Kézjelek és testbeszéd

Hogyan intsünk be Magyarországnak?

Előfordul, hogy miközben valahogy eltengetjük hétköznapjainkat, észre sem vesszük, hogy a világ a kommunikációs forradalom küszöbén toporog, mint az, aki az utolsó feles után lusta volt a kocsmában pisilni, ezért úgy döntött, inkább hazaviszi lábon. És most, csörgő kulcscsomóval reszkető kezében, rájött, hogy tévedett.

Az e-mailek és az sms-ek után modern világunkban a kézjelek hódítanak. Az egyezményes jelekkel érzelmeket fejezhetünk ki, rövidebb mondatokat képezhetünk, és egyértelműen közölhetjük a véleményünket másokkal.

A modern kézjeleket használhatják a globalizátorok és a poszt-ősmagyarok egyaránt.

Szókimondó, nyers, és helyenként trágár szöveg következik, elolvasása előtt a gyerekek feltétlenül rázzák le a szülői felügyeletet. Ha valamit nem értenek, kérdezzék meg osztálytársaikat. Pont úgy, mint amikor arra volt kíváncsi az osztály, mit jelent a pina szó. És valaki elmondta, hogy az vagy az Alpok egyik nyúlványa, vagy a fene se tudja, micsoda. Ám ha a fürdőszobába zárkóznának be, inkább a papa pornóújság-gyűjteményéből válogassanak.

Tessék gyakorolni, és mutogatni. Kíméletlenül. Nagyon durván.

Magyarország bekaphatja!

Alaptípus. Az egyik legkíméletlenebb kézjel. Vidáman, mosolyogva integetünk, majd amikor leeresztjük kezünket, gyorsan, egy szemvillanásnyi ideig hüvelykujjunkat lefelé tartjuk. Ez jelenti azt, hogy Magyarország bekaphatja. Nem tudni, miért pont ezt jelenti, miért nem azt, hogy ti, hatan barmok, kapjátok be. Vagy valami egészen mást. Így alakult. Magyarország, pártállásra és a költségvetési hiány GDP-hez viszonyított százalékos mértékétől függetlenül, konszenzusos alapon bekaphatja. Fontos, hogy mutogatás közben arcunkon üdvözült mosoly terüljön szét, és tekintetünket egy pillanatra se vegyük le a közönségünkről. A mozdulat legyen független arckifejezésünktől. Az igazán gyakorlottak képesek hüvelykujjukkal, még e roppant rövid ideig, is a sliccük felé mutatni. Egy kis szorgalmas gyakorlással egyébként olyannyira tökéletesíthetjük a mozdulatsort, hogy egyetlen vállalati buli vagy üzleti tárgyalás alkalmával, akár tucatnyi alkalommal is, megalázhatjuk a jelenlévőket és a nemzetet egyaránt. És erre csak akkor jöhetnek rá, ha felvételt készítenek rólunk, és azt kockánként kielemzik. Vagy még akkor sem.

Magyarország elhúzhat az anyjába!

Nem túl széles terpeszállásba állunk, és kezünket a madarak szárnymozdulataira hajazó módon mozgatjuk. Nyakunkat vízszintesen kinyújtjuk, és lassan körözve körbejárunk a rendelkezésünkre álló élettérben. Vagy szobában, esetleg emelvényen. Célunk, hogy a közönség a vadludakra asszociáljon, és felfogja: el kell húznia, mint a libáknak. Persze a vadlibák nem az anyjukhoz húznak el, és a kacsák is csak a Lengyelországban tartózkodó anyjukhoz készülnek - de mit tehetünk, a természet sem tökéletes, nem tudja minden igényünket maradéktalanul kielégíteni. De úgysem ez a lényeg, hanem az arculcsapás.

Magyarország felfordulhat!

Hirtelen hanyatt esünk. És, hogy egyértelműen kiderüljön, nem baleset történt, másfél perc alatt negyvenhatszor essünk hanyatt. És a földön fekve rángatózva hörögjünk.

Magyarország kinyalhatja!

A legegyszerűbb, ha nyelvünket kiöltjük, miközben tenyerünkkel a fenekünkre paskolunk néhányat. Közben aprókat horkanthatunk. Az exhibicionisták nyeríthetnek is, miközben letolják nadrágjukat, és a közönségnek hátat fordítva, mélyen meghajolnak. Egyértelmű jelzés, ám sajnos viszonylag ritkán alkalmazzák. Ha úgy éreznénk, nincs idő előadni az egész koreográfiát, vagy túl hideg van ahhoz, hogy letoljuk a nadrágunkat, elég, ha beszéd közben nyelvünkkel egy pillanatra megnyaljuk a szájunk szélét. Mintha a lendületes jövő ecsetelésétől kiszáradt ajkainkat nedvesítenénk meg. A hallgatóság szinte észre sem veszi majd a mozdulatot, mi mégis megsemmisítő erejű megalázó üzenetet közvetítettünk feléjük. Figyelem, ha nyelvöltögetés közben szamárfüleket is mutatunk, akkor az csupán annyit jelent, hogy elment az eszünk, és nem biztos, hogy bárkit sértene gesztusunk.

Magyarország mennyország? Bunkók!

Ájtatos közönség előtt gesztikulálva, kezünket ökölbe szorítjuk, majd középső ujjunkat kiegyenesítve lassan az ég felé emeljük karunkat. A kommunikációs szakemberek még nem jutottak egyetértésre, milyen helyzetekben érdemes ezt a kézjelet alkalmazni. Talán akkor a leghatásosabb, ha ellenfelünk elképzeléseit és programját akarjuk véleményezni. A hatást növelhetjük, ha valamely más jelzéssel kombináljuk. És ha ebből sem értenének, még mindig leköphetünk valakit a közönség soraiból. Nincs idő finomkodni többé. Be kell kerülni a hírekbe.