2011. 12. 19.
Négy vaddisznót ejtettek csapdába a napokban a köztársasági elnök Béla király úti rezidenciáján. A Blikk úgy tudja, hogy az állatok nagy pusztítást végeztek a védett objektum kertjében. A vaddisznókat elfogásuk után a Budakeszi Vadasparkba költöztették. A vaddisznók szóvivője közölte:Nem akartak ők kárt okozni, csak egy kis zongora- vagy tárogatómuzsikára vágytak.
Giró-Szász András bejelentette: mára kiderült, hogy nem is ment haza az IMF-küldöttség, hanem épp' csak átautóztak a határon, és most egy besztercebányai panzióban húzzák meg magukat, ahol alig várják, hogy Orbán Viktor visszahívja őket.
Elhunyt Kim Dzsong Il észak-koreai vezető. Az állami televízió beszámolója szerint szombaton, egy vonatúton veszítette életét. Utolsó szavai állítólag ezek voltak: „Hát mégsem sikerült találkoznom vele? Hol késik Orbán Viktor?”
2011. 12. 17.
Orbán Viktor szerint „Az IMF-fel nem Magyarország gazdaságpolitikájáról kívánunk tárgyalni, hiszen az IMF az egy bank, egy olyan bankként működő szervezet, aminek az a dolga, hogy azoknak az országoknak, amelyek tagjai ennek a banknak, szükség esetén hitelt, biztosítékot, garanciát nyújtson.” Ettől ijedt meg úgy az IMF, hogy hazaszaladt, mert félt, hogy meg is adóztatjuk.
Thomas O. Melia, az USA helyettes külügyi államtitkára a hvg.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy az Orbán-kormánynak a független demokratikus intézmények kiiktatására törekvése aggodalommal tölti el az amerikai kormányzatot. Ugyanő az origo.hu-nak azt mondta: jelenleg leginkább az igazságügyi átalakítás aggasztja az Egyesült Államokat. A magyar kormány felkérte Deutsch Tamás Melia-szakértőt, hogy válaszoljon neki a Twitteren.
2011. 12. 16.
Csurka István eleve nem kívánt az Új Színház alkalmazásába állni, intendánsi szerepét pusztán szellemi jelenlétnek tekintette, az ő alkalmazása tehát fel sem vetődhet - mondta Dörner, Tarlós felszólítására reagálva. Idegen Szavak Szótára: intendáns: felügyelő; valamely színház munkáját ellenőrző megbízott.
Új sportág megteremtésén munkálkodik Verrasztó Dávid. Szerinte, ha jól mennek a dolgok, már 2016-ban, Rio de Janeiróban olimpiai szám lehet az úszó-pankráció.
2011. 12. 15.
A Nemzeti Erőforás Minisztérium által közzétett rendelettervezetből az derül ki, hogy a szabályozás elfogadásával 40 milliárddal kevesebből gazdálkodhatnak jövőre a fekvőbeteg szakellátásban. Ez azt jelenti, hogy több tízezer beteget csoportosítanak át állóbetegnek.
A piac arra vár, hogy Matolcsy György mint mond délben a jövő évi költségvetés módosításáról, emellett Fellegi Tamás is beszámol előzetes megbeszéléséről az IMF-fel. A Dow Jones hírügynökség az árfolyamot befolyásoló tényezők között említette, hogy összevonnák az MNB és a PSZÁF feladat- és hatásköreit. Biztató, hogy úgy hírlik: Kósa Lajos és Szijjártó Péter ezt a kört kihagyja.
2011. 12. 14.
Orbán szerint ma elfogadhatatlanul kiszolgáltatottak a munkavállalók, de a szakszervezetek aligha lesznek képesek arra, hogy megvédjék a munkásokat, ezért a munkásvédelem első számú felelőse a kormány. Úgy hírlik, hogy munkavállalók tömegei készülnek kilépni a szakszervezetekből, és belépni a kormányba.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/17  •  VIII. 12. – VIII. 25.
Para-Kovács Imre: Szerencsére nem mindenki élte úgy az életét, hogy az elmúlt 16 év összes mocsokságát és trükkjét érzékelte, holott konkrétan ellopták a jövőnket! Váncsa István: épp ideje, hogy a Mesterséges Intelligencia egyre okosodjék, mivel dicső fajunk egyre hülyül Smuzewitz Ilona megtudta, hogyan rontotta el a klímát a kormány Farkasházy Tivadar: Orbán Tusványoson azt kiáltotta, hogy Előre!, holott középkori uralkodók még többnyire azt kiáltották, hogy Utánam! Havas Henrik nyilvánosságra hozza Orbán még nem publikált videóját, melyben bocsánatot kér Dési János: A cső a saját farkába harap Lendvai Ildikó megfejtette a Fidesz üzemzavarát: egyszerűen túlmelegedtek Majláth Mikes László a legnagyobb nyilas író, Nyírő stílusában búcsúzik a köpcöstől és a súlytalantól A Heti Kamu megtudta: Matolcsy György és Ádám is menekülni fog az RTL új realityjében, a Hajszában! Selmeczi Tibor Kína legszebb tartományában él: a belső Ferencvárosban
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.