2011. 08. 01.
„A jövő évi viadalra az első számú feladat az lesz, hogy a több versenyző által kritizált aszfaltot felújítsák... Lewis Hamilton... hepehupásnak nevezte az aszfaltcsíkot” - mondta a Népzabadságnak Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. A verseny után megkezdődhet a vizsgálat. Nem elégedhetünk meg azzal, hogy kijelentése után hál' Istennek csak negyedik lett Hamilton, de a politikain túl meg kell teremteni büntetőjogi felelősségre vonásának feltételeit is.
Megszületett a megállapodás az adósságplafon emeléséről, így nem válik fizetésképtelenné az USA. Obama szerint már csak egy akadályt kell leküzdeni: követelésének visszavonására kell kérni a budapesti XII. kerületi önkormányzatot, amely az amerikai nagykövet rezidenicája előtti közterület foglalásának elmaradt díja miatt felszámolást kezdeményezett az USA ellen.
2011. 07. 30.
A Hócipő információi szerint Dr. Dániel Péter, a „kaszinótojásos” ügyvéd már most elvállalta Orbán Viktor jövőbeli védelmét, mivel a legújabb törvénymódosítás nyomán még Polt Péter is kénytelen lesz vádat emelni Orbán ellen a MOL-buli miatt. Az ügyvéd 150 adag kaszinótojást kap a védelemért.
Orbán Viktor egy újabb miniszterelnöki rendelettel azonnali hatállyal kiterjesztette a Terrorelhárítási Központ hatáskörét, melynek értelmében mostantól az ő felelősségük, hogy Schmitt Pál körül, egy 5 méteres sugarú körben nem lehet semmilyen írószerszám.
2011. 07. 29.
Megdöbbentő, ha Deutsch Tamás valóban nem tudja, ki is Thomas Melia, hiszen az Egyesült Államok mai helyettes külügyi államtitkára két évtizede éppen a Fidesz vezetőit tanította a demokráciára, és segítette a szabad választások lebonyolítását, valamint a demokratikus átalakulást hazánkban - írja a Népszava. Várjuk dajcstomi következő twitteres bejegyzését, ami szerint „Mi a fasz az a szabad választás és demokratikus átalakulás?”
Az önkormányzat tájékoztatásából már tudható, hogy a pályázati kiírás szerinti 120 millióval szemben 197 millió forint hiánya van a színháznak. De hogy ez valóban ennyi vagy még több, az az átvilágítás után derül ki - mondta Nemcsák Károly, a József Attila Színház új igazgatója, aki pályázata esetleges nyilvánosságra hozataláról még nem döntött. Felmerült, hogy pályázatát 80 évre titkosítja.
2011. 07. 28.
A hét végén vagy jövő héten kezdődnek azok a beszélgetések, amelyeken Orbán Viktor szeptemberig négyszemközt értékeli a miniszterek munkáját - tudta meg az origo. A Hócipő pedig azt tudta meg, hogy Orbán Viktort személyesen maga Schmitt Pál értékeli. A köztársasági elnök már meg is kapta az értékelést a miniszterelnök titkárságától.
dajcstomi európai uniós Twitter-politikus bemutatkozásra szólította fel az Egyesült Államok helyettes külügyi államtitkárát, Thomas Meliát, amikor annak Budapestre címzett bírálata nyomán diplomatikusan feltette a kérdést: „Ki a fasz az a Thomas Melia?”
2011. 07. 27.
Román boszorkányok a Duna-parton bűbájjal verik a kormányt, amely az ország történelmében először megadóztatná a mágusokat. A Guardian cikke szerint a kondérban macskaürülék és döglött kutya fő, és a román boszorkák bíznak abban, hogy Macbeth-szerű rontást tudnak Traian Basescura szabadítani. Plusz ehhez jön Tusnádfürdő.
Saját Facebook-oldalán jelentette be az egyik Baranya megyei település, Versend polgármestere, hogy a falu csődöt jelentett. Most aggódva leshetjük Obama Facebook-oldalát.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/3  •  I. 28. – II. 10.
13 OLDALAS HÁBORÚPÁRTI MELLÉKLET! Para-Kovács Imre: Rég volt már polgárháború, és az amerikaiak csodálkoznak, hogy ha egy bevándorlásellenes retardot választanak, az úgy is viselkedik, és hadsereget küld rájuk Váncsa István: Mit tegyen az a NER-es, aki nem lop, és még nem is imitálja, mert ha nem teszi, a gyanú sötét árnya fog makulátlan személyére vetülni Smuzewitz Ilona gyűjtést indít gróf Lázár Jánosért, hogy ne kelljen a százhúszezres nyugdíjig szarosmosdó-pucolásból élnie Nagy Bandó András: Mire készül a Tisza? Farkasházy Tivadar: Ha már nem adták oda a norvégok Trumpnak a Nobel-békedíjat, legalább adják oda neki a svédek az orvosit Havas Henrik: Hogyan bízták a karmelitában Kósa Lajosra a párt gazdasági alapvetéseinek megfogalmazását? Dési János az Orvosi Kamara volt elnökénél járt, aki ukrán menekültek ideiglenes orvosi rendelőjében hórukkol Verebes István Caligulával beszélgetett a helyes kinevezési protokollról A Heti Kamu megtudta: a fűtésszámlák befagyasztása után a kormány a fűtést is befagyasztja Selmeczi Tibor burgonyapárti propagandát terjeszt!
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.