2012. 04. 30.
Programváltozás a Demokratikus Koalíció városligeti majálisán! Gyurcsány Ferenc délben kezdődő beszédének felében a Balaton-felvidék szőlészete és borászata címmel tart előadást. Konzultáns: Rozs Szabolcs volt sógor.
Li Ko-csiang kínai miniszterelnök-helyettes, a miniszterelnöki poszt várományosa május 1-jén találkozik Orbán Viktorral. Miközben mi önfeledten szórakozunk, vagy éppen a kormány ellen ágálunk, miniszterelnökünk dolgozik: több gazdasági megállapodást ír alá kínai partnerével. Jó esetben megint kipaterolja az IMF-et.
2012. 04. 28.
55 éves a magyar televíziózás. Az évfordulót a május 1-i fővárosi rendezvények közvetítésével ünnepli a közszolgálati média. A közvetítés fókuszában alighanem a négy szakszervezet által a Városligetben rendezendő program lesz, amelyen az érdekképviseletek elmondják a kormány gazdaságpolitikájával kapcsolatos kritikát, és ismertetik követeléseiket.
Gyurcsány Ferenc akkori sógora négy évvel a volt kormányfő szakdolgozata előtt már beadott azonos című diplomamunkát a pécsi egyetemen - közölte a HírTv. Gyurcsány először azt mondta a Hír Tv-nek, hogy nem volt róla tudomása, majd úgy módosított, hogy ha rokona ugyanilyen témában adott be dolgozatot, akkor azt kell valószínűsítse, hogy azt látta, olvasta, és úgy véli, bizonyára használta is. Jobb ezen most túllenni, mint azután, ha Ádert követően őt nevezteti ki államfőnek Orbán.
2012. 04. 27.
„Matolcsy rendszerében” egy átlagos napon 19-szer fizetünk majd adót - számolta ki a Femina.hu szerzője. Már csak egy kicsi kell, és elérjük a nyerőt, a 21-et.
Orbán Viktor kétoldalú megbeszélést folytatott szlovák kollégájával, Robert Ficóval. Az „érzékeny és személyes konzultációt igénylő” témák nem, inkább a sikerre ítélt vagy a jó szándékon múló ügyek kerültek előtérbe a találkozón - mondta Orbán. Ilyen értelemben nyilatkozott Fico is. Többek között egyetértettek abban, hogy a Nap keleten kel fel, és, hogy nyáron meleg van.
2012. 04. 26.
Az egy dolog, hogy Magyarország kormánya zöld utat kapott az Európai Bizottságtól az IMF-fel való tárgyalások megkezdéséhez, ám azt még nem tudja a Nemzetközi Valutaalap, hogy Orbán Viktor milyen feltételeket szab nekik. Addig csak üljenek ott a tárgyalóasztalnál, és várjanak bennünket.
Nem indult átfogó rendőrségi akció a gépkocsikban kötelezően tartandó elsősegélydobozok ellenőrzésére - közölte a rendőrség illetékese, aki a médiában megjelent állításokat, az erről szóló információkat „internetes rémhír”-nek nevezte. Nem akarunk pánikot kelteni, de az izzókészlet...
2012. 04. 25.
A Magyar Olimpiai Bizottság a házigazdája az Európai Olimpiai Bizottság 33. szakmai konferenciájának, ami csütörtől szombatig tart. A konferencia keretén belül, a Gödöllői Kastélyban megrendezendő ünnepségen adják át a Nemzetközi Fair Play Bizottság 2011. évi díjait. Exkluzív információnk szerint Schmitt Pál megkapja a számára alapított Post Presidentum Fair Play Díjat.
A Jobbik helyi képviselőjének indítványára és a többségében független tagokból álló képviselő-testület támogatásával Gyömrőn Horthy Miklósról nevezik el a város főterét - jelentette be a kezdeményező Sas Zoltán. A következő lépés egy szobor a lovastengerészről a tér közepén, az utolsó pedig, hogy mindenkinek kötelező megsüvegelnie a kormányzó urat és lovát.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/3  •  I. 28. – II. 10.
13 OLDALAS HÁBORÚPÁRTI MELLÉKLET! Para-Kovács Imre: Rég volt már polgárháború, és az amerikaiak csodálkoznak, hogy ha egy bevándorlásellenes retardot választanak, az úgy is viselkedik, és hadsereget küld rájuk Váncsa István: Mit tegyen az a NER-es, aki nem lop, és még nem is imitálja, mert ha nem teszi, a gyanú sötét árnya fog makulátlan személyére vetülni Smuzewitz Ilona gyűjtést indít gróf Lázár Jánosért, hogy ne kelljen a százhúszezres nyugdíjig szarosmosdó-pucolásból élnie Nagy Bandó András: Mire készül a Tisza? Farkasházy Tivadar: Ha már nem adták oda a norvégok Trumpnak a Nobel-békedíjat, legalább adják oda neki a svédek az orvosit Havas Henrik: Hogyan bízták a karmelitában Kósa Lajosra a párt gazdasági alapvetéseinek megfogalmazását? Dési János az Orvosi Kamara volt elnökénél járt, aki ukrán menekültek ideiglenes orvosi rendelőjében hórukkol Verebes István Caligulával beszélgetett a helyes kinevezési protokollról A Heti Kamu megtudta: a fűtésszámlák befagyasztása után a kormány a fűtést is befagyasztja Selmeczi Tibor burgonyapárti propagandát terjeszt!
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.