányfői nyilatkozat után gyengült a forint?
Juhász Ferenc: Ez így egy rosszindulatú interpretáció, amit az MSZP elnökhelyetteseként most visszautasítok rendületlenül. A forint kissé gyengült, ami nem azonos a gyengüléssel, netán a drámai gyengüléssel vagy az összeomlással, amik szintén bekövetkezhetnek ugyan, de fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy nem tudni, mikor.
Hócipő: Tehát nem lepődött meg?
Juhász Ferenc: És min lepődtem volna meg? Elvégre a kormányfő nyilatkozatai általában jelentős következményekkel járnak, és ezek közül néhány nekünk is sokba van. Arról van szó, hogy a miniszterelnök akarata annyira erős, hogy azt még a forint árfolyamára is rákényszeríti.
Hócipő: Miért mondta a miniszterelnök, hogy ha megbukik a költségvetés, a kormánynak mennie kell?
Juhász Ferenc: Mert a miniszterelnök szeret pontosan fogalmazni. Fájdalmasan pontosan szinte.
Hócipő: Számolnak a bukás lehetőségével?
Juhász Ferenc: Az önálló szocialista kormány következetesen végrehajtja a reformpolitikát, amit végre egyedül, mindenféle liberális ballaszt nélkül határozhat meg.
Hócipő: És ha nem megy át a költségvetés?
Juhász Ferenc: Akkor a kormány megbukik.
Hócipő: Tehát mégiscsak számolnak a bukással...
Juhász Ferenc: A reformpolitika folytatásával számolunk.
Hócipő: Üzenni akart a miniszterelnök?
Juhász Ferenc: Ugyan kinek üzenhetett volna? Az utóbbi időben két mobiltelefonnal jár, hogy ha valaki fel akar hívni, legalább egy olyan szám legyen, amit felvesznek. A kormányfő már rég nem üzen, mert amikor üzent, azt nem értette senki.
Hócipő: Akkor meg mire volt jó a nyilatkozata?
Juhász Ferenc: A tisztánlátás érdekében mondta, meggyőződésem szerint. A miniszterelnökünk egy felkészült elméleti szakember.
Hócipő: Miben mutatkozik meg elméleti szakértelme?
Juhász Ferenc: A gyakorlati kérdésekben.
Hócipő: És a gyakorlatiassága?
Juhász Ferenc: Az elméletek gyártásában.
Makai József
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Makai József
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/17 • VIII. 12. – VIII. 25.
Para-Kovács Imre: Szerencsére nem mindenki élte úgy az életét, hogy az elmúlt 16 év összes mocsokságát és trükkjét érzékelte, holott konkrétan ellopták a jövőnket!
Váncsa István: épp ideje, hogy a Mesterséges Intelligencia egyre okosodjék, mivel dicső fajunk egyre hülyül
Smuzewitz Ilona megtudta, hogyan rontotta el a klímát a kormány
Farkasházy Tivadar: Orbán Tusványoson azt kiáltotta, hogy Előre!, holott középkori uralkodók még többnyire azt kiáltották, hogy Utánam!
Havas Henrik nyilvánosságra hozza Orbán még nem publikált videóját, melyben bocsánatot kér
Dési János: A cső a saját farkába harap
Lendvai Ildikó megfejtette a Fidesz üzemzavarát: egyszerűen túlmelegedtek
Majláth Mikes László a legnagyobb nyilas író, Nyírő stílusában búcsúzik a köpcöstől és a súlytalantól
A Heti Kamu megtudta: Matolcsy György és Ádám is menekülni fog az RTL új realityjében, a Hajszában!
Selmeczi Tibor Kína legszebb tartományában él: a belső Ferencvárosban

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.