2012. 05. 29.
Nagy volt a vihar, le kellett vágni néhány vitorlát, hogy a hajó utasai életben maradjanak - magyarázta a hvg.hu-nak Giró-Szász András a negatív első negyedéves GDP-adatot. Hozzátette: hánykolódik a hajó, de a kikötő felé tart, és ezt a kikötőben is így gondolják. Kijelentése nyomán lassan összeáll a kép, miért is kell nekünk napról napra feltámasztanunk az egykori lovastengerészt.
Globálisan is vezetővé vált Magyarország a fogászati turizmus területén, jelenleg minden ötödik, fogászati kezelés céljából külföldre utazó páciens hazánkat választja, az ország európai piaci részesedése pedig már 40 százalék körül lehet - írja a Világgazdaság. Úgy hírlik, Matolcsy György is felfigyelt a tényre, és plusz 20-25 százalékos adót kíván kivetni a fogorvosokra, hogy arányosan vegyék ki a részüket a nemzetgazdaság felvirágoztatásából.
2012. 05. 28.
Barátságtalan, civilizálatlan és barbár - ezekkel a jelzőkkel írta le Kövér László a román kormány magatartását Nyírő József újratemetése ügyében. Kövérhez közelálló forrásunk szerint a magyar Országgyűlés elnöke most azt tervezi, hogy válaszul havonta újratemetjük Horthy Miklóst.
Ilyen történelmi sikerek kellenek Magyarországnak - nyilatkozott Orbán Viktor az MTI tudósítójának a vasárnapi úszódöntőket követően. A debreceni úszó Eb-n aratott szenzációs magyar sikerek nyomán Orbán állítólag felajánlottta Gyárfás Tamásnak, a Magyar Úszó Szövetség elnökének, a szervezőbizottság elnökének, hogy csinálja meg újra a közszolgálati tévén a Napkeltét.
2012. 05. 26.
Potápi Árpád, az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának fideszes elnöke nevetségesnek tartja a Kövér Lászlóval szemben megfogalmazott szocialista vádakat, amelyeket a házelnök romániai önkormányzati kampányban vállalt szerepe váltott ki. Felháborítónak nevezte, hogy Ujhelyi István éppen a Pünkösd előtti napokban ítélte el Kövér Lászlót, akkor, amikor a magyarok a nemzeti összetartozást is ünneplik Csíksomlyón. Ujhelyi felajánlotta, hogy Pünkösd után is elítéli Kövért.
„Szeretném tisztelettudóan kölcsönkérni az önök polgármesterét, mert volna itt egy kis munka, ahol szükség lenne rá” - vezette föl beszédét Orbán Viktor a hódmezővásárhelyi közgyűlés rendkívüli ülésén. Lázár János közölte: nem költözik el családjával a városból. Hódmezővásárhely kétharmada gyászba borult. Részben a kölcsön, részben a maradás miatt.
2012. 05. 25.
A magyar-jordán kapcsolatokról és a futballutánpótlás-nevelésről folytatott megbeszélést Orbán Viktor Ali Bin al-Huszein herceggel, a jordániai király testvérével, aki átadta neki II. Abdalláh király meghívását. A meghívást Orbán Viktor elfogadta. Mindössze egy kérése volt: hogy felpróbálhassa a koronát.
Nagyszerűen szerepelnek úszóink a debreceni Európa-bajnokságon. Csütörtökön az eddigiek mellé négy arany-, két ezüst- és három bronzérmet szereztek. Úgy hírlik, az EB után maga Orbán Viktor fogadja az úszókat, akik eredményeiket az elmúlt két évnek köszönhetik.
2012. 05. 24.
Mégis lehet ingyen meccset nézni a kocsmákban. Átvállalja a foci-Eb nyilvános közvetítései után fizetendő díjakat az MTVA. Előzőleg - tiltakozásul a díj miatt - a vendéglátókhoz és rendezvényszervezőkhöz csatlakoztak az ellenzéki pártok is. Úgy tudjuk, most pedig már azt akarják, hogy az MTVA esténként fizessen egy kört a közönségnek.
Deutsch Tamás ismét beszólt a Twitteren. Ezt írta: „Az eurovíziós dalfesztiválos-azerbajdzsános-kompaktdisznós marketing fos dömping elleni tiltakozásul Dolly Rollt hallgatok.” Begi, a Compact Disco dj-je már reagált, Azerbajdzsán budapesti nagykövetsége állítólag azt írta egy belső feljegyzésben, hogy ki a fos az a Deutsch Tamás.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/3  •  I. 28. – II. 10.
13 OLDALAS HÁBORÚPÁRTI MELLÉKLET! Para-Kovács Imre: Rég volt már polgárháború, és az amerikaiak csodálkoznak, hogy ha egy bevándorlásellenes retardot választanak, az úgy is viselkedik, és hadsereget küld rájuk Váncsa István: Mit tegyen az a NER-es, aki nem lop, és még nem is imitálja, mert ha nem teszi, a gyanú sötét árnya fog makulátlan személyére vetülni Smuzewitz Ilona gyűjtést indít gróf Lázár Jánosért, hogy ne kelljen a százhúszezres nyugdíjig szarosmosdó-pucolásból élnie Nagy Bandó András: Mire készül a Tisza? Farkasházy Tivadar: Ha már nem adták oda a norvégok Trumpnak a Nobel-békedíjat, legalább adják oda neki a svédek az orvosit Havas Henrik: Hogyan bízták a karmelitában Kósa Lajosra a párt gazdasági alapvetéseinek megfogalmazását? Dési János az Orvosi Kamara volt elnökénél járt, aki ukrán menekültek ideiglenes orvosi rendelőjében hórukkol Verebes István Caligulával beszélgetett a helyes kinevezési protokollról A Heti Kamu megtudta: a fűtésszámlák befagyasztása után a kormány a fűtést is befagyasztja Selmeczi Tibor burgonyapárti propagandát terjeszt!
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.