2011. 05. 06.
Felügyeletet kapnak az állami egészségügyi intézmények, a megtakarításokat pedig a bérekre költik - mondta az egészségügyi államtitkár. További, milliárdos nagyságrendű megtakarítások érhetők el azoknak az orvosoknak, ápolóknak a megmaradt béréből, akik külföldön folytatják pályájukat.
Újabb és újabb részleteket tudhat meg a világ a bin Laden elleni akcióról. A Hócipő az amerikai elnök környezetéből megtudta, hogy a közeljövőben bemutatják a terroristavezérről lelövése után készült fotót is, részletekben.
2011. 05. 05.
Lázár János az fn.hu-nak adott interjúban szóvá tette, hogy a parlament padsoraiban még mindig látni egykori MSZMP-s múmiákat. A Hócipő úgy tudja, a Fidesz soraiban levő egykori MSZMP-s öregeket Lázár az irántuk tanúsított tiszteletből nem múmiáknak nevezi, hanem zombiknak.
Tizenkét egyetem marad Magyarországon a mostani 29 helyett egy, az [origo] birtokába került koncepció szerint, amelyről az oktatási államtitkár már egyetemi vezetőkkel is egyeztetett. A Hócipő információi szerint a megszűnő felsőoktatási intézményekben eddig kibocsátot diplomák az év végéig érvényesek.
2011. 05. 04.
Az országgyűlési képviselők és a polgármesterek korhatár előtti nyugdíjba vonulási lehetőségét az év végéig kivezetik a rendszerből - írja a Magyar Nemzet. A Hócipő állásbörzéje egyebek között az egészségügyet, a rendőrséget, a tűzoltóságot ajánlja a majdan kibukó képviselőknek, polgármestereknek. Kötelezően.
Több mint kétszeresére nőtt két év alatt a színesfémlopásos bűnesetek száma. A Hócipő által felkért szakértők számítása szerint az ország színesfémvagyonának ilyen módon történt gyarapodása 0,1% GDP-t hozott a konyhára.
2011. 05. 03.
„A vádemelésig szinte biztosan eljut” - mondta a Gyurcsány-ügyről egy befolyásos kormánypárti képviselő a Népszabadság munkatársának. A Hócipő úgy tudja, a Fidesz kelet-európai titkos börtönben szerezte meg Gyurcsány futárának a nevét, majd a Fletó fedőnevű hadművelet során birtokába jutott Gyurcsány DNS-ének, amiből Sukorón is találtak pár centit.
Százezres nagyságrendben vannak rajongói a legnagyobb közösségi portálon Pippa Middleton fenekének. Catherine hercegnő huszonhat esztendős húga egy formáit hangsúlyozó, gyönyörű ruhában fogta testvére fátylát. A Hócipő információi szerint Tarlós István keresi a kapcsolatot a húg popója és Budapest között, hogy teret nevezzen el a szépséges fenékről.
2011. 05. 02.
Újabb konzultációt kezdeményezett Orbán Viktor, aki szociális ügyekben kéri a véleményünket. Mint mondta, az alkotmányozás sikere után újabb levelet kapnak a választók, amely egy kérdőívet is tartalmaz.. A Hócipő a válaszok kiértékelése után szeretné megtudni, hogy azok közül, akik visszaküldték, hányan küldték el.
A magyar nyelv és irodalommal megkezdődtek az érettségik. Az emelt szint és a középszint mellett az idén először magyarból Schmitt Pál-szintet is választhattak a maturálók.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/3 • I. 28. – II. 10.
13 OLDALAS HÁBORÚPÁRTI MELLÉKLET!
Para-Kovács Imre: Rég volt már polgárháború, és az amerikaiak csodálkoznak, hogy ha egy bevándorlásellenes retardot választanak, az úgy is viselkedik, és hadsereget küld rájuk
Váncsa István: Mit tegyen az a NER-es, aki nem lop, és még nem is imitálja, mert ha nem teszi, a gyanú sötét árnya fog makulátlan személyére vetülni
Smuzewitz Ilona gyűjtést indít gróf Lázár Jánosért, hogy ne kelljen a százhúszezres nyugdíjig szarosmosdó-pucolásból élnie
Nagy Bandó András: Mire készül a Tisza?
Farkasházy Tivadar: Ha már nem adták oda a norvégok Trumpnak a Nobel-békedíjat, legalább adják oda neki a svédek az orvosit
Havas Henrik: Hogyan bízták a karmelitában Kósa Lajosra a párt gazdasági alapvetéseinek megfogalmazását?
Dési János az Orvosi Kamara volt elnökénél járt, aki ukrán menekültek ideiglenes orvosi rendelőjében hórukkol
Verebes István Caligulával beszélgetett a helyes kinevezési protokollról
A Heti Kamu megtudta: a fűtésszámlák befagyasztása után a kormány a fűtést is befagyasztja
Selmeczi Tibor burgonyapárti propagandát terjeszt!

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.